Bosch - Éves pénzügyi eredmények 2019

forrás: Prím Online, 2020. január 31. 14:22

A gazdasági növekedés lassulása és az autóipari megrendelések jelentős mértékű csökkenésének ellenére a Bosch csoport 2019-ben is magas árbevételt ért el. Az előzetes adatok szerint a cégcsoport 77,9 milliárd eurós árbevétele megegyezik az előző évivel, de az árfolyamhatások miatti korrekciónak köszönhetően ez 1,1 százalékos csökkenést jelent. 

Az előzetes adatok ismertetésekor Dr. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke elmondta: „A gazdasági növekedés lassulása és az autóipari megrendelések csökkenése a Boschra is hatással volt. A vállalatnak stabilitást ad a diverzifikált tevékenységi köre, ami segíti a meglévő üzleti területek bővítését és az újak fejlesztését. A kihívásokkal teli gazdasági helyzet ellenére folytatjuk beruházásainkat a kiemelten fontos, új technológiák területén. A Bosch ebben az évben több mint egymilliárd eurót fordít a jövő elektromos, automatizált és hálózatba kapcsolt mobilitására.  Az innovációban élen járó vállalatként segítjük az alternatív mobilitási megoldásokat és megragadjuk az ebben rejlő lehetőségeket ” – tette hozzá Denner.

 

Az új évtized kezdetén a Bosch kihívásokkal teli helyzettel néz szembe: a változások nem csupán lehetőségeket tartogatnak számunkra, hanem számos kihívást is. Ezt a 2019-es előzetes üzleti eredmények is megerősítik.  A kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT) az előzetes becslések szerint 3 milliárd euró, ez közel 4 százalékos üzemi eredménynek felel meg. Az eredményt befolyásolta az autógyártási megrendelések visszaesése – különösen a kulcsfontosságú kínai és indiai piacokon –, a dízel személygépkocsik számának további csökkenése, a szervezeti átalakítással kapcsolatos intézkedések költsége, illetve a jövőbeni projektekbe fektetett összegek. „Az idei év is kihívásokkal teli lesz az autóipar és a Bosch számára egyaránt” – mondta Prof. Stefan Asenkerschbaumer, a Bosch pénzügyi igazgatója és az igazgatótanács elnökhelyettese. „Mindezek ellenére a számunkra fontos ágazatokban és régiókban 2020-ban is a piaci átlagnál nagyobb növekedést szeretnénk elérni” – tette hozzá Asenkerschbaumer felhívva a figyelmet arra, hogy a Boschnak gyorsabban és következetesebben kell majd reagálnia a változásokra, valamint a gyártási kapacitását is ennek megfelelően kell alakítania a jövőben.

 

A jövő mobilitása: a változás kihívásai

A Boschnak határozott elképzelése van a mobilitás jövőjéről és arról, miként lehet sikeres az átállás az alternatív mobilitási megoldásokra. „A jövő mobilitása nemcsak elektromos és automatizált, hanem hálózatba kapcsolt és személyre szabott lesz” – hangsúlyozta Denner, majd hozzátette, hogy a Bosch diverzifikált portfóliójának köszönhetően szinte minden más vállalatnál jobban felkészült a változásokra. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő mobilitásához vezető út komoly kihívások elé állítja az autóipart. Először is tényeken alapuló, új szemléletű diskurzusra van szükség az autóipar jövőjéről. Másodszor, az autóipar szereplőinek több időre van szüksége az átalakuláshoz. Denner kiemelte: „Az elektromobilitásra történő áttérést nem lehet egyik napról a másikra végrehajtani, ez kiemelten vonatkozik a munkaerőállománnyal kapcsolatos kérdésekre.” Harmadszor, a gazdasági helyzet még inkább szükségessé teszi az iparág szerkezetátalakítását. A Bosch arra számít, hogy 2020 már a harmadik olyan év lesz, amikor a globális autógyártás mértéke csökken. A vállalat előrejelzése szerint mintegy 89 millió jármű készül majd a gyártósorokon világszerte. Ez 2,6 százalékos visszaesés, ami számszerűsítve csaknem 10 millióval kevesebb új járművet jelent, mint 2017-ben. A Bosch szerint a következő években ez a tendencia lesz a jellemző, és 2025 előtt nem várható növekedés a globális autógyártásban. 

