A Huawei versenybe hívja az okostelefon-fotósokat

forrás: Prím Online, 2020. június 12. 18:56

Idén harmadik alkalommal rendezi meg nemzetközi mobilfotós versenyét, a Next Image-et a Huawei Technologies. A június 15-én induló kelet-közép- és észak-európai megmérettetésen a pályázók hat különböző kategóriában nevezhetnek – idén pedig már videós tartalommal is versenybe szállhatnak 2020 legjobb okostelefon-fotósa, illetve videósa címért. A jelentkezők számára két lehetőség is adott a megmérettetésre, hiszen 2020-ban a nemzetközi mellett Magyarországon hazai nemzeti nyertest is hirdet a vállalat. A verseny három abszolút globális győztesét egyenként 10 ezer dollárral és a Huawei legújabb zászlóshajó készülékével, a P40 Pro-val jutalmazzák. 

Három évvel ezelőtt rendezte meg először nemzetközi mobilfotós versenyét a Huawei Technologies, amely 2018 óta a magyar nevezők előtt is nyitva áll, és amelyen rögtön az első alkalommal egy magyar versenyző, Pávó Réka diadalmaskodott. A betegségével való küzdelmét bemutató, Art&Leukemia című szuggesztív portréfotóját 20 országból beérkezett 67 ezer fotó közül választotta legjobbnak a szakmai zsűri. A Huawei versenye azóta a világ legnagyobb okostelefon-fotós megmérettetésévé nőtte ki magát, tavaly már több mint 500 ezer résztvevő adott le nevezést és szállt versenybe a fődíjért.  

 

A vállalat a Next Image 2020 pályázatra – amelynek fókuszában az idei év különleges nyara áll – a világ minden tájáról, így Magyarországról is várja a fotókat és videókat. Idén összesen hat kategóriában lehet nevezni: Near Far (Közel s Távol – a képek készülhetnek normál, szuperszéles-látószögű, vagy makró lencsével); Good Night (Jó Éjszakát – gyenge fényviszonyok közötti fotók a Huawei Éjszakai Módjával); Hello, Life (Hello Élet – mindennapi helyzetekről különleges fényképek); Faces (Arcok – különleges portrék); Storyteller (Történetmesélő – 3-9 fotóból álló sorozatok) és az első alkalommal videós tartalmak számára meghirdetett Live Moments (Élő Pillanatok) kategóriában. 

 

A versenyen való részvételhez a felhasználóknak a Next Image honlapján kell létrehozniuk saját galériájukat, amelybe kizárólag Huawei és Honor márkájú okostelefonnal készített fotókat tölthetnek fel. A verseny több fordulóból áll – a nemzeti és a nemzetközi megmérettetésből.  Ahogy minden országból, a magyar okostelefon-fotósok is 2020. július 31-ig adhatják le nevezéseiket az esemény honlapján. A magyar nyerteseket augusztus 10-én hirdetik ki, a nemzetközi győzteseket pedig az augusztus 23-i zsűrizést követően szeptember közepén jelenti be a Huawei. 

 

 

Neves fotósokból álló, szakmai zsűri választja ki a legjobbakat

A kelet-közép- és észak-európai régió országaiból beérkező fotógalériákat nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri bírálja el. Az ítészek között olyan elismert művészek is helyet kaptak, mint Steve McCurry Robert Capa-díjas és többszörös Word Press Photo díjazott fotográfus, Reuben Krabbe, kanadai sportfotós, Elizaveta Porodina, orosz fényképész, aki többek között Vogue címlapfotókat készített, Karoline Henke svéd művészfotós, valamint a vállalat részéről Andrew Garrihy, a Huawei Fogyasztói Üzletágának globális marketing vezetője és Li Changzhu a Huawei Fogyasztói Üzletágának stratégiai marketing alelnöke.   

 

A verseny legjobbjait az eszmei elismerésen túl értékes díjakkal is megjutalmazzák: a hazai kategória-győztesek kihirdetése – augusztus 10. – után egy-egy Huawei P40 Pro készülékkel lesznek gazdagabbak, míg a nemzetközi kategóriák győztesei a Huawei legújabb csúcskészülékei – P40 Pro okostelefonok – mellett ezer dolláros pénzjutalomban is részesülnek. A verseny abszolút legjobbjait Grand Prix díjjal jutalmazzák – a három szerencsés győztes tízezer dollárral és egy P40 Pro készülékkel lesz gazdagabb.