Karrierváltás: a vendéglátós, a marketinges és a katona is programozóként kezdett új életet

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 4. 09:11

A folyamatos digitalizáció és a kutatás-fejlesztési központok térnyerése miatt az iparági statisztikák szerint jelenleg is több tízezer informatikus hiányzik a hazai munkaerőpiacról, míg ez a szám európai szinten a milliós nagyságrendet is eléri. 

Ennek köszönhetően a jól képzett juniorokra továbbra is szinte azonnal lecsap az IT-szektor. A junior szoftverfejlesztőket képző PROGmasters tanfolyamain az elmúlt három évben közel 150 diák végzett, s az iskola 98 százalékuk számára talált junior programozói munkát, méghozzá bruttó 400 ezer forintos kezdő átlagfizetésért. Közülük többen is komoly szakmai sikereket értek el rövid idő alatt. 

 

Vendéglátósból programozó

A 13 éven keresztül vendéglátósként dolgozó Bodansky Ádám teljesen kezdőként csöppent a programozás világába: a kemény fizikai munka helyett folyamatos előrelépési és fejlődési lehetőséget kínáló hivatást keresett. Ádám 32 évesen iratkozott be a PROGmasters képzésére, ahol a szoftverfejlesztő szakma és az egyes programnyelvek alapjai mellett az agilis módszertant is megtanulta. 

 

A 4 hónapos tanfolyam befejezése után egy héttel az Apertus Nonprofit Kft. munkatársaként helyezkedett el, egy évvel később pedig már vezető fejlesztőként egy kisebb csapatot irányított a legnagyobb hazai eLearning fejlesztő és szolgáltató cégnél. A korábbi vendéglátós manapság senior fejlesztő egy startupnál, s a fizetése több, mint háromszorosa a 2,5 évvel ezelőtti kezdő bérének.

 

A Nokia fejlesztője tavaly még egészségpolitikai szakértő volt 

Fekete László karrierje is 30 éves kora körül vett teljesen új fordulatot, méghozzá azért, mert a tavaly májusig egészségpolitikai szakértőként dolgozó fiatalember az előző munkájánál kiszámíthatóbb és stabilabb állásra vágyott. László tavaly októberben végezte el a PROGmasters képzését, idén januártól pedig már a Nokia programozójaként dolgozik. 

 

A munkájához a különböző programnyelvek és az agilis módszertan elsajátítása mellett nagy hasznát vette az úgynevezett soft skilljei – azaz például a kommunikációs készségei – fejlesztésének, de a hivatásához nélkülözhetetlen a rendszerszintű és analitikus gondolkodása is.

 

A kiégés elől menekült a szoftverfejlesztésbe a marketinges

A 28 éves koráig marketingesként dolgozó Szucsán Szintia fiatal kora ellenére a teljes kiégés határán volt előző szakmájában, ezért döntött a pályaváltás mellett. Noha ő is kezdő volt a programozás terén, lelkesedésének és érdeklődésének köszönhetően néhány hét alatt felkészült a programozó felvételi vizsgára, 2017 júliusában pedig sikeresen elvégezte a PROGmasters 4 hónapos képzését. 

 

A most 30 éves Szintia 2 éve már az Accenture informatikai világcég alkalmazás-üzemeltetője. Egy nemzetközi csapat tagjaként az egyik német prémium autómárka logisztikai tervezőprogramjainak működését felügyeli, ráadásul háromhavonta Münchenben dolgozhat.

 

Van, aki a hadsereget hagyta ott a programozásért

A most 31 éves Winkler László felderítő szakon végzett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, majd négy éven keresztül – 29 éves koráig – lövész szakaszparancsnokként szolgált. Számára nem volt teljesen új terület a szoftverfejlesztés, ugyanis az egyetem előtt egy műszaki főiskolán programozást is tanult. A PROGmasters tanfolyamát 2018 januárjában végezte el, két héttel később pedig már az applikáció- és webfejlesztéssel foglalkozó WRD Labs Zrt. fejlesztőjeként állt munkába. 

 

„A cégnél egyszerűbb feladatokkal kezdtem, de végül is a második munkanapomon már kódoltam, részt vettem a Telekom nemzetközi mobilapplikációjának fejlesztésében, de egészségügyi projekten is dolgoztam” - mondja a volt katona.

 

A PROGmasters következő, november 4-én induló – immár 5 hónapos – képzésére október 1-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.