 

 

Dr. Volkmar Denner kifejtette: „Egyszerűsítjük a szervezeti struktúránkat, ami pozíciók átalakításával és átszervezéssel is jár majd. Szorosan együttműködünk a munkavállalók képviselőivel annak érdekében, hogy a lehető legjobb megoldásokat találjuk meg együtt.  2019-ben már több megállapodást is kötöttünk ennek megfelelően néhány nagyobb gyárban, például Bambergben, Schwieberdingenben és Stuttgart-Feuerbachban.” A cél a telephelyek egyéni növekedési lehetőségeinek megőrzése és a lehető legtöbb munkatárs megtartása” – tette hozzá. 

 

A jövő mobilitása: a Bosch üzleti lehetőségei 

„Az alternatív mobilitásra történő áttérés nem a mobilitás végét jelenti, hiszen autókra továbbra is nagy szükség van – mondta Denner, hozzátéve, hogy a Bosch a jövőben is élen jár a mobilitási megoldásokat illetően. Majd hozzátette: „Az autóipar átalakulása komoly lehetőségeket kínál a Bosch számára.” Ilyen például a mobilitás iránti igény jövőbeni növekedése. A Nemzetközi Közlekedési Fórum (ITF) szerint 2015 és 2030 között világszerte csaknem 50 százalékkal nő majd az igény a mobilitásra. „A jövőben is az autó jelenti majd az elsőszámú közlekedési eszközt, amely még biztonságosabbá, kényelmesebbé és környezetkímélőbbé válhat” – mondta Denner. Az új technológiák, mint például a dolgok internete (IoT), a mesterséges intelligencia (MI) és az üzemanyagcella is segítik majd az átállást az alternatív mobilitásra. A Bosch pedig az innovációban élen járó vállalatként komoly szerepet tölt be és meghatározza a mobilitás jövőjét. Mindemellett az elektromobilitási piacon megjelenő új autógyártók egyre inkább komplett megoldásokat igényelnek majd az alkatrészek helyett. „Teljeskörű szolgáltatást nyújtó vállalatként számunkra a komplett rendszerek biztosítása többmilliárdos árbevételt jelenthet” - tette hozzá Denner. A Bosch profitálhat még az elektronika- és szoftverfejlesztések irányába mutató trendekből is. A vállalat szerint a szoftverigényes elektronikus rendszerek piaca 2030-ra évente 20 százalékkal növekszik. A Bosch minden évben közel 3,7 milliárd eurót fordít szoftverfejlesztésre, és jelenleg 30 ezer szoftvermérnököt foglalkoztat.

 

 

Munkatársak továbbképzése: MI képzési program 20 ezer munkatársnak 

Denner szerint a szakképzett munkaerő kulcsfontosságú. „A Boschnál a tanulás a napi munka szerves része”. A Bosch komoly összegeket fordít a munkatársak továbbképzésére és emellett egy új MI képzési programot is indít, ezen közel 20 ezer kolléga vesz részt. A program három szinten biztosít képzéseket vezetőknek, fejlesztőmérnököknek és mesterséges intelligenciával foglalkozó kollégáknak, továbbá a képzések a MI felelős használatának iránymutatásaira is kiterjednek.

