Rekordmennyiségű szavazat érkezett az Ország Játéka versenyen

forrás: Prím Online, 2020. november 12. 19:00

Lomha lajhár kapta a legtöbb szavazatot az idei Ország Játéka versenyen és ezzel nemcsak „Bébijáték” kategóriában, de az összesített versenyben is az élen végzett. Ez annak fényében különösen kiemelkedő teljesítmény a kedves zenélő plüssfigurától, hogy idén rekordmennyiségű, 55 000 szavazat érkezett a 7 kategóriában pályázó 55 játékra – mintegy 15 000-rel több, mint tavaly. 

A szakmai zsűri és a közönség akarata idén csak az „egyéb lány” kategóriában találkozott össze: az itt induló LEGO barátság busz mindenki tetszését elnyerte. A nyertes játékok csomagolására felkerülő „Ország Játéka 2020” minősítés nemcsak a forgalmazóknak jelent versenyelőnyt, de a tudatos játékvásárlóknak is segítség a jó választásban.

 

A pandémia időszakában felerősödő online aktivitás az idei Ország Játéka versenyben is éreztette hatását: 2020-ban minden korábbinál több, összesen 55 000 szavazat érkezett a 7 kategóriában versenyző 55 játékra, amelyből a legtöbbet a „Bébijáték” kategóriában induló kedves, zenélő Lomha lajhár plüssfigura gyűjtötte be.

 

“Bíztunk abban, hogy a verseny népszerűsége az elhalasztott Játszónap ellenére töretlen marad, de az eredmény minden elképzelésünket felülmúlta. Sokkal többen szavaztak idén, mint eddig bármikor a verseny során” – fogalmazott Őri Gergely, az Ország Játéka versenyt életre hívó JátékNet webáruház ügyvezető igazgatója.

 

Hozzátette: egyre többen ismerik fel a verseny fontosságát, hiszen a díjazott játékokra felkerülő logó alapján a szülők is könnyebben döntenek jól karácsony előtt. “Gyakorló apukaként is tapasztalom, hogy mekkora segítség lehet egy minőséget garantáló védjegy a vásárlások során” – tette hozzá.

 

Három gyermek édesanyjaként ugyancsak a gyermekek szempontjait értő választás fontosságát hangsúlyozza a szakmai zsűriben részt vevő Farkasházi Réka.

 

"Először is gratulálok a nyerteseknek! Harmadik éve vagyok tagja az Ország Játéka verseny szakmai zsűrijének, és minden évben örömmel vegyes várakozással készülök a versenyre. A kedvenceim általában a családi játékok, az idei nyertesek közül Max, a macska társasjáték lopta be magát a szívembe. A kötelező szempontokon kívül, háromgyermekes anyukaként saját tapasztalataimból merítve választok a játékok közül. A gyermekeim 17, 12 és 2,5 évesek, azaz mondhatom, hogy szinte minden korosztály játékszokásait jól ismerem” - osztotta meg a zsűrizéssel kapcsolatos gondolatait Farkasházi Réka.

 

A közönségszavazatokon kívül a szakmai zsűri is nyertest választott minden kategóriában. A zsűrit idén is a játékfejlesztő Pierrot vezette, a tagok között pedig volt pedagógus, gyermekpszichológus, védőnő és influenszer is: Csordás Ágnes (a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke), Farkasházi Réka (színésznő, műsorvezető, színház- és drámapedagógus), Jánossy Gábor (a Magyar Lapkiadók Egyesületének képviselője), Kiki, Csocsó és Mimi (a Kicsomi YouTube-csatorna vezetői), Labancz Dániel (gyermekpszichológus), valamint Zölei Ágnes (a Manóprogram főszerkesztője).

 

“Az idei versenyt sajátos helyzetben rendeztük meg – a korábbiaknál talán még inkább felértékelődött a családban együtt töltött idő fontossága és minősége. Éppen beszűkül az életterünk a járvány erősödése miatt, ezért talán jó, ha tudatosan készülünk arra, hogy hogyan tudunk minőségi időt együtt tölteni a családunkban, gyermekeinkkel. Ennek egyik legfontosabb, és leginkább magától értetődő módja a közös játék. Az idei díjazottak között nagy örömömre sok olyan játék kapott helyet – és a zsűri erre minden évben figyel is –, ami ezt a célt szolgálja. Személyes kedvencem a társasjáték kategória, amelyben idén a szokottnál is több nevezettel találkozhattunk, és nagy öröm, hogy díjazhattuk a Fabulantica-t. Őszintén remélem, hogy jövőre személyesen is találkozhatunk az idén elmaradt Játszónapon is” – foglalta össze tapasztalatait Labancz Dániel.

