Feljövőben a Hold - A Puli Space 2017-ről

forrás: Prím Online, 2018. január 2. 19:24

A Puli csapata Mumbai-ban búcsúztatta az Óesztendőt Ázsia legnagyob tudományos-technológiai fesztiváljának meghívott kiállítójaként - de I2.6 nevű prototípusa nélkül kellett részt vennie az eseményen, amely egyszerűen eltűnt a Budapest-Isztambul-Bombay repülőút során. 

2017 egyébként is eseménydús esztendő volt a Puli Space életében. A Google Lunar XPRIZE versenyétől januárban elbúcsúzott csapat többek között megjárta az ESA tudományos-technológiai központját a hollandiai Noordwijkben, és sikerrel mutatkozott be a strasbourgi Nemzetközi Űregyetemen tartott Moon Village Association alapító workshopján.  A Hold pedig egyre inkább az űrügynökségek, egyetemek, kutatóintézetek, magáncégek, befektetők, szponzorok és civil szervezetek érdeklődésének középpontába kerül.

 

Az elveszett Puli - újévi üdvözlet Mumbai-ból 

Ország- és világjárásának 2017-es zárásaként a Pul meghívott kiállítóként részt vett Ázsia legnagyob tudományos-technológiai fesztiválján, a Techfest, IIT Bombay-on, amely 2016-ban mintegy 160.000 látogatót vonzott. "Nagy megtiszteltés számunkra, hogy felkeltettük a Techfest IIT Bombay szervezőinek érdeklődését, és meghívott kiállítóként rész vehettünk az idei háromnapos rendezvényen. I2.6-os rover prototípusunkkal izgatottan készültünk a kiállításra. Az érdeklődés végig nagyon nagy volt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk,  ennek ellenére szomorúan és dühösen érkeztek vissza kollégáim az indiai metropoliszból." - mondta el Dr. Pacher Tibor, a Puli vezetője. "Pulink ugyanis nem érkezett meg Indiába, december 28-án a Budapest-Isztambul-Mumbai úton valahol egyszerűen eltűnt, és azóta sem tudjuk, hol van. Rengeteg lehetőséget veszítettünk el így, nem tudtunk bemutatkozni a kiállítást megnyitó Manohar Parrikar őexcellenciájának, Goa főminiszterének, nem tudtuk megadni a sok-sok látogatónak a Puli Mission Control és a rover irányításának élményét, és elestünk rengeteg média lehetőségtől is. Nagyon csalódottak vagyunk, a Turkish Airlines ügyfélszolgálata lényegében válaszra sem méltat minket." - folytatta Pacher. - "Ennek ellenére pozív várakozással tekintünk a 2018-as évre, hiszen rengeteg izgalmas dolog történt velünk 2017-ben is, új lehetőségek és projektek nyílnak meg."

 

 

A Puli indiai utazását itt követhetik nyomon:

 

Finisben a Google Lunar XPRIZE

Az XPRIZE Alapítvány január 24-én jelentette be, hogy a Google Lunar XPRIZE versenyében öt csapat maradt talpon. Az izraeli SpaceIL, az amerikai Moon Express, a nemzetközi Synergy Moon, az indiai Team Indus és a japán Hakuto készült anno arra, hogy 2017. december 31-e előtt elindulnak a Holdra. Az első indítás ugyan még mindig várat magára - a szervezők időközben 2018. március 31-re tolták ki a határidőt -, de annak ellenére, hogy a hírek szerint a négy tervezett indítás mindegyike pénzügyi és technikai nehézségekkel küzd, ahogy a Puli csapatvezetője, Dr. Pacher Tibor kiemelte: "... a Google Lunar XPRIZE egy nagyszerű dolog: a verseny, függetlenül attól, hogy lesz-e hivatalos nyertes (akár még egy esetleges hosszabbítás után), pontosan azt érte el, amire létrehozták: hatékony katalizátorként működik egy új piac létrehozásában."

 

A már versenyen kívüli csapatok közül a német PT Scientist az Audi mellett a Vodafone Germany támogatását is megszerezte, és gőzerővel készül 2019-es indulására.

Audi Mission to the Moon: https://www.youtube.com/watch?v=rE8-hhI79ik

 

A Puli partnere, az Astrobotic pedig a United Launch Alliance Atlas V rakétáján 2019 végére tervezi első expedíciójának indítását.

Astrobotic Lunar Mission Profile: https://www.youtube.com/watch?v=PL27UCNd9Iw

 

Feljövőben a Hold

A Holdfalu koncepcióját az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatója, Johann-Dietrich Wörner hozta be a köztudatba. A "Moon Village" nem egy valódi falu vagy konkrét bázis a Holdon, hanem mindazon törekvések összessége, amelyek célül tűzték ki, hogy égi kísérőnkön fenntartható módon teremtsük meg az emberiség állandó jelenlétét.

 

A Puli aktívan bekapcsolódott a Moon Village közösségének munkájába: 

 

A holdi erőforrások kutatása és felhasználása - a ciszlunáris gazdaság születése, Hold-völgy

2017-ben tovább erősödtek az űrbéli erőforrások felderítésére és felhasználására irányuló törekvések. Az Egyesült Államok után Luxemburg is elkezdte kialakítani az ehhez szükséges jogi és pénügyi környezetet, kormányzati szinten is nagy fantáziát lát a miniország az űrbányászatban.

 

Az iSpace, inc, a japán GLXP csapat, a Hakuto mögött álló cég Luxemburgban is jelen van, a közelmúltban pedig 90,2 millió dollár tőkét tudott bevonni két tervezett Hold-küldetés fejlesztésére neves partnerektől; többek között a Suzuki, Japan Airlines, Konica Minolta, Development Bank of Japan is a befektetői körhöz tartozik.

 

A Hold-vögy víziójat ebben a videóban mutatják be.

 

"Gratulálunk japán barátainknak! Japán ezzel ismét bebizonyította, hogy nyitott szemmel figyeli a fejlődést, és minden lehetőséget megragad, hogy a technlógiai élvonalban maradjon. Az Astrobotic (DHL, Airbus Space & Defence, NASA), a PT Scientists (Audi, Vodafone) is bebizonyította már, hogy lehetséges nagy szponzorokat és befektetőket bevonni. Én továbbra is bízom abban, hogy a Puli, a magyarság összefogásával meg tudja mutatni, hogy egy kis ország, mint hazánk, képes ott lenni a világ innovációs élmezőnyében. Széchenyi szavaival élve: 'Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen'. Ahhoz azonban, hogy Magyarországot is eljuttassuk a Holdra és ott legyünk a ciszlunáris gazdaság alapítói között, a Puli önereje nem elég. Mi elértük teljesítőképességünk határait: szükségünk van a magánemberek, cégek és az állam szerepvállalására, anyagi támogatására is." - kommentálta Pacher.