A Solid 2015 konferencia utolsó napja sem maradt izgalmas nélkül. Beszámoló helyszíni tudósítónk, Horváth László tollából.
Délelőtt a gyorstüzelésű stílusban előadott, tízperces előadások folytatódtak. Amikről lemaradtak a résztvevők, azokat videón megnézhetik hónapokig. És hirtelen rádöbben a konferencia résztvevője, micsoda hihetetlenül izgalmas az a lehetőség, hogy nemcsak szó szerint milliárdok jelennek meg a neten, akik gondolkodnak / kommunikálnak / pénzt költenek, hanem ezzel a digitális történettel zajlik egy másik változás: két hónap alatt gyakorlatilag bármilyen ipari terméket megcsinálnak a Popup Factory (és más manufakturális kreatívok), akik az amerikai-kínai innovációs és termékgyártó együttműködés felturbózott, szuperkreatív változatát képviselik. Például az Alike, amelyik a fizikai es a digitális világot egyesítette: csuklóra téve zöld fénnyel villan fel a termék, ha a közelben hasonló érdeklődésű geek jelenik meg, és online programozhatjuk be, hogy mik azok a közös jellemvonások, amikre "ugranak" ezek.
Joichi Ito, aki az MIT média labet vezeti, kommentálja és köti össze az előadásokat. (és az elődjét, a Nicholas Negropontét én istenként tiszteltem 94-95-ben az üzleti iskolában) — Negroponte alapította a 30 évvel ezelőtt a média labet, még a Macintosh előtt... Negroponte látta, hogy milyen fontos a digitális világra való áttérés. Ito pedig látja az átlépést a szintetikus biológia világába.
Ito előadásának a logikája nagyon egyszerű: ahogy a Moore's Law megteremtette az internet és a networkök számítógép teljesítményét, ingyenessé téve a kommunikáció költségét és a számítógépek erejét, úgy a gyártás most érkezett el arra a szintre, hogy a kínai kissrácok és tinédzser lányok úgy gyártanak mobiltelefon prototípusokat Shenzhenben, mint ahogy Szilícium völgyben honlapokat tíz évvel ezelőtt. Miért lehetséges ez? Mert nem kell behemót világcégnek lenni ahhoz, hogy gyártson valaki valamit – pillanatok alatt megoldható az új ötlet legyártása. Olcsón, fillérkert, és lehet fundraisingről gondolkodni később. A Shenzhen és környéke lesz a manufaktúrák Szilícium völgye, a Stanfordon képzett designerekkel együttműködve, nagyon úgy tűnik.
A szintetikus biológia. A gének mint programozható kódok szerepelnek ebben a bátor új világban. Első lepésként kategorizálni kell a géneket, aztán átprogramozni őket, komputereken, végül pedig beültetni ezeket egy baktériumba, beindítani a baktériumot és abrakadabra, átprogramozódott egy el organizmus. Így történik a Sorona folyamat, pl. cukorból poliésztert csinál ez a mikróba. Biológia és elektronika egyesül: szenzorok, genetikus engeneering, géneket printelve 3D printing alapon. A szemünk alatt játszódik le a Gene Encoder (1,000 dollár: ugyanazt tudja mint a két és fél milliárd dolláros Human Genome Project...)
5-6 szorosa a Moore's law sebességének a szintetikus biológia változásának a tempója. Lehet, hogy tényleg örökké fogunk élni? Arról nem is beszélve, hogy a robotok által végzett kísérletek, amiket programozó nyelvvel dokumentálnak, tökéletesen reprodukálhatok lesznek. Ha valaki nem hiszi el az eredményeket, semmi probléma, az internetfejlesztés programozói biztonságával újratelepítheti az egészet. Mert, ami volt a szintetikus biológia felé haladó "cutting edge" tudományban, az az, hogy elkezdjük az agyakat "komputerizálni", ahelyett hogy a komputereket fejlesztenénk tovább, hogy olyan okosak legyenek, mint az agyak. Arról nem is beszélve, hogy a szintetikus biológia gyakorlatilag elképzelhetetlen archiválási-tárolási képességekkel bír: néhány baktérium a világ összes filmjét rögzíteni tudja – örök időkre, legalábbis a mi mezítlábas emberi léptékünk szerint.
Zarasul bemutatta egy diákjának a bioüzemanyag-gyártó prototípusát. A számítógépes rendszer egy az emberi bélrendszerhez hasonló bitgépezetet készített, amiben a baktériumok cukrot alakítanak át üzemanyaggá, megint csak visszakanyarodva a tiszta üzemanyag nagyonis mechanikus problémájának a megoldására, ami nem sci-fi hanem mindennapi valóság. És persze 3D printerrel tömegesen lehet kinyomtatni a rendszereket.
Nagyon úgy tűnik, hogy hardver, szoftver és biológia egyesül az MIT Media lab új generációs kutatóiban.