 

Üzletfejlesztés: közel 3 milliárd euró új technológiákra 

A Bosch a már meglévő üzleti területek bővítését és újak indítását tervezi. „2013 és 2020 között a Bosch 3 milliárd eurót fordít az új technológiákra” – mondta Volkmar Denner. A Bosch az elektromobilitás, ezen belül az üzemanyagcellák fejlesztésére 500 millió eurót szán az idén. Több mint 600 millió eurót fordít az önvezető autók fejlesztésére és további 100 millió eurót hálózatba kapcsolt mobilitási megoldásokra. Emellett 2015 óta a Bosch már 600 millió eurót költött a dolgok internetéhez kapcsolódó tevékenységeinek bővítésére, köztük az új berlini Bosch IoT campusra, valamint a vállalat hálózatba kapcsolt ipar üzleti egységének bővítésére.

 

 

 

A versenyelőnyök kiaknázása: technológiairányítás és technológiasemlegesség 

A Bosch számára komoly lehetőséget jelent az új technológiák bevezetése.

 

Például a biztonságos önvezető autóknál a kamera és a radar mellett szükség lesz egy harmadik érzékelőre is. Ezért a Bosch nagy hatótávolságú lidar-érzékelőkkel bővíti szenzorkínálatát.  A lézeralapú távolságmérő eszközök még a nem fém alapú tárgyakat, például az útra került szikladarabokat is messziről felismerik. Így a sofőr időben fékezhet, illetve ki tudja kerülni az akadályt.

 

A vállalat számára továbbra is fontosak a gazdaságos üzemű belsőégésű motorok. A Bosch piackutatása szerint 2030-ban minden harmadik új jármű közül kettőben még mindig dízel- vagy benzinmotor lesz, hibrid opcióval vagy anélkül. Majd hozzátette: „A kibocsátásmentes mobilitás felé vezető útnak technológiasemlegesnek kell lennie. A mobilitás csak így lesz széles körben elérhető.” A megoldást a hajtásrendszerek különösen gazdaságos belső égésű erőforrások és a legkorszerűbb villanymotorok ötvözése jelentheti. Denner továbbá elkötelezett a megújuló szintetikus üzemanyagok használata mellett is: „A már forgalomban lévő régi járművek esetében is csökkenteni kell a szén-dioxid kibocsátást. Az e-üzemanyagok (eFuel), azaz a kizárólag megújuló energiaforrások igénybevételével előállított, szintetikus üzemanyagok a belső égésű motorokat is karbonsemlegessé tehetik.” Denner ezért arra kéri a döntéshozókat, hogy támogassák a technológiasemleges és innovációbarát környezet kialakítását. Ez a lépés szükséges ahhoz, hogy sikeres legyen az áttérés az alternatív mobilitásra, megtartva a meglévő munkahelyeket és újakat is létrehozva.

 

A jövő mobilitásán túl: új technológiák fejlesztése 

A Bosch a jövő mobilitásán túlmenően is segíti az új technológiák fejlesztését és a klímavédelmet.  A vállalat elkötelezett a felelős és fenntartható üzleti működés, valamint a környezetvédelem iránt. A Bosch a mesterséges intelligencia (MI) segítségével szeretne vezető IoT-vállalattá válni. „Az MI ipari alkalmazásaival is úttörő szerepet szeretnénk betölteni” – mondta Denner. A Bosch a tübingeni MI campusának fejlesztésére 100 millió eurót fordít. A vállalat emellett saját klímavédelmi kezdeményezéseken is dolgozik: 2019 végére a Bosch minden németországi telephelye karbonsemlegessé vált, 2020 végéig pedig a világon működő összes Bosch telephelyen is ugyanez a cél. „A klímavédelem és az energiahatékonyság további üzleti lehetőségeket jelent a Bosch számára” – tette hozzá Denner. Németországban 2025-re a villamosenergia már akár 45 százaléka származhat majd megújuló energiaforrásokból (forrás: BMWi). „Az elkövetkező években ezért 100 millió eurót fordítunk a hőszivattyúkkal kapcsolatos üzleti tevékenységünk fejlesztésére.”

