Áttörő megoldás az egészségügyi álláskeresésben