Közel 65 millió felhasználónál tart a Prezi

MTI Sajtóadatbank, 2015. december 29. 09:25

Az idei év végére megközelítette a 65 milliót a Prezi regisztrált felhasználóinak száma, 2016-ban pedig a marketing és értékesítési területen dolgozó üzleti felhasználók állnak majd a cég stratégiájának fókuszában - mondta Árvai Péter, a magyar startup társalapító-vezérigazgatója az MTI-nek adott év végi interjújában.

Árvai Péter kiemelte, hogy a csaknem 65 millió felhasználó a világ legnagyobb nyilvános prezentációs adatbázisát, több mint 200 millió nyilvánosan elérhető prezit hozott létre mostanra. A közösség által készített preziket összesen több mint egymilliárdszor nézték meg. A Prezinek havonta 1,1 millió új felhasználója van - fűzte hozzá.    

 

 

Kiemelte: büszke ezekre az eredményekre, a Prezi terjeszkedésére, mert ez is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország és Budapest jó hírét vigyék a világban. A Prezi egy felhő alapú prezentációs platform, amelynek különlegessége, hogy segít érhetőbben elmagyarázni az összefüggéseket és történeteket mesélni.    

 

Árvai Péter elmondta, hogy 2015-ben gyorsan nőtt üzleti felhasználóik száma, ezen belül pedig elsősorban a marketing és értékesítési területen bővült a Prezit használók köre. Ők használják ugyanis a legtöbbet a Prezi úgynevezett párbeszéd alapú prezentációját: ilyenkor az előadónak nem kell az egész előadáson végiglapoznia, hanem rögtön egy-egy kívánt diára ugorhat. Kiemelte, hogy az ő igényeik kiszolgálására számos új sablont is létrehoztak; ez is része annak a stratégiának, hogy a Prezi csapatalapú és mobil megoldásokkal igyekszik segíteni a felhasználóit.

 

A Prezi idén mintegy 40 fővel növelte munkavállalói létszámát, így a budapesti irodában jelenleg 180-an, a San Francisco-iban pedig 50-en dolgoznak, s ezzel egyelőre elérték az optimális létszámot - fejtette ki a vezérigazgató.    

 

Az idei év egyik legfontosabb eseménye volt a Prezi életében, hogy a szoftvert Androidos eszközökre is kifejlesztették, ezzel jelentősen nőtt a mobil megtekintések száma mind az egyéni, mind a céges előfizetők között. Az Androidos fejlesztés során számos felhasználói visszajelzést beépítettek, és visszacsatornáztak a már korábban megjelent, iOS-en futó szoftverbe, ennek köszönhetően felhasználóbarátabbá vált a Prezi - emelte ki Árvai Péter.    

 

Mint kifejtette, ezzel teljesült az a kezdeti céljuk, hogy a Prezi azonos felhasználói élményt nyújtson minden platformon. Mostantól arra törekednek, hogy a Prezit még könnyebb legyen használni, és lépést tartsanak a folyamatosan megjelenő újdonságokkal, eszközökkel, hogy képesek legyenek ezekre is azonnal reagálni.    

 

A Prezi tavaly novemberben kapott 57 millió dollárnyi befeketést a Spectrum Equitytől, valamint a cég korábbi befektetőjétől, az Accel Partnerstől. Árvai Péter elmondta, hogy ez a tőke biztonságot ad a jövőbeli tervezéshez és az esetleges új befektetésekhez.    

 

A 2016-os tervekről a vezérigazgató elmondta, hogy egyre több cég, a munkahelyeken pedig egyre több csapat használja a Prezit, ami egyre széleskörűbb igényeket támaszt a Prezi felé is; ezeknek a kihívásoknak úgy szeretnének megfelelni, hogy a technológia eltűnjön, és minél zökkenőmentesebb, emberközpontúbb legyen az üzleti kommunikáció.    

 

A Prezit 2009-ben alapította Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám. A gyors növekedésnek köszönhetően a budapesti mellé még 2009-ben megnyitották a cég második irodáját San Franciscóban. A magyar mellett angolul, németül, franciául, spanyolul, portugálul, olaszul, japánul és koreaiul is elérhető a Prezi.    

 

A legutolsó nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a Prezi magyarországi cége, a prezi.com Kft. 2014-ben enyhén, mintegy 205 millió forintra növelte nyereségét, az előző évi csaknem 203 millióról. A társaság értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 3,5 milliárd forintra emelkedett a 2013-as 2,3 milliárdról.