Jubilálnak a marketing fesztiválozók

forrás: Prím Online, 2018. január 9. 11:26

A tavaly 1300 résztvevővel megrendezett, telt házas Magyar Marketing Fesztivál konferencia – a szervezők szerint – minden eddiginél erősebb szakmai programmal és „show”-val érkezik immár 5. alkalommal 2018. január 25-én. Az esemény célja – a hagyományokhoz híven – a 2018-as év várható üzleti és marketing-trendjeinek bemutatása, a vállalkozások, cégvezetők és döntéshozók felkészítése az idei év kihívásaira.

A rendezvényen 15 előadó – mindannyian az adott szakterület jeles vagy éppen piacvezető képviselői – exkluzív előadása várja a látogatókat. A központi téma ismét: az előttünk álló évre javasolt marketingeszközök, -módszerek, -megoldások bemutatása, amelyek alkalmazásával a vállalkozások fejlődése garantált lesz.

 

„A feldolgozott témákat a tavalyi évekhez hasonlóan most is hosszas piackutatás előzte meg annak érdekében, hogy a cégvezetők, döntéshozók és szakmabeliek abból választhassanak, ami valóban érdekli őket, amit leginkább fejleszteni szeretnének saját cégükben” – fogalmazott Galambos Róbert, a marketingesemény kommunikációs igazgatója. „Idén ismét figyelembe vettük a látogatók visszajelzéseit: a plenáris előadások dupla hosszúságúak, 40 percesek és exkluzívak lesznek; illetve a korábban megfogalmazott igények szerint magyar, gyakorlatközpontú esettanulmányokat is bemutatnak. A szünetek hosszúságát szintén megdupláztuk.” – folytatta Galambos.

 

 

Idén is lesz 40 standos szakkiállítás, ahol jobbnál jobb kivitelezők és ajánlatok várják a látogatókat, lesz újra üzleti kapcsolatépítő (networking) rendezvény a MVÜK moderálásában, ahol szakértői segítséggel gyors, moderált üzleti kapcsolatépítésre, kapcsolati tőke megosztására lesz lehetőség. 

 

Továbbá folytatódik a „Milliárdosok klubja” betétprogram, amely egy kerekasztal-beszélgetés, ahol milliárdos forgalmú, „kicsiből naggyá lett", hiteles, (sokszor családi cégből kinőtt) cégek vezetői inspirálják tapasztalataikkal a hallgatóságot. Idén a Szentkirályi, a Batz és a Kulcs-Soft alapítói emelik a rendezvény színvonalát és mesélik el saját történetüket.