Ezek mögött a technológiák mögött óriáscégek állnak, és ezeknek a cégeknek egyértelműen az a céljuk, hogy a saját technológiájukat "erőltessék rá" a felhasználókra, így rákényszerítve a versenytársakat az adott technológia licenszelésére. A multinacionális cégeknek tehát nem érdekük egy köztes megoldás létrehozása, és egyik társaság sem hajlandó a másik technológiáját szabványként elfogadni.
A piacon először a Panasonic által kifejlesztett DVD-RAM technológia jelent meg. Előnye, hogy viszonylag olcsó, és már világszerte kapható. Hátránya viszont az, hogy a DVD-RAM lemezeket az asztali DVD lejátszók, valamint a legtöbb DVD meghajtó, nem ismerik. A DVD-RAM kapacitása sem a legnagyobb, a lemezekre oldalanként ugyanis mindössze 2.6GB adat fér. Bár kapható kétoldalas DVD-RAM cartridge 5.2GB kapacitással, de meglehetősen drága, és a cartridge problémákat okozhat bizonyos meghajtóknál.
Másodikként a Pioneer jelent meg saját DVD-RW szabványával, amely már a gyári DVD lemezekkel egyező, 4.7GB/oldal kapacitással rendelkezik. A technológia hátránya, hogy a DVD-R-hez hasonlóan megfizethetetlenül drága, és a kompatibilitási gondok itt sem megoldottak.
Bár a Philips jelent meg utoljára újraírható DVD technológiájával, de -talán éppen ezért- ez tűnik a legjobbnak a három közül. A Philips-Ricoh-Hewlett-Packard-Sony cégek által kifejlesztett technológia valóban megfelelő megoldásnak tűnik, hátránya viszont, hogy még mindig nem készült el. A DVD+RW oldalanként 4.7GB adatot tárol, véletlenszerűen írható és olvasható, akár egy merevlemez, és ami talán a legfontosabb, kompatibilis az asztali, és a számítógépes DVD egységekkel is.
A DVD konzorcium minden erőfeszítést megtesz, hogy a három technológia valahogyan kompatibilissé tehető legyen, de egyelőre úgy tűnik, nem sikerül közös nevezőre jutni. Addig pedig, amíg nem alakul ki valamiféle egységes szabvány, az újraírható DVD-k jövője meg van pecsételve. A gyártók ugyanis nem merik megkockáztatni, hogy hosszas és költséges fejlesztésük semmibe vesszen, ha esetleg nem az adott technológia terjedne el, nem beszélve a felhasználókról, akik egy ilyen esetben igencsak hoppon maradnának.
A DVD-alapú asztali egységek tehát még egy ideig nem tudják átvenni a VHS videómagnók helyét. A JVC ezt próbálja meg kihasználni új D-VHS technológiájával.
A D-VHS hasonlít a hagyományos VHS videómagnókra. A D-VHS egységek, amelyeket a Consumer Electronic Show-n mutatott be a cég, visszafelé kompatibilisek a VHS videókazettákkal. A D-VHS rendszer digitálisan rögzíti a kép- és hanganyagot a VHS-sel kívülről megegyező, de nem azonos kazettákra.
Ezek a kazetták 4 órányi digitális felvétel tárolására alkalmasak, a DVD-nél jobb minőségben. Lényeges különbség a DVD-vel szemben, hogy a D-VHS nem alkalmaz tömörítést. Ezt a szalagos egységek kategóriákkal nagyobb adattároló kapacitása teszi lehetővé, de a JVC szerint a különbség inkább a másolás miatt fontos. Amennyiben ugyanis a videóinformáció nincsen tömörítve, akkor azt nehezebb tárolni, továbbítani, következtetésképpen illegálisan terjeszteni. Csak a példa kedvéért egy 75GB-os merevlemez mindössze 30 perc D-VHS felvételt tudna tárolni.
A JVC szakemberei emellett "hagyományos" másolásvédelemmel is ellátták a D-VHS rendszert, hogy az illegális sokszorosítást tovább nehezítsék. A JVC által kifejlesztett másolásvédelmi eljárás a cég szerint sokkal hatékonyabb, mint a DVD-kben alkalmazott változat. A D-VHS másolásvédelmi eljárását ugyanis kizárólag a televízió dekódere képes hatástalanítani.
Hogy miért nem fog a D-VHS soha elterjedni? - teszi fel a kérdést a www.wired.com. Ennek több oka is van. Az egyik az ár, amely a D-VHS készülék esetében 2000 dollár (650 eFt). A másik szintén az ár, hiszen a D-VHS videók kizárólag a JVC speciális HDTV televízióival lesznek használhatóak, melyek ára potom 10000 dollár (3 millió Ft) körül mozog. A harmadik ok, hogy a szalagos adattároló eszközökkel mindig sok a baj, hiszen szakadnak, gyűrődnek, kopnak, és ráadásul az azonnali pozícionálás sem megoldható ilyen eszközökkel.
A JVC a '70-es években fejlesztette ki a VHS szabványt. Nem sokkal később jelent meg a Sony a VHS-nél sokkal jobb Betamax rendszerrel, de elbukott. A cég az akkori sikerét hivatott elérni új technológiájával, de erre valljuk be, nem sok esélye van. Az egyetlen ami a JVC oldalára billentheti a mérleget, az a filmipar támogatása. Hollywood támogatását a JVC a kőkemény másolásvédelmi rendszerrel érdemelte ki, mivel a filmipar számára az egyetlen értékelendő tényező az, hogy az adott médiát milyen nehezen lehet másolni.