Online szolgáltatás segíti a használtautó-vásárlást

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 4. 11:04

Gépjárműadat-lekérdező szolgáltatással segítik a használtautó vásárlókat: egy ügyfélkapu regisztrációval és az adott gépjármű rendszámával bármikor online lekérdezhetők a jármű adatai, például a kilométeróra állása - közölte a szolgáltatást elindító Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.

Két jármű együttes lekérdezése 625, míg például három járműé 825 forintba kerül. A közlemény szerint a szolgáltatás közhiteles nyilvántartáson alapuló adatok lekérdezését, és bizonyos adatok egyezőségének vizsgálatát teszi lehetővé.

A szolgáltatás a KEKKH honlapján, a Webes Ügysegéd alkalmazás felületén érhető el. A lekérdezés során a forgalmi rendszám megadásával lehet tájékozódni a gépjármű gyártmányáról, típusáról, színéről, és meg lehet tudni azt is, hogy forgalomban van-e az adott jármű, vagy körözik-e. Emellett az összes, az adott gépjárműnél rögzített kilométeróra állásról és a rögzítés időpontjáról is információt ad a rendszer.

 



A szolgáltatás részeként lehetőség nyílik bizonyos adatok egyezőségének ellenőrzésére, ahol az ellenőrizni kívánt adatok megadása után a rendszer egy "egyezik" vagy "nem egyezik" választ ad attól függően, hogy a megadott adat megegyezik-e a nyilvántartásban szereplő adattal.

A gépjárműadat-lekérdező szolgáltatást a KEKKH mobil applikáció formájában is elérhetővé szeretné tenni, hogy a közeljövőben akár autóvásárlás közben is elérhetőek legyenek a gépjármű-vásárlást tervezők számára fontos adatok.

A KEKKH folyamatosan fejleszti és bővíti online szolgáltatásait annak érdekében, hogy az állampolgárok számára megkönnyítse az ügyintézést, s ne kelljen minden esetben személyesen felkeresni az ügyfélszolgálatokat.