Az ABB 2020. első negyedéves eredményei

Henger Attila, 2020. április 28. 17:20

„A koronavírus-járvány negatívan befolyásolta az első negyedév eredményeit, bár a rendelésállomány növekedése stabilan alakult, azonban a járvány miatt minden divíziónkban csökkent az árbevétel és a működési eredmény. A munkatársaink biztonságának és egészségének szem előtt tartása mellett mindent megteszünk, hogy biztosítsuk az üzletmenet folytonosságát, megfelelően kiszolgáljuk az ügyfeleinket, illetve a hosszú távú céljainknak megfelelően folytassuk befektetéseinket a K+F területén,” – nyilatkozta Björn Rosengren, az ABB vezérigazgatója.

    

 

„A második negyedévben arra számítunk, hogy a világ számos pontján bevezetett karantén és korlátozó intézkedések miatt erősen csökkenni fog a kereslet, így az üzletágainknak jelentős kihívásokkal kell majd megküzdeniük. Mindazonáltal fokozni fogjuk a költségek kezelésére és likviditásunk megőrzésére irányuló erőfeszítéseinket, folytatjuk a vállalatcsoport decentralizálását, illetve terveinknek megfelelően befejezzük az Energetikai Hálózatok üzletág eladását is.”   – folytatta a vezérigazgató

 

 

2018. december 17-én az ABB bejelentette, hogy megállapodott az Energetikai Hálózatok üzletágának eladásáról. Következésképpen az Energetikai Hálózatok üzletág üzleti eredménye felhagyott tevékenységként kerül bemutatásra. 

 

Összegzés 

A COVID-19 ellenére az első negyedév megrendelései továbbra is erőteljesek voltak; mind a Hajtások (Motion), mind az Ipari automatizálás üzletágak nagy volumenű megrendeléseket kaptak. Azonban a bevételek minden üzletágban csökkentek, tükrözve az árukereslet pandémia miatti visszaesését, kezdetben Kínában, majd a világ más részein, amit tovább fokoztak a mozgási korlátozások, amelyek kihatottak az üzembehelyezési és szervízszolgáltatásokra. Ezek a fejlemények az összes üzletág működési nyereségében visszatükröződnek, mutatva hogy bizonyos költségek alapvetőek az üzlet folyamatosságának szempontjából.

 

Koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések 

Az ABB elsősorban a munkatársai egészségének és biztonságának a megőrzésére összpontosít, és mindent megtesz az üzletmenet folyamatosságának fenntartásáért. Az ABB folyamatosan figyelemmel kíséri a járvánnyal kapcsolatos helyzet alakulását, és a helyi kormányok, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) irányelveit követve megtesz minden szükséges óvintézkedést.  A koronavírus-járvány ideje alatt az ügyfelekkel és a partnerekkel szorosan együttműködve az ABB arra törekszik, hogy biztosítsa az áruk és a szolgáltatások folyamatos szállítását. A járvány hatásának ellensúlyozására tett lépések részeként az ABB arra törekszik, hogy fokozza a távszolgáltatási eszközök, valamint az ABB AbilityTM digitális megoldások alkalmazását, így a díjmentes szolgáltatásokét is. Az ABB termelő üzemeinek többsége jelenleg is teljesen vagy részlegesen üzemel. A gyártó és szolgáltató telephelyek működésében csak néhány országokban tapasztalható jelentősebb fennakadás. Ahol lehetséges, a vállalat igyekszik az erőforrásait a várható csökkenő kereslethez igazítani, és mindent megtesz a nem alapvetően szükséges költségek csökkentésére.     

 

A világjárvány ideje alatt, az ABB igazgatótanácsának és végrehajtó bizottságának tagjai önként vállalták, hogy 10%-kal csökkentik javadalmazásukat és fizetésüket. Ezen túlmenőn, az ABB 1 millió svájci frankkal segíti a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának koronavírus-járvány elleni tevékenységét. 

 

Az ABB és munkavállalói segítik a különböző közösségeket a járvány által leginkább sújtott országokban, például Kínában és Olaszországban.  Az ABB erőforrásait igénybe véve védőeszközöket szállítanak a kórházaknak és az első vonalban dolgozóknak. Ezeknek az intézményeknek berendezéseket adományoznak és pénzadományt gyűjtenek.  

 

Rövid távú kilátások 

2020-ban a globális gazdaság várhatóan visszaesik, mivel a kilátások gyorsan romlanak a COVID-19 világjárvány miatt. Annak ellenére, hogy a kormányok és a központi bankok példa nélküli ösztönzőket jelentenek be, továbbá, hogy a kínai gazdasági aktivitás fellendülésének kezdeti jelei mutatkoznak, a makrogazdasági mutatók bizonytalan időtartamú globális recessziót jeleznek, mivel sok ország, köztük az Egyesült Államok, továbbra is korlátozásokkal néz szembe, ami hosszú ideig tartó gazdasági következményeket vetít előre. 

 

A COVID-19 hatása, valamint az olajárak esése jelentősen befolyásolta a rövid távú kilátásokat bizonyos célpiacokon, például az olaj és gáz szektorban, a hagyományos energiatermelésben, az autóiparban és a tengerhajózásban. Néhány célpiac, például az energia-elosztó közművek, az adatközpontok, a logisztika és a vasút, továbbra is viszonylagos ellenálló képességet mutat.

 

Az ABB jelenleg várakozással tekint a gazdaság és a saját számainak 2020.évi alakulása elé.  Az ABB arra számít, hogy a jelenlegi járvány jelentősen befolyásolja majd a második negyedévi eredményeket. A megrendelések és a bevételek várhatóan minden üzletágban szignifikáns csökkenést mutatnak majd, a Robotika és Gyártásautomatizálás megrendelései és a bevételei pedig várhatóan több mint 30 százalékkal csökkennek az előző évhez képest. Miközben a vállalat haladéktalanul intézkedéseket tesz, hogy a működését és a költségeit a jövedelmezőség megőrzéséhez igazítsa, arra számít, hogy a mennyiségi veszteség várhatóan tovább csökkenti a marzsot. A rövid távú zavarok ellenére az ABB bízik ellenálló képességben, hogy fenntartsa működési modelljét és üzleti életét. A társaság erős mérleggel rendelkezik, és bízik abban, hogy az a likviditási igényeit megfelelően fedezi.  

 

________________________

* A nem GAAP szerinti számokért lásd a 'kiegészítő egyeztetések és meghatározások' részt a mellékelt 2020. I. negyedéves pénzügyi jelentésben .

** Az EPS-növekedés számítása nem kerekített összegekkel történt. Az egy részvényre jutó operatív eredmény konstans devizában van számítva (a 2019-es árfolyamok nem kerültek kiigazításra az üzleti portfólió változásainak megfelelően).

*** Állandó árfolyam (nincs kiigazítva a portfolió változásainak megfelelően).

**** Az összeg a folyamatos és a felhagyott tevékenységek összességét jelenti.