 

 

A kategóriák nyertesei:

1. Bébijáték kategória

A gyerekek fejlesztésében fontos szerepet játszó játékok közül a szakmai zsűri a LEGO DUPLO: Toronydaru és építkezés szettjét választotta, amely a klasszikus építőjáték fiatalabb korosztálynak szánt darabja, míg a közönség kedvence a Fisher Price Linkimals Lomha lajhárja lett.

 

2. Családi társasjáték kategória

Az töretlen sikerű társasjátékok az egész család számára kellemes szórakozást nyújthatnak, kiváltképp ünnepek idejét. A zsűri a Fabulantica című mesés királyság tábláját ítélte a legjobbnak, amiben össze kell gyűjteni a szétszóródott, toronyban rejtőző hősöket. A közönség a klasszikus és a felújított filmekből ismerős Jumanji társasjátékot választotta.

 

3. Egyéb fiú kategória

A zsűrinél a Pioneer Car: a terep bajnoka volt a befutó, míg a közönség a kisfiúk méltán kedvenc meséje, a Mancs őrjárat végső rendőrségi cirkálóját választotta.

 

4. Egyéb lány kategória

A lányos játékok kategóriájában a zsűri és a közönség véleménye megegyezett; mindkét elismerést a LEGO Friends: Barátság busz játéka kapta. A komplett lakóbusz rengeteg LEGO-kaland színhelyéül szolgálhat.

 

5. Építőjátékok kategória

A zsűri az űrkutatás terepét választó Playmobil: Mars rakétakilövő állomást választotta, amelyhez a rakétán kívül annak fenntartásához szükséges személyzet-figurák is járnak. Ezzel szemben a közönség egy mostanában rendkívül népszerű STEM játékot választott, a Geomag: Green Line Panels 52 darabos szettjét

 

6. Készségfejlesztő kategória

Ha már STEM játékok, akkor a zsűri egyenesen a jövő mérnökeinek ajánlja a Boffin II-159 3D tudományos elektromos készletet. A közönség ez alkalommal egészen más irányt választott: őket a My Fairy Light Garden zenélő és világító tündérotthon kápráztatta el.

 

7. Társasjáték kicsiknek

A bébijátékok és a komplex társasok között félúton vannak a fiatalabb gyerek számára kifejlesztett társasjátékok. Ezek közül a zsűri a Max, a macska című kis táblás, ám annál izgalmasabb lépegetős játékot választotta, míg a közönség a Hová bújtál, katica? című társasjátékot választotta a legjobbnak.

 

A felsorolt kategóriákon kívül a versennyel együttműködő Kicsomi! Youtube-csatorna is megválasztotta a maga különdíjasát. A megtiszteltetést a Present Pets: Interaktív meglepetés kutyus kapta, ami a robotizált plüssállatok piacának egyik vadonatúj darabja.

 

A szavazás során 50 000 Ft értékű ajándékcsomagot nyert a Cinkotai Huncutka Óvoda és a Hársfa Óvoda és Családi Bölcsőde. A Facebookon indított rajzverseny győztese az Aszódi Szivárvány Tagóvoda, ahol a gyerekek egy értékes ajándékcsomaggal gazdagodnak.

 

„Az Ország Játéka számomra egy misszió: minden évben örömmel hívom fel a figyelmet az értékes, innovatív, jó minőségű játékokra. Emellett a közönség véleményének megismerését is kulcsfontosságúnak tartom: játékfejlesztőként tudom, hogy hiába egy jól megszerkesztett mechanizmus, főként a játékosok befogadókészségén múlik, hogy egy termék sikeressé válik-e vagy sem. Általában a vásárlók inkább az ismert márkaneveket vagy licenc-kapcsolatokat preferálják, minden más szempont csak ezután jön, még az ár is. A zsűri viszont ezekkel a szempontokkal foglalkozik legkevésbé, így nem ritkán különbözik a véleményünk a nagyközönségétől” – fogalmazott Pierrot, a zsűri elnöke.

 

Hozzátette: “Javaslatot tettünk a szervezők felé, hogy bővítsük az egyre nagyobb számban versenyző társasjátékok kategóriáit: így megjelenhetnének a nem csak gyerekek és családok számára készülő, ún. gamer játékok is a palettán, illetve külön foglalkozhatnánk a partijátékokkal is.”