A céges iratok e-aláírása akár okostelefonon, a nyaralás alatt is lehetséges

forrás: Prím Online, 2018. július 16. 13:30

E-aláírást használva néhány kattintással egy okoseszközön is aláírhatóak a cég jövőjét befolyásoló dokumentumok is, késedelem nélkül, akár a tengerparti nyaralás alatt is.

A szabadság a vezetőknek is jár – miközben az üzlet sem áll meg

„Sajnáljuk, nincs, aki aláírjon…” – nyáron ez az egyik leggyakrabban elhangzó mondat a hazai kis- és középvállalati szektorban. Aki ismeri a problémát, az pontosan tudja, hogy a cégvezető távolléte milyen komoly fennakadásokat okozhat a napi folyamatokban, sőt az aláírási késedelem még forintosítható veszteséget is jelenthet egy cég számára. Somkuti András a Docler Csoport elnöke és az e-aláírásokkal foglalkozó NETLOCK ügyvezetője szerint a kisebb vállalatok életében versenyhátrányként is jelentkezhet, ha a szabadságát töltő vezető vagy a megfelelő jogokkal rendelkező helyettes hiányában nem köthető meg egy fontos szerződés, egy ajánlat vagy hiánypótlási eljárás beadási határideje nem tartható, vagy egy teljesítésigazolás aláírása akaszt meg pénzügyi folyamatokat.

 

 

E-aláírás: mindig elérhető vezetői aláírások

A digitális hitelesítési és e-aláíró megoldások valódi lépéselőnyhöz juttatják azokat a cégvezetőket, akik élnek a technológia adta lehetőségekkel. „Egyre több vállalatvezető ismeri fel az e-aláírásban rejlő előnyöket, és veszi igénybe szolgáltatásainkat. Így egy nyaralás, hosszabb üzleti út miatt a vezető távollétében sincs fennakadás az aláírást igénylő lényeges folyamatokban. Az e-aláírást használva a cég első embere akár egy nyugágyból vagy egy reptéri váróból is jogilag hitelesen aláírhat egy sürgős dokumentumot laptopján vagy okostelefonján, amit aztán egy e-mailben azonnal továbbíthat.” – összegzi a szakember.  Az e-aláírások azonban sokkal többet tudnak egy áthidaló megoldásnál: a vállalati folyamatokba integrálva elősegítik és lehetővé teszik a digitális átállást, és már rövidtávon is költségcsökkenést és érezhető hatékonyságnövelést eredményeznek. Egy papíralapú dokumentum aláírók közötti köröztetésére a nemzetközi statisztikák szerint átlagosan nyolc napra van szükség, ez az e-aláírást használó szervezetek esetén ez akár néhány órára is rövidülhet. 

 

Céges e-aláírás okostelefonon: egy koktél áráért havonta

Egy e-aláírás-előfizetés akár már havi 2 ezer forintos díjért kiváltható, és sem chipkártyára, sem számítógéphez csatlakoztatott kártyaolvasóra nincs szükség a használatához. Az e-aláírások új generációja már felhőalapú szolgáltatásként is elérhető. Számítógépen, okostelefonon, táblagépen operációs rendszertől függetlenül, bármilyen webböngészőn keresztül használható. Az aláírás folyamata– az internetes bankoláshoz hasonlóan – egyszerű és biztonságos. Ma már bármelyik vállalat vezetője igényelhet e-aláíró tanúsítványt akár az interneten keresztül is, személyes megjelenés nélkül. „Az új generációs e-aláírás-szolgáltatás egyre népszerűbb a kis- és középvállalatok körében, mivel egyszerre gyors és biztonságos. A felhasználó belép az elektronikus aláíró rendszerbe, és személyes PIN-kódjának megadása után néhány kattintással / érintéssel digitálisan aláírhat bármilyen formátumú dokumentumot. Az elektronikusan aláírt állomány éppen olyan joghiteles, mintha az irodában, tintával írta volna alá a cégvezető a kinyomtatott példányt. Ráadásul a szolgáltatást kiegészítő digitális dokumentumkezelés és archiválás a személyes adatok GDPR szerinti szabályszerű tárolását is biztosítja, így még egy további aktuális kérdésre is megbízható megoldást nyújt” – egészíti ki a fentieket Somkuti András.