NJSZT50 kiállítás Budapesten

forrás: Prím Online, 2018. november 8. 11:01

Az 1968-ban alakult Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) kiállítással emlékezik meg fél évszázados történetéről. A tárlat az NJSZT missziójának megfelelően a „múlt értékeinek megőrzése”, a „jelenhez való alkalmazkodás” és a „jövő befolyásolása” témakörök legfontosabb mérföldköveit mutatja be.

A 14 tabló és számos – legtöbb esetben kiállításon először látható – tárgy és dokumentum azt teszi világossá, hogy az elmúlt fél évszázad nem volt hiábavaló, az NJSZT komoly értékekkel járult hozzá az informatikai kultúrához: sokszor társadalmi szintű változások kezdeményezője vagy segítője volt.

 

Az 1968-as, a magyar számítógépipar kezdetét jelentő szakkiállítási kiadványoktól az 1980-as években készült, korát megelőző, Commodore-64 által vezérelt robotkaron át az NJSZT idén, a nemzetközi ECDL Alapítványtól kapott, két rangos díjáig terjed a bemutatott ritkaságok sora.

 

Az időszaki kiállítás a november 13-i megnyitó után, november 14-től december 7-ig látogatható Budapesten, a Zipernowsky Házban, nyitva tartási időben. A kiállítás a budapesti helyszín előtt Szegeden, az NJSZT világszínvonalú Informatika Történeti Kiállításában volt látható, decembertől pedig a Társaság területi szervezeteinél lesz megtekinthető.

 

NJSZT50

Megnyitó: Zipernowsky Ház – 1114 Budapest Bartók Béla út 33.

Időpont: november 13., 18 óra

A kiállítást megnyitja: Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója