Így teljesít a tantermen kívüli oktatás

forrás: Prím Online, 2020. március 20. 13:42

Hétfő óta zárva vannak az iskolák. A tanároknak, a diákoknak és a szülőknek rekordidő alatt kellett alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Az első 4 nap tapasztalatait foglalja össze Koren Balázs tanár, a Telenor HiperSuli programjának szakmai vezetője.

 

1. Az iskolák és a tanárok gyorsan reagáltak, a gyerekeknél kimaradt egy momentum

Az első, kezdeti ijedtség után egészen gyorsan – még a hétvégén – felocsúdtak a pedagógusok. A villámgyors átállás miatt az első lépés a legtöbbek számára az volt – sőt, ez a hét sok helyen teljesen erről szól –, hogy felmérjék, egyáltalán milyen eszközökkel és internetkapcsolattal rendelkeznek otthon a gyerekek, illetve családok, mi legyen a platform és a formátum, ahogyan fenntarthatóan működhet a távoktatás. „A legtöbb helyen hétvégén kísérleteztek, hétfőn összegyűlt a tantestület és villámgyorsan megkezdték az új működés környezetének kidolgozását, egységesítését. Azokban az iskolákban ez nagyobb nehézség volt, ahol nulláról kellett kialakítani a rendszert; azokban viszont, ahol már korábban is használtak digitális felületeket és online eszközöket – mint például a több mint 30 HiperSuliban –, ott szinte rutinszerűen folytatódhatott a tanítás” – mutat rá Koren Balázs, aki szerint a legnagyobb gond, hogy nem volt felkészülési idő és a gyerekeket nem lehetett megfelelően tájékoztatni tanári, iskolai oldalról.

 

2. A kapcsolattartás mint új feladat

Az oktatás eddig a sulikban 3 részből állt: új ismeret átadása, gyakoroltatás és számonkérés. Ebben a rendkívüli helyzetben új elemként jelenik meg a kapcsolattartás, ami iskolai keretek között természetes volt, most azonban új eszközöket kell találni és kialakítani. „Ez a hét arról szól, hogy mindenki megtalálja a jól használható online eszközt és azt működtesse az osztályokban. Az elmúlt 4 napban sokan még csak arra találtak megoldást, hogy hogyan tartsák a kapcsolatot a diákokkal, az oktatás másik 3 részére sokan továbbra is a saját analóg eszközeiket igyekeznek használni. A digitális oktatás sikere azon is múlhat a következő hetekben, hónapokban, hogy mennyire tudunk rugalmasan váltani és jól élni az új helyzet adta lehetőségekkel” – hívja fel a figyelmet a szakember.

 

 

3. Órarend vagy szabadság

A 45 perces tanórák kerete az elmúlt 4 napban teljesen kinyílt a gyerekek és a tanárok szempontjából, így elveszni látszanak az időbeli korlátok. „Ez még szintén kialakulóban van, mi azt tapasztaljuk, hogy az órarendet és a 45 perces órákat kevesebben igyekeznek szigorúan tartani, talán ebben a helyzetben nem is lehet. Most nincsenek ilyen korlátok, ha a diák motivált, messze több időt lehet egy-egy tananyagra szánni, nem korlátozódik a tanulás a tankönyvi ismeretekre” – állapítja meg Koren Balázs.

 

4. A struccpolitika: osztályozni, de hogyan?

Az egyetlen téma, amivel kapcsolatban szinte mindenki homokba dugja a fejét, az osztályzás kérdése. „Erre ennyi idő után még nem lehet épkézláb választ adni, hiszen nincs olyan kontroll, mint az osztályteremben. Ami az eddigi oktatásban motivációs faktor volt – azaz, ha nem tanulsz, rossz jegyet kapsz –, az most nem állja meg olyan erővel a helyét, mint az iskolai környezetben” – mutat rá Koren Balázs, aki szerint ez a mostani helyzet egyik legnagyobb kérdése.

 

5. Szakmai segítségnyújtás mindenek felett

Ahogy Koren Balázs a több mint 300 hipersulis pedagógus visszajelzéséből látja, segítséget szinte alig kértek az átálláshoz, viszont többen proaktívan is jelezték, hogy bárkinek szívesen adnak tanácsot, megosztják a tapasztalataikat. A hétfői 80 fős online tanáriértekezleten egy kérésre 10 felajánlás érkezett, és a legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy habár ez óriási szakmai kihívás, a megvalósítás egyáltalán nem lehetetlen. A múlt pénteki iskolabezárási bejelentést követően a, a HiperSuli tanári közösség azonnal aktivizálta magát, és másnap már készen volt a közösen szerkesztett online ajánlási dokumentum. Itt született meg egy szülőknek és pedagógusoknak szóló javaslatcsomag. Az anyag, itt érhető el: http://hipersuli.hu/tavoktatas, és szinte azonnal be is került az Oktatási Hivatal ajánlott tartalom listájára is.  A dokumentum feltöltését követően a hipersuli.hu oldalon 2000 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak, és az oldalra folyamatosan kerülnek fel az újabb, pedagógusoknak és szülőknek szólójavaslatok, szakmai cikkek.

 

Legújabb ajánlásuk arra vonatkozik, hogyan tanuljunk otthon a gyerekekkel: https://hipersuli.hu/hogyan-tanuljunk-a-gyerekkel-tavoktatas-idejen/

 

Itt pedig arról lehet olvasni, hogy milyen eszközöket használjunk az otthoni tanuláshoz: https://hipersuli.hu/milyen-eszkozt-hasznaljak-otthon-tanulasra/