Legyen szó multinacionális vállalatok adatbázisairól vagy saját fotóalbumainkról, az évek alatt összegyűlt digitális tartalmak értékét nehéz lenne túlbecsülni. Elvesztésük egy vállalat számára hatalmas gazdasági és egy sor további veszteséggel járhat, számunkra pedig – csak a fényképek példájánál maradva – a múltunk egy lenyomatának eltűnéséhez vezethet. Az igen egyszerű, úgynevezett 3-2-1 adatvédelmi szabályt betartva azonban könnyedén tehetünk egy nagy lépést az adatvesztés réme ellen: tároljuk adatainkat három példányban, két különböző tárolón, melyből egyet fizikailag is házon kívül őrzünk.
Magánemberek és szervezetek adatvagyonára nézve is a két legnagyobb veszélyt – a felhasználó által elkövetett és szoftveres hibákat bőven megelőzve – az adattárolók meghibásodása és a kibertámadások jelentik, melyek az adatok végleges elvesztését is eredményezhetik. Napjainkban a kiberbűnözők egyik legkedveltebb fegyvere az úgynevezett zsarolóvírus – csak az idei első hét hónapban 121,2 millió támadást regisztráltak világszerte –, amely, bejutva egy számítógépbe vagy rendszerbe, annak adatait titkosítással „túszul ejti” és egy zsarolóüzenet formájában pénzt követel az adat tulajdonosától a titkosítás – reménybeli – feloldásáért.
Digitális korban élve egy magánember számára is hatalmas, akár anyagiakat tekintve is érzékelhető problémát okozhat az adatvagyonának sérülése, de egy vállalat számára még nagyobb és súlyos összegeket felemésztő veszélyt jelenthet. Egyes zsarolóvírusok egy szervezet számítógépeit, szervereit és levelezőrendszerét is blokkolhatják, megállítva akár a teljes szervezet életét, de ugyanezt okozhatja a működéshez szükséges adatok – jó esetben ideiglenes – hiánya vagy elérhetetlensége is.
„Az elmúlt évtizedben nemcsak az adatvagyon mennyisége nőtt meg, hanem újfajta adattípusok is megjelentek, speciális adatbázisoktól kezdve az analitikai platformokon át egészen a különféle virtualizációs megoldásokig – ezek mind szükségesek a napi üzletmenet biztosításához, ugyanúgy egy KKV-nál, mint egy nagyvállalatnál. Ennek folyományaként egyértelmű, hogy nemcsak az éles környezetek rendelkezésre állását kell maximalizálni, hanem egy replikált példányét is, hogy baj esetén abból minél előbb vissza állíthatóak legyenek a működéshez szükséges adatok és elkerülhetőek legyenek a leállásból fakadó anyagi és presztízsveszteségek. A 3-2-1 adatvédelmi szabály alkalmazásával – mely szerint az adatokat 3 példányban, 2 különböző tárolón tartsuk, és abból az egyiket 1 külső helyszínen helyezzük el – tökéletesen felkészíthetjük a szervezetet egy kibertámadás utáni gyors talpra állásra” – fejtette ki Orbán György, a Hewlett Packard Enterprise szakértője.
A HPE magyarországi tapasztalatai szerint a szervezetek a legkevésbé a mentési és így szükségszerűen az adatvisszaállítási platformokhoz szeretnek nyúlni fejlesztés, újragondolás esetén. A HPE a helyi és regionális tapasztalatokat feldolgozva egy olyan integrált, a gyors adatvisszaállítást teljes egészében ellátó platformot hozott létre, mely könnyedén integrálható bármilyen vállalati környezetben. A platformot a gyártó szolgáltatásként kínálja, így azt az adataik fontosságát felismerő és egy esetleges kibertámadásból fakadó leállást elkerülni kívánó szervezetek nagyobb beruházás nélkül igénybe vehetik.