 

A 2019-es üzleti teljesítmény üzletágak szerint 

2019 során a Bosch különböző üzletágai kiegyensúlyozott teljesítményt mutattak. Az árbevétel legnagyobb százalékát jelentő mobilitási megoldások üzletág növekedése lekörözte a globális autógyártást: 47 milliárd eurós árbevétele megegyezik az előző évivel. Nominálisan ez az összeg 0,5 százalékos (az árfolyamhatások miatti korrekció után 1,5 százalékos) csökkenést jelent. A fogyasztási cikkek üzletág árbevétele 17,8 milliárd euró volt, ami 0,2 százalékos (az árfolyamhatások miatti kiigazítás után 0,6 százalékos) csökkenést jelent. A BSH Hausgeräte és a Bosch elektromos kéziszerszám üzletágak az erős versenykörnyezetben is tartották magukat, a Bosch elektromos kéziszerszám üzletág pedig átlagon felül teljesített. A gépipari megrendelések több mint 4 százalékos visszaesése ellenére az ipari technika árbevétele elérte a 7,4 milliárd eurót, ami az előző évhez képest 0,1 százalékos növekedést jelent. Az árfolyamhatások miatti korrekció után az árbevétel 1,2 százalékos csökkenést mutat. Az energia- és épülettechnológia 5,6 milliárd eurós árbevétel mellett 1,5 százalékos növekedést ért el. Az árfolyamhatások miatti kiigazítás után ez 0,8 százalékos növekedést jelent.

 

A 2019-es üzleti teljesítmény régiók szerint 

A Bosch üzletágak teljesítménye Európában stabil fejlődést mutat, a 41 milliárd eurós árbevétel megegyezik az előző évivel. Észak-Amerikában az árbevétel 5,3 százalékkal - 13 milliárd euróra - nőtt. Az árfolyamhatások miatti korrekciót követően ez 0,5 százalékos csökkenést jelent. Dél-Amerikában 1,1 százalékkal (az árfolyamhatások miatti kiigazítás után 5,3 százalékkal) nőtt - 1,4 milliárd euró - lett az az árbevétel. A teljes ázsiai és csendes-óceáni térség viszont negatív üzleti eredményeket mutatott.  A térség árbevétele 3,1 százalékkal (az árfolyamhatások miatti kiigazítás után 4,5 százalékkal) - 22,5 milliárd euróra- esett vissza. Az értékesítési teljesítményt különösen Kína és India autópiacának gyengülése befolyásolta. Ezzel szemben viszont Japán és Délkelet-Ázsia szép eredményeket hozott.

 

Munkavállalók: közel 403 000 fő

2019. december 31-i adatok alapján a Bosch csoport világszerte közel 403 ezer munkatársat foglalkoztatott. A Kínát és Németországot érintő változások miatt a létszám 1,7 százalékkal - 6 800 - fővel csökkent.

 

Előrejelzés 2020-ra: a nyereségesség növelése a gazdasági lassulás ellenére is 

A Bosch becslései szerint 2020-ban mindössze 2 százalékos lesz a várható gazdasági növekedés. „Ennek eredményeképpen a globális növekedés is lassulni fog” – jelentette ki Asenkerschbaumer. Ez különösen a fő iparágak – autógyártás és gépgyártás – visszaesésével jár majd. Emellett az előrejelzéseket az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi tárgyalások valamint a Brexit hatásai is befolyásolhatják. Tekintettel a gépjárműipar kapacitásfeleslegére és az erőátviteli technológiai mix változásaira, a Bosch folytatja költségszerkezetének felülvizsgálatát. Az üzleti területekre összpontosítva csökkentenie kell az üzlet komplexitását, változtatni kell a hierarchikus döntéshozatali folyamatokon, illetve egyszerűsíteni kell a szervezeti struktúrát, ez pedig pozíciók átalakításával és átszervezéssel is jár majd. „A Boschnak fel kell készülnie az előttünk álló kihívásokra, de minden kihívás egyúttal új lehetőséget is jelent. Ha a megfogalmazott célkitűzéseket következetesen betartjuk, akkor sikeresek leszünk” - tette hozzá Asenkerschbaumer.