Media Hungary: a versenyt a szolgáltatás minősége generálja

MTI Sajtóadatbank, 2015. május 13. 16:07

Az idén húszadik alkalommal megrendezett Media Hungary konferencia keddi megnyitóján, Siófokon Karas Münika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke elmondta, hogy a jövőben a szolgáltatók egymás közötti versenyét már nem elsősorban a technológia, hanem a fogyasztó igényes és minőségi kiszolgálása fogja generálni.

Immár húzsadik alkalommal rendezvényt meg a Media Hungary konferencián Suófokon. A megnyitón Karas Mónika, az NMHH elnöke is felszólalt, aki elmondta, hogy  a tartalom minősége rendkívül nagy hangsúlyt kap ott, ahol a szabályozás már mindenki által elfogadott útmutató. 

„Éppen a tartalom összeállításának nagy szabadságában kap különösen nagy figyelmet a minőség, hiszen a technológia- és hálózatsemlegesség kérdéseit feszegetik nemzetközi fórumokon és az OTT-szolgáltatások fejlődését és elterjedését eredményezik a következő évek”.   
 
A jövőben a szolgáltatók egymás közti versenyét nem elsősorban a technológia határozza majd meg, hanem a fogyasztó igényes és minőségi kiszolgálása fogja majd generálni – jósolta, hangsúlyozva: a fogyasztót érdekli a világ.   
 
Szabadságunkra olyan alapjogként kell, hogy tekintsünk, amely nem sértheti mások szabadságát, "ilyenkor pedig több esetben is megkerülhetetlen, hogy tartalommal is foglalkozzunk” – mondta . 
 
   
„A párbeszéd az, amely képes a legtermékenyebb fejlődést előidézni” – közölte, emlékeztetve arra: az első, 1996-os tanácskozáson épp a nem sokkal korábban megszületett médiatörvényt vitathatták meg a résztvevők, amely először mutatott irányt a tájékoztatás minőségét illetően.
   
Megjegyezte: az elmúlt két évtized fontos trendje, hogy a hangsúlyok a rideg törvényalkotásról mindinkább olyan területekre helyeződnek át, amelyek nem illeszthetőek jogi keretek közé, de amelyek megértése nélkülözhetetlen a folyamatok követéséhez. Példaként a konferencia egyik előadásának témáját, az ingerekre adott szenzoros és értelmi válaszokat kutató neuromarketinget említette.
   
„Mi a sasok pártján állunk” – jegyezte meg a Sasok és struccok címmel megrendezett konferencián , azt kívánva, hogy „a médiapiac sasmadarai szárnyaljanak Magyarországon”.