Az online hirdetési piac az elmúlt években robbanásszerűen növekedett Magyarországon, mely többek között a szolgáltatásba vetett bizalom erősödésének köszönhető. Ezt a bizalmat hivatott növelni a Háztól-Házig szolgáltatás, amelyet a Jófogás tavaly vezetett be, és ami mostanra beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
A Jófogás.hu online piactéren elérte az 1 milliót a Háztól-Házig szolgáltatással feladott hirdetések száma, ami bizonyítja, hogy a hirdetők számára megéri a minimális pluszköltség annak fejében, hogy az online kereskedelem szinte minden offline nyűgjét leveszik a vállukról.
A Háztól-Házig szolgáltatással ugyanis nem kell időpontot egyeztetni a vásárlóval, nem kell idegeneket beengednünk az otthonunkba, vagy várakozni a megbeszélt találkozóhelyen. „A GLS és a Jófogás.hu partnerségének segítségével létrejött Háztól-Házig ügyletek 96 százaléka volt sikeres, vagyis mindössze 4 százalék esetében adtak meg rossz címet, vagy utasították vissza a vevők a megrendelt terméket. A szolgáltatás tökéletesítéséhez az elmúlt időszakban mi is számos fejlesztést valósítottunk meg, hiszen egyértelműen látszik, hogy ez a szolgáltatás stabil jövőképet jelenthet az e-kereskedelmi piac minden szereplője számára. Volt olyan nap, amikor közel 13000 megrendelt csomagot szállítottunk ki a vevők részére” – mondta Farkas Gergely, a Jófogás.hu-val szerződésben álló GLS csomagszolgáltató ügyvezetője.
A szolgáltatással ráadásul a hirdetők piaca is kinyílt, hiszen immár nemcsak az elérhető közelségű vevők jöhetnek szóba, hanem akár az ország másik végében élők is. A GLS futárszolgálat több száz csomagot szállított már a legkeletibb megyeszékhelyekről a legnyugatabbra fekvőkbe és fordítva. A legnagyobb teljesített távolság 463 km volt a szolgáltatás indulása óta. A megyék lakosságszámához viszonyítva Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék a legaktívabbak. Előbbi az eladásban volt rekorder: ezer lakosra 106 darab csomag jutott, míg utóbbiban ezer lakosra 109 vétel jött létre eddig.
A potenciális vevőkör országos szintre emelésével a hirdetési idők is nagyon lerövidültek. A Jármű kategóriában átlagosan majd’ egy héttel gyorsította meg az adásvételeket a Háztól-Házig szolgáltatás, míg az Otthon, háztartás kategóriában is több nappal gyorsabban sikerült túladni a termékeken. A Háztól-Házig szolgáltatással feladott hirdetések negyede a Divat, ruházat kategóriából került ki. Ezt követi a Műszaki cikkek, elektronika kategória 21 és a Baba-mama kategória 18 százalékkal.
„A Jófogás és az OLX májusi fúziója óta az egykori OLX-es felhasználók között is gyorsan népszerű lett a Háztól-Házig szolgáltatás. Ezt bizonyítja, hogy a 2015. május 11-i összeolvadást követően az addigi napi átlag 850 Háztól-Háziggal feladott hirdetés száma hirtelen 1100 fölé nőtt, vagyis az újonnan csatlakozott ügyfélkör is igényelte mindazt a kényelmet, amelyet a szolgáltatás nyújt” ̶ mondta Palocsay-Zubor Géza, a Jófogás ügyvezetője. – „A rövid idő alatt elért 1 milliós hirdetésfeladási számmal a Háztól-Házig szolgáltatás kijelölte azt az utat, amelyet az online hirdetési piacnak be kell járnia: vagyis, hogy az eladónak és a vásárlónak minél kevesebb feladata legyen a tranzakcióval kapcsolatban és ne csak az időbeli, hanem a fizikai korlátok is dőljenek le, amikor valaki szeretné eladni egy feleslegessé vált holmiját. A szolgáltatás sikerét visszaigazolja az is, hogy a Jófogást is üzemeltető nemzetközi médiavállalat több más országában is folytatnak már előrehaladott egyeztetéseket a szolgáltatás bevezetéséről”.
A bizalom erősödését az is jelzi, hogy a három legdrágább termék ára, amelyet Háztól-Házig szolgáltatással szállítottak ki, elérte a félmillió forintot. A legnagyobb értékű áruk címét két kamerás drón, illetve egy western nyereg birtokolja. Az 1 millió hirdetést összesen közel 100 ezer felhasználó adta fel, melyek 90%-a magánszemély volt.