Tavaly is több mint egymillió gép biztonságát garantálta a HungaroControl

forrás: Prím Online, 2020. január 14. 14:40

Több mint egymillió repülőgép biztonságáról gondoskodtak tavaly is a HungaroControl légiforgalmi irányítói. A leglátványosabb növekedés a koszovói magas légtérben volt, ahol 23 százalékkal több gépet kezeltek az irányítók. Az állami vállalat nem csak a forgalomban, bevételben is rekordot döntött: éves árbevétele az előzetes adatok alapján 37 milliárd forint lesz.

A magyar légiforgalmi irányítók közel 758 ezer átrepülő járat közlekedését segítették hazánk légterében 2019-ben, míg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló forgalma 6,5 százalékkal növekedett, így megközelítette a 122 ezret. A repüléstájékoztató szolgálat által kezelt gépek száma tavaly némileg meghaladta a 65 ezret, ami több mint 9 százalékos forgalombővülést jelentett a 2018-as eredményhez képest. A leglátványosabb változás ugyanakkor a Koszovó feletti magas légtérben történt, amelynek forgalommenedzsmentjét 2019 áprilisa óta immár határozatlan idejű szerződés keretében, a NATO megbízásából látja el a magyar léginavigációs szolgálat. Az úgynevezett KFOR-szektorban egy év alatt 23 százalékkal nőtt a forgalom, a HungaroControl irányítói tavaly több mint 142 ezer járat biztonságos közlekedését tették lehetővé.

 

A társaság tevékenységével 2019-ben is jelentősen hozzájárult a nemzetgazdaság növekedéséhez, illetve az üzleti kapcsolatok, az áruszállítás és a turizmus fejlődéséhez. Az elmúlt évet a korábbiakhoz hasonlóan a nyereséges gazdálkodás és a stabil pénzügyi helyzet jellemezte – éves árbevétele az előzetes adatok alapján 37 milliárd forint körül alakul, beruházási teljesítménye eléri az 5,5 milliárd forintot, adózás előtti eredménye pedig várhatóan meghaladja a 2,5 milliárd forintot.

 

A vállalat a repülésbiztonság garantálása mellett kiemelkedő eredményeket ért el a kutatás-fejlesztés és az innováció területén is. 2019. november 7-én életbe lépett a határokon átívelő szabad légtérhasználat, az úgynevezett SEE FRA (South East Europe Free Route Airspace), amelynek köszönhetően Bulgáriában, Magyarországon és Romániában a légitársaságok által szabadon választott útvonalon, korlátozások nélkül közlekedhetnek a repülőgépek. Ezáltal csökken a légiközlekedés okozta környezeti terhelés, ugyanis a bevezetésével naponta átlagosan közel 20 ezer kilométerrel csökken az átrepülő járatok útvonala, ami napi 70 tonna üzemanyag-megtakarítást, 220 tonnával kevesebb széndioxid-kibocsátást és 23 órával kevesebb repülési időt jelenthet.

 

A HungaroControl elsőrendű feladata a biztonságos repülés és földet érés garantálása a legkorszerűbb megoldások és fejlesztések felhasználásával: ez határozza meg a vállalat alap- és innovatív tevékenységét az új évtizedben is.