Mind a négy magyar csapattag ezüstérmet szerzett a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 24. 14:50

Az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) a világ 87 országának 343, középiskolás diákja mérte össze a tudását. 2020-ban a négy fős magyar csapat minden tagja ezüstérmet szerzett.

Idén szeptember 13. és 23. között került sor a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára (IOI), amely eredetileg Szingapúrban zajlott volna, a koronavírus-helyzet kedvezőtlen alakulása miatt azonban teljes egészében az interneten kellett lebonyolítani. 

 

Bár így a világ legjobb programozási képességekkel rendelkező diákolimpikonjai nem találkozhattak személyesen, a magasszintű programozási és matematikai ismereteket igénylő feladatok megoldása által jelentett kihívás valamelyest kárpótolhatta őket.

 

Az IOI 2020-on a magyar csapat mind a négy tagja ezüstérmet szerzett:

 

 

A magyar IOI-csapat számára a helyszínt és a szükséges informatikai infrastruktúrát az ELTE Informatikai Kara biztosította, a versenyzőket az ELTE IK és a Neumann Társaság munkatársai készítették fel a versenyre.

 

A megszerzett érmek alapján az IOI 2020-on kiemelkedően szerepeltek az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Dél-Korea, Japán, Irán és Kanada csapatai.

 

“Az, hogy az idei IOI-n négy ezüstérmet is szereztünk, remekül szemlélteti a Neumann Társaság több évtizedes tehetséggondozó programjának sikerességét, hiszen a nagy versenyeinken (Logo, Nemes Tihamér, OKTV versenyek) kitűnt diákok sok-sok gyakorlással, online versenyen való részvétellel készültek fel, s szerepeltek sikeresen. Néhány hete az általunk rendezett Közép-Európai Informatikai Diákolimpián három érmet szereztek a magyar diákok, és a 15 év alattiak számára rendezett eJOI-ról is hoztunk egy bronzérmet” - mondta el az idei eredmények kapcsán Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság alelnöke.

 

Az idei sikerek biztos alapot jelentenek ahhoz, hogy Magyarország 2023-ban, tehát Neumann János születésének százhuszadik évfordulójának évében Szegeden, a hazai informatika fontos bölcsőjében megrendezhesse az IOI-t.