Amerikában terjeszkedik a Starschema Kft.

MTI Sajtóadatbank, 2017. január 1. 10:18

Amerikában terjeszkedik a budapesti székhelyű Starschema Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég folyamatosan növeli ügyfeleinek számát, az idei év elején megalapította amerikai leányvállalatát, ahol az értékesítés (sales) mellett a tervek szerint 2017-ben egy fejlesztő csapat is megkezdi munkáját - közölte a társaság az MTI-vel. 

 

A közlemény szerint az új megbízásoknak köszönhetően a magyar IT-vállalat árbevétele - előzetes becslések szerint - a tavalyi 1,25 milliárd forintról, 67 százalékkal, kétmilliárd forintra emelkedik 2016-ban, miközben foglalkoztatottainak száma 57-ről 132-re nő. A cég várakozásai szerint adózás előtti nyeresége is emelkedik idén, 160 millió forintra az előző évi 116,2 millió forintról.

 

A társaság közölte, megrendeléseinek jelentős része, mintegy 70 százaléka már most is a tengerentúlról, főként a Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik, mint például az Apple, a Walt Disney, a Facebook és a Netflix.

 

A 2006-ban két alapítóval indult vállalat fő profilja szerint nagy mennyiségű adatokat gyűjt központi tárházakba, az adatokat integrálja, átláthatóvá, üzleti döntések meghozatalához könnyen felhasználhatóvá teszi. A társaság a piaci trendeket és keresletet figyelembe véve a következő években 50 százalékos árbevétel-növekedésre számít.