A világ TOP 50 cége közé került Huawei

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 17. 16:31

Első alkalommal szerepel a Huawei Technologies a világ top 50 cége között.  A vállalat tavalyi eredményei és növekedése alapján – az Egyesült Államok politikai nyomása és különféle gazdasági szankciói ellenére – 12 helyet lépett előre, így 49. helyen végzett a Fortune Global 500-as listáján. 

A Fortune magazin minden évben összeállítja a legnagyobb árbevételű és nyereségű vállalatok 500-as listáját. A rangsor a globális nagyvállalatok összehasonlításának fontos indikátora, amelyet a vállalatok piaci erejének, méretének és nemzetközi versenyképességének mérésére használnak. Ezen a listán egy év alatt a 61. helyről a 49.-re lépett elő a Huawei, amely idén első alkalommal kapott helyet a legnagyobb 50, és negyedszerre a legnagyobb 100 vállalat között. 

 

A Huawei nettó nyeresége 5,6 százalékkal nőtt 2019-ben, míg bevétele 2020 első felében 13,1 százalékkal lett magasabb az előző év azonos időszakához képest. A globális technológiai vállalatnak ráadásul jelentős ellenszélben kell tevékenykednie: az Egyesült Államok folyamatos politikai indíttatású kampány folytat a Huawei-jel szemben és különféle szankciókkal sújtja a vállalatot. A Huawei mindezek ellenére továbbra is piacvezető az 5G-technológia területén, valamint megmaradt a világ második legnagyobb okostelefon gyártójának, sőt 2020 első negyedévében a legtöbb okostelefont szállította le globálisan.  

 

Nem ez az első rangsor, ahol idén is jól szerepelt a vállalat. A legértékesebb nemzetközi márkákat felvonultató rangsorban, a Brandz 100-as listáján, a 45. helyre lépett előre, márkaértéke kilenc százalékkal, 29,4 milliárd USD-re nőtt az elmúlt egy évben. De nem csak az árbevétel alapján kiemelkedő a vállalat teljesítménye: készülékei is sorra elismerésben részesülnek, a márciusban bemutatott Huawei P40 Pro hónapokig vezette a DXOMARK legjobb okostelefon rangsorát.