Jelentős felvásárlás az online marketing piacon

forrás: Prím Online, 2016. október 15. 10:14

2016 októberében Magyarország első Google Partneri minősítéssel rendelkező ügynöksége, a Klikkmánia felvásárolta a főleg Youtube tartalmakra és PPC kampányok kezelésére specializálódott BugTV digitális  ügynökséget. A BugTV 2012-ben alapított vállalkozás, amely Magyarországon az elsők között indított YouTube Multi-Channel Network-öt (MCN), 2014- ben pedig a Ki Mit Tube technikai hátterét biztosította a YouTube-on és a weben egyaránt.

Asztalos Levente és Varga Zoltán, a Klikkmánia tulajdonos-ügyvezetői a felvásárlással első sorban a Klikkmánia piaci pozícióit kívánják erősíteni: „A BugTV csatlakozásával csapatunk 25 főre bővül, szolgáltatásaink köre pedig innentől kezdve lefedi a YouTube csatorna menedzsmentet, illetve a teljes marketing automatizálási és tanácsadási folyamatokat is. Kiemelten fontos küldetésünknek tekintjük, hogy ügyfeleink számára prémium minőségben  fedhessünk le új területeket. Biztosak vagyunk benne, hogy a két vállalat egyesüléséből mind meglévő, mind új ügyfeleink profitálnak majd” – mondta el a két ügyvezető. 

 

Szelei Szabolcs a BugTV jelenlegi vezetője szerint a vállalat szakmailag kiemelkedő környezetben folytathatja a munkát: „Korábban 3,5 évet töltöttem el a Google Magyarország marketing igazgatói székében, így az évek során igen mély és részletes ismeretet szereztem a hazai online- és keresőmarketing piacról. Büszke vagyok arra, hogy a Klikkmánia viszi tovább cégünket, a legjobb kezekbe kerül örökségünk” – mondta el a szakember.