Idén is lesz Budapesten Startup Safari

forrás: Prím Online, 2019. március 14. 08:55

Negyedik alkalommal rendezik meg idén áprilisban a Startup Safari fesztivált Budapesten. Április 17 és 19. között az érdeklődők helyszínről helyszínre vándorolva ismerkedhetnek meg a számukra érdekes cégekkel, szakmákkal, emberekkel, elsősorban az infokommunikációs szektor, a kreatívipar, a startup-kultúra, valamint az ezek köré csoportosuló üzleti szolgáltatások és társadalmi ügyek területéről.

A Startup Safari egy 2012-ben indult kezdeményezés, aminek fő célja a startupok világának megismertetése valódi munkakörnyezetben, a minél szélesebb közönség aktív és egyenrangú részvételével. Az első Safarit Berlinben rendezték, azóta Németországban több helyen is volt már, de világszerte összesen 25 várost sikerült meghódítania, például Rómát, Rigát vagy Sao Paulót. Ugyanakkor a legnagyobbra éppen Budapesten nőtt. Az idei háromnapos Startup Safari Budapest több, mint 300 programmal várja az érdeklődőket 100 helyszínen mintegy 5000 résztvevővel. 

 

A Safarin nem csak munkalehetőségek sora nyílik meg a karrierválasztás előtt álló emberek számára, hanem három nap alatt annyi értékes kapcsolatra tehetnek szert az ambícióval rendelkező érdeklődők, amennyit mások évek alatt nem tudnak szerezni: a fesztiválon alapítók, szabadúszók, befektetők, vagy éppen a tudományos élet képviselői teszik látogatásukat, akikkel a Safari hangulata lehetőséget teremt elbeszélgetni egy érdekes előadás után, kávézás közben.

 

 

Az esemény valódi szafari élményt nyújt, hiszen a résztvevő cégek saját székhelyükön mutatják be az iroda működését és tartanak programokat különböző témákban, ezzel sokkal hitelesebb és részletgazdagabb képet mutatva, mint amennyit egy pályázó vagy más érdeklődő egy állásbörzén, vagy egyéb employer branding eseményen tapasztalhatna. Az érdekes előadásokkal, üzleti reggelikkel, élénk workshopokkal teletűzdelt fesztiválon a korábbi években a startup közeg ismert nevei is felbukkantak már. Emlékezetes volt, mikor beleláthatott a közönség Halácsy Péter Prezi alapító gondolataiba, vagy amikor a Starschema lányai bemutatták, hogyan lehet vizuális elemeket létrehozni adatokból. A tavalyi eseményen olyan mai és egykori startupok képviseltették magukat, mint a Prezi, a Google, a Publishdrive vagy a LogMeln, a cégek székhelyein kívül pedig olyan helyszíneken is megrendezésre kerültek programok, mint például az A38 hajó, amit 2012-ben a Lonely Planet az év bárjának választott. 

 

A Startup Safari Budapestre évről évre érkeznek külföldi vendégek is, akik mint előadóként, mint vendégként vesznek részt a startup fesztiválon. A tavalyi rendezvényen olyan nemzetközileg elismert szakemberek érkeztek Budapestre a Safari miatt, mint Eddie Arrita Kolumbiából, aki a Publicize nevű cég társalapítója, vagy Tanya Soman az 500 startups nevű angyalbefektető cégtől, aki egyenesen a Szilícium-völgyből érkezett Budapestre. Természetesen idén sem lesz hiány külföldi résztvevőkből. Budapestre látogat Berlinből Joanna Bakas, az LHBS stratégiai és innovációs cég vezető partnere, hogy az agilis vállalati működés feltételeiről meséljen. A dán Alex Felman, a Felman Family Office ügyvezető igazgatója többek közt az ötletemberek és a kivitelezők közötti fontos különbségekre mutat rá, ami alapjaiban határozhatja meg egy startup sikerét. A mesterséges intelligenciáról fog mesélni az angol Daniel Dippold, aki a 6000 startup-vállalkozót tömörítő Kairos Társaság vezetőjeként szinte teljes rálátással bír a feltörekvő vállalkozásokat foglalkoztató legfontosabb témákra, innovációs területekre.

 

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is tematikus útvonalak segítenek a tájékozódásban, amikkel minden szafarizó saját érdeklődési köréhez mérten válogathatja ki az előadásokat és a cégeket. 2019-ben többek között olyan főbb témák lesznek terítéken, mint az oktatás jövője, a lifestyle, a design, a technológia és gasztronómia közötti kapcsolat, a mesterséges intelligencia, az ipar 4.0, a digitális marketing, a termékfejlesztés, a UI/UX hatása vagy éppen az automatizáció.