Változott a hangulat, egyre többen bíznak az önvezető autókban

forrás: Prím Online, 2018. április 3. 10:53

Jelentős mértékben nőtt az elmúlt egy évben az önvezető autók elfogadottsága a fogyasztók körében világszerte – derül ki a Deloitte felméréséből. 

A legtöbben ismert, általuk megbízhatónak tartott márkától származó önvezető autóba ülnének be, és a tanulmány során megkérdezettek mintegy fele úgy véli, hogy elsőként a hagyományos autógyártók fejlesztenek majd ilyen járműveket a piacra.

 

Komoly változás figyelhető meg az önvezető autók elfogadottságában a Deloitte új felmérésében, amely szerint 2017-hez képest látványosan csökkent azok aránya, akik úgy vélik, hogy az önvezető járművek nem lesznek biztonságosak. A legnagyobb változást Kínában mérték, ahol 2017-ben még a megkérdezettek 62 százaléka vélte úgy, hogy az autonóm autók nem lesznek biztonságosak, a mostani felmérésben viszont már csupán egynegyedük vélekedett így. Hasonlóan nagymértékű volt a változás Mexikóban, ahol a vizsgált országok közül a legalacsonyabb azok aránya, akik szerint nem lesznek biztonságosak az önvezető járművek, mindössze 22 százalék.

 

Az autóipar számára kulcsfontosságú piacok közül az Egyesült Államokban egy év alatt 27 százalékkal, 47 százalékra csökkent azok aránya, akik kételkednek az önvezető autók megbízhatóságában, míg Németországban a 2017-es 72 százalékról 45 százalékra esett vissza ez az arány. A technológiai fejlesztésekben éllovas Japánban látják a leginkább aggasztónak a helyzetet, ott a fogyasztók több mint fele továbbra is úgy gondolja, hogy az önvezető járművek nem lesznek biztonságosak.

 

A felmérésből az is kiderül, hogy a teszteken már bizonyított, biztonságosan működő önvezető járművekben bízik a fogyasztók többsége. Azonban nemcsak a teszteredmények, a márka is sokat számít a Deloitte tanulmánya szerint. A felmérés során megkérdezettek többsége azt állította, hogy leginkább az általa megbízhatónak tartott márka által gyártott önvezető autóba ülne be. A brand jelentősége az ázsiai fogyasztóknál a legnagyobb, Indiában és Kínában a válaszadók több mint kétharmada számára kulcsfontosságú a márka, miközben a skála másik végén Németország és az Egyesült Királyság található 54 és 53 százalékkal.  

 

Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mely vállalkozásoktól várható leginkább, hogy elsőként dobjon piacra teljesen önvezető járműveket. A Deloitte felmérésében érintett országok jelentős részében a fogyasztók mintegy fele úgy véli, hogy a hagyományos autógyártók közül kerülnek majd ki az önvezető autózás úttörői. A franciák, britek, németek és amerikaiak közel fele látja így a helyzetet. Indiában és Dél-Kelet-Ázsiában viszont a legtöbben úgy gondolják, hogy már létező technológiai cégek lesznek a közlekedést forradalmasító technológia éllovasai, míg a kínai és dél-koreai válaszadók szerint teljesen új, az önvezető autók fejlesztésére létrehozott vállalkozások, illetve egyéb szektorból érkező cégek lehetnek az elsők, akik önvezető járműveket dobnak majd piacra. 

 

„Napjainkra az autók már nem zárt rendszernek, sokkal inkább egy összetett szolgáltatásokat nyújtó komplex infrastruktúra egy elemének tekinthetők, amelyek számos szolgáltatást érnek el az interneten, illetve mobilalkalmazásokon keresztül tájékozódhatunk állapotukról, vagy mobiltelefonunkat akár kulcsként is használhatjuk autónkhoz. Ezt a komplexitást növeli az önvezető autók technológiája. A jövőben az önvezető autók egymással, a várossal vagy akár a gyalogosoknál lévő mobiltelefonnal is kommunikálhatnak majd, ezáltal jobban megértve a körülöttük zajló eseményéket. Azonban mindez nagymértékben növelheti az autók támadási felületét, így a kiberbiztonsági kérdések megfelelő kezelése kritikus az új típusú mobilitást támogató fejlesztések esetében. Felismerve ennek a szükségességét, az autógyártók komoly erőfeszítéseket tesznek a kihívás kezelésére” – tette hozzá Tóth László, a Deloitte Magyarország kiberbiztonsági szolgáltatások üzletágának partnere. 

 

A teljes tanulmány ezen az oldalon érhető el.