PWC 2020: A tech szektor legvonzóbb munkahelye a Microsoft Magyarország

forrás: Prím Online, 2020. november 19. 11:05

A PWC Magyarország idén negyedik alkalommal mérte fel a magyarok munkahelyválasztási preferenciáit, ezúttal a fiatalok mellett a teljes munkaerőpiac igényeit feltérképezték a szakemberek. A PwC 2020 Legvonzóbb Munkahelye Díj nyertese a technológiai szektorban ezúttal a Microsoft Magyarország lett.

Noha a PwC 2020 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat továbbra is a 16-28 év közötti válaszadók szavazatai és a kérdőív szabadszavas válaszai és jelölései alapján ítélték oda, idén a 28 év feletti, dolgozókra is kiterjesztették a kutatást. A hazai felmérésben résztvevő közel 35 ezer válaszadó 35 százaléka tanul felsőoktatásban, 14 százalékuk középiskolás, 50 százalékuk pedig már aktívan dolgozik.

 

A felmérés észtvevőinek szemében – a COVID járvány hatásaként – megnőtt az alapbér, valamint a rugalmas és kiszámítható időbeosztás jelentősége. Ezek mellett előtérbe került a biztonság, míg – ahogy az várható volt – csökkent a csapatépítések népszerűsége. Mivel a Microsoft Magyarország a mobil és a rugalmas munkakörnyezet nagykövete, ez a változás erősíthette a Microsoft Magyarország kedvező megítélését.

 

 

A tavalyi év eredményeivel összevetve fontos változás, hogy a közvetlen munkatársak személye előre lépett a fontossági a sorrendben, megelőzve az érdekes, kihívást jelentő munkát, a túlórakifizetést, valamint a közvetlen felettes vezetői stílusát is. A 28 év feletti munkavállalók válaszai szerint ugyanakkor ez utóbbi továbbra is fontos szempont maradt, hiszen tapasztalatból tudják, mennyire sokat számít a vezető személye a mindennapokban. A fiatalok számára meghatározó szempont volt az is, hogy munkahelyük rugalmas időbeosztás vagy anyagi hozzájárulás révén támogassa a tanulmányaikat. Fontossá vált továbbá, hogy a vállalat felelősséget vállaljon az ott dolgozókért és gazdasági visszaesés esetén is törekedjen a megtartásukra.

 

„A felmérés eredményei visszaigazolták a HR-stratégiánkat, amely a bizalom, a sokszínűség, a tisztelet  alapelveire épül. Egy olyan jövőállóan rugalmas szervezetet építünk, amely nagyfokú önállóságot ad a munkatársainknak. A nagyszerű csoportmunka alkalmazásainkon túl, ez teszi lehetővé nálunk a kötetlen munkavégzést. Különösen nagy gondot fordítunk a munkatársaink testi és lelki egészségének megőrzésére a járvány időszakában. Örülünk a PwC Magyarország megtisztelő díjának, amely bizonyítja, hogy törekvéseink visszhangra találtak a fiatalok körében” – mondta Szentpétery Boglárka, a Microsoft Magyarország HR igazgatója az elismerést kommentálva.

 

A PwC 2020 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat összesen tíz iparági, valamint egy összesített kategóriában osztották ki a válaszadók értékelése alapján. A díjak odaítélésének alapjául a 2020. szeptember 1-jével indult és október 31-én lezárult kampány során beérkezett válaszok szolgáltak.