Fényévnyi különbség mérhető az egykori PC XT-k és a ma már általánosan használatos asztali gépek teljesítménye között, és hozzávetőleg ugyanekkora a differencia a mai asztali PC-k és a munkaállomások erőforrásai között. Az "átlagfelhasználó" kategóriájába sorolt (játékprogramokat vagy klasszikus irodai alkalmazásokat futtató) számítógép-tulajdonos valószínűleg el sem tudja képzelni, hogy a tudományos intézetekben, kutatólaboratóriumokban, grafikai stúdiókban vagy akár az internetszolgáltatóknál, közművállalatoknál milyen teljesítményű szerverekre van szükség - nem is beszélve az atom- vagy űrkutatást, nagyobb kormányzati szerveket kiszolgáló gépekről.
Azokat a számítógépeket, amelyeket professzionális (üzleti, tudományos stb.) felhasználási célra fejlesztenek, hihetetlen sebességű processzorokkal építik - többnyire egyedi megrendelésre, esetleg kisebb sorozatokban. Az így kipróbált konfigurációk persze idővel ugyanúgy elavulttá válnak, mint például a már említett szép emlékű XT-k, csakhogy a piacon való megjelenésük után egy-két évvel még az "átlagfelhasználó" számára tökéletesen használhatók, s a megfelelő egyszerűsítések után nagy sorozatban már a tömegszámítógép-kategóriában kerülhetnek a kereskedőkhöz, esetleg a nagyobb áruházláncok polcaira.
Mindezek persze csak közvetve igazak a Hewlett-Packard, a Sun vagy a Compaq közelmúltban bemutatott nagy teljesítményű számítógépeivel kapcsolatban, ezek a világcégek ugyanis eleve külön fejlesztik a lakossági piacra gyártott és az üzleti, hivatali célokra szánt komputereket, a két kategória között kicsi az "átjárás", bár a nagyfelhasználóknál, folyamatos üzemű környezetben garantáltan bevált megoldások előbb-utóbb megjelennek az otthoni PC-kben is.
Ami egyben azt is jelenti, hogy két-három év múlva elméletileg az "átlagfelhasználó" is megalkothatja otthoni gépén a ma még csak televíziós reklámokban látott, gyönyörű 3D-s animációkat, vagy öt perc alatt kiszámíttathatja az ország átlagéletkorát - csakhogy addigra a ma használatos programok már idejétmúlttá válnak, a gigahertzeket megtöbbszörözik a processzorgyártók, az új szoftverek pedig csakis az akkor korszerűnek mondható "vasakon" futnak elfogadható sebességgel.
A folyamat végeláthatatlan, csak az biztos, hogy a fényévnyi különbségek megmaradnak, és az efféle hardveres-szoftveres generációváltásokat öt vagy akár tíz év múlva is műszaki fejlődésnek fogjuk nevezni.