Az erőmű komoly mértékben hozzájárulhatna a kelet-ázsiai ország energiaszűkének enyhítéséhez, segítene a károsanyag-kibocsátás visszaszorításában és a hagyományos tüzelőanyagok okozta szmog felszámolásában - sorolja a terv előnyeit az újság összeállításában.
 

A létesítményt egy úgynevezett geoszinkron pályán, 36 ezer kilométerre a Földtől állítanák működésbe. Az erőmű napelemei összességében 5-6 négyzetkilométeren terülnének el az űrben, vagyis tizenkétszer akkorák lennének, mint a pekingi Tienanmen-tér - idézi a Zsenmin Zsipao a Kínai Tudományos Akadémia kutatóit.
 

A szakértők szerint van esély arra, hogy egy ekkora objektum éjszaka szabad szemmel is látható lenne, ez esetben leginkább egy világító csillagra hasonlítana. Energiát termelő képessége napelemegységenként a földi körülmények között üzemelő napelemek kilencszerese lenne, az űrben ugyanis a nappal és éjszaka változása jelentette energiatermelő ingadozás kiküszöbölhető, vagyis az erőmű csaknem folyamatosan - az idő 99 százalékában - képes lenne energiát termelni, és az általa generált energiát mikrohullámokká vagy lézerré alakítva küldené egy földi gyűjtőállomásra.
 

A pontos tervek még nem készültek el, így nem lehet tudni még azt sem, hogy a napelemek egy síkban lesznek elhelyezve vagy tányérformát öltenének.

Az űrbeli erőmű terve a kínai űrprogram hosszú távú célkitűzéseinek között szerepel, ezt megelőzően a kelet-ázsiai ország  egy űrállomás felépítését határozta el az évtized végéig. Jövőre, 2016-ban debütál Kína második űrlaboratóriuma, a Tienkung-2, amely a Tienkung-1-et váltja, és annál jóval fejlettebb változat. A soron következő holdmisszióra, a Chang’o-5 2017-ben kerül sor, amelyet 2018-ban a Chang’o-6 expedíciója követi majd, űrhajóst csak ez után küldenének az égitestre. Holdbázis építését is tervezi Kína, egyelőre részletek és pontos dátum közlése nélkül.