Mielőtt azonban túlárad bennünk az öröm, gyorsan hallgassuk meg Cory Doctorow (Electronic Frontier Foundation) előadását arról, hogy számítógépekbe tesszük a testünket (autók), illetve komputereket teszünk a testünkbe – pacemaker – azt sem tudva, hogy a szívbillentyű szabályozó egy hacker kezében szalonnát tud sütni – messziről irányítva, és abba nehéz belegondolni, hogy az a szalonna például a szíved is lehetne...
Ráadásul szuperautó, 700 lóerős, 1400 font súlyú, és két másodperc alatt gyorsul fel 60 mérföldre – és mindez a táskában...
Kevin Czinger (Divergent Microfactories) hihetetlen felvilágosító előadást tartott arról, hogy milyen ostoba az elektromos autó, hiszen azt hiszik a vásárlóik, hogy milyen jót tesznek a környezettel. Pedig nem a kipufogógáz az, ami számít, hanem az óriási szennyeződés, amit az autók gyártása okoz. Ezért a ohiói (kedvenc város, történelmileg) vállalkozó kitalálta a "carduino"-t, ami az autógyártás "dematerializálása és demokratizálása" alapeleme: a nagyobb alkatrészeket ezek a lego-struktúrára emlékeztető darabok kapcsolják össze – 61 font alumínium, 41 font szénszál – sokkal könnyebb, mint a nem 3D nyomtatású autó.
$20MN befektetésből 10,000 autót tud gyártani évente ezzel a módszerrel a jövő (jelen?) autógyára. Reszkessetek behemótok, elérkezett a végjáték az ilyen felállású, ilyen minőségű versenytársak között.
Egy technológia iparban teremtett állás 5 másikat hoz magával a gazdaságban: két szellemi, és három fizikai munkalehetőséget – idézi Enrico Moretti (Berkeley) könyvét. Teljesen átlátszó legyen a kormány, valós időben, digitális dashboardon mutatva, hogy ki mit csinál, mondja Megan Smith, a Fehér Ház CTO-ja reggeli előadásában. A téma: a Szilícium-völgy hozza az adathalmaz feldolgozását és a libertariánus átlátszó, világos, csapatépítő kultúrát. Mit jelent ez? Nem más, mint az alapító, Tim O'Reilly interjúvolta meg a nagyteremben.
A polgármesterek találkozóján (amit éppen San Fransiscóban tartottak a Solid előtti héten) Los Angeles polgármestere bemutatta, hogy milyen a dashboardja a városnak, hogy néz ki a napi élete a metropolisznak – real time. Erre építve a szövetségi kormány szintén, nagyon sok adatot hoz nyilvánosságra az átlátszó, adatszerető Megan, aki a Google tényekre, adatokra építő mérnöki kultúráját viszi be a burokráciába.
Mindez az "Innovation Nation" kulturális-szociális tudás és hagyomány alapjára építve, természetesen. Ahol az újjal való próbálkozása a nemzeti DNA része, kitermelve a technológusok generációit, akik zsigerileg nem tudnak kicsiben gondolkodni – hiszen aki nem vezet, az követ, és onnantól kezdve már nem annyira izgalmas a játék.
Először is az amerikai kormány szerepe az innovációban történelmileg nem alulbecsülhető. Még mielőtt az észak-amerikai gyarmatok egyesültek volna, George Washington tábornok megalapította a "US Corps of Engineerst", ami a hadsereg mérnöki alakulata. Ezzel megalapítva az amerikai hadsereg technológiai fókuszát. Míg más országok ezt sokkal később követték, az amerikai kormány – hiszen a hadsereg a kormány legfontosabb szervezete, ne felejtsük el – gyenge hadsereg = gyenge kormány, hiszen nem tudja megvédeni magát az ország. Ilyen egyszerűen is lehet értékelni a kormányok működését. Aztán modern időkben jött az NSF – National Science Foundation (mindent túlélő, mélytengeri pompeii giliszta az egyik sikertörténetük, amit az óceánok mélyén találtak). DARPA – Defence Advanced Research (Internet, önvezető autó), SBA – Small Business Administration (az Apple így indult) NIH – National Institutes of Health (legújabb kedvencem a kézremegést kiegyensúlyozó kanál – hihetetlen, hogy milyen sok idősebb ember életét javítja meg minden nap...).
Kik képesek ezt a munkát végezni? A kormány önkénteseket kért: és beindult a rotáció az Amazon, a Facebook, a Google, az Automatic satöbbi cégek önkéntesei közül, hogy ezt a digitális innovációt segítsék – néhány hétre, avagy több hónapra –, átjönnek a Fehér Házba, és segítenek a kormánynak, hogy okosabban használják a technológiát, a digitális lehetőséget. Ez pedig a legjobb módja annak, hogy a legjobb cégek legjobb emberei segítsék az amerikai kormányt, hogy a legjobb tudjon lenne – az adófizetők javára, az adófizetők pénzéből. Bármikor átláthatóan, online.
Az ebédszünet megint nagyon szerencsés találkozókkal telt: két indiai újdonsült barát magyarázta el nekem, hogy a politikusok tönkretették Hyderabad technológia központját azzal, hogy az állam kettészakadt, és így Bangalore maradt meg a vitathatatlan technológiai fővárosnak. Azt is megbeszéltük, hogy a két nagyon hype-olt szupercég, a Flipkart és a SnapDeal ügyesek, de még nem nagyon koncentrálnak arra, hogy profitot is termeljenek, és már mindenki a félve félt "bubble", azaz lufi szót emlegeti... Ami szerintük már csak idő kérdése. Lehet így belső infót szerezni a szubkontinensről, koreai malacpecsenyét eszegetve.
Az O'Reilly egy 1978 óta vezető szerepet játszó "technológiára fókuszált" médiacég, amelyik nemcsak magas szintű "stratégiai" trendeket figyeli (lásd Forrester research), hanem nagyon is praktikus, akció orientált képzéssel is foglalkozik. Ráadásul online kurzusokat és könyveket is ad ki, akik "mélyre mennek", nem a felszínt kapargatják, hanem a magvas, óriási lépteket hozó interdiszciplináris gondolatmeneteket.
A szellemi munka mélységét mutatja, hogy nem kisebb konzultáns cég, mint a vetélytárs nélküli világvezető McKinsey cég mutatja be az IoT tanulmányát ezen az eseményen, amit mostantól forrásként használnak majd évekig a szakmában (több száz interjú után készül el az ilyen hónapokig tartó tanulmány). És a résztvevőknek nem kell a megszokott több ezer dolláros díjat fizetni érte, a milyénket lehet, csak fel kell venni az asztalról vagy letölteni online, a részvétellel jött – ugyanúgy, mint a videoösszefoglalók az előadásokról.
A reggel másik fénypontja a szavazatok számlálása után a díjnyertesek kihirdetése – mert verseny, játék, izgalom azért mindig kell, minden geek egy gyerek legbelül, aki nagyon szerencsés, mert nem kell felnőnie soha, hál istennek egy életet el lehet tölteni játékkal (bocsánat, technológiai munkával, félrebeszéltem.)
Mit is tud a cég? Megjósolni a jövőt az adatok alapján, amiket összegyűjtenek a gépekről: tudni előre, hogy mi mikor romlik majd el, elkerülve így a költségeket, amiket a munkából kiesés jelent. Az adatokat betápláljuk, a munkát elvégzi az algoritmus. Maholnap a génadatok betáplálása után előre tudja majd jelezni, hogy melyik testrészünk romlik el.
A cég arra szakosodott, hogy nagyon gyorsan építsen prototípusokat, elektronikus gépeket, startupokat és mérnöki csapatokat hozva közelebb a terveik megvalósításához. Ezeknek a design- és gyártócégeknek a szerepe az ökoszisztémában kulcsfontosságú, hiszen nélkülük nehéz egy víziót befektethető formájú anyaggá önteni...
A nap másik kedvence számomra a rágógumit gyárto chicagói óriáscég, a Wrigley's innovációs előadása. Miből lesz az íz? Mit "gondol" a nyelvünk az ízekről? Hogyan is zajlik ez a folyamat, milyen formában lehet az ízlésünkre hatni? Az alapízek közül az Umami íz volt a legérdekesebb nekem, ahogy a Wrigley's mondja, mintha szalonna és gombaleves keveréke lenne – az igazi cukor meleget teremt a nyelven, míg a műíz az inkább hűt. Aztán megtanultam, hogy a parfüm- és az ételgyárak összefonódnak, hiszen ugyanaz az érzékelő mechanizmus vezérli mind a kettőt.
Eper és málna között nem tudjuk megmondani a különbséget az orrunk nélkül. 10 ezer különböző illatot tudunk megkülönböztetni, tanuljuk meg. Hát az ilyen nem szigorúan szoftvermérnöki területek az olyanok, amik izgalomban, kreativitásban tartják az unalomtól félő szakembereket, hiszen nemsokára ebből is talán valami bio szintetizáló gép vagy termék jut eszünkbe.
Még zúg a fejem a sok új információtól – sokáig tart még a nagy mennyiségű információ feldolgozása. Amit tudok az annyi, hogy egy nagyszerű eseménynek lehettem a részese, igazán kiváló, oktatásra, tanításra is nagyon rátermett világszínvonalú teremtők között. Micsoda megtiszteltetés, micsoda privilégium, hogy a jövő csinálóitól tanulhatunk. Mintha az egész Mason center egy startup keltető lett volna néhány napig, nagyon okos és jó emberekkel tágítva a horizontunkat, olyanokra is megtanítva, amiről nem tudtuk, hogy nem tudtuk.
Alig várom, hogy jövőre veled ugyanitt, kedves Solidcon, kedvenc Szilícium- völgyi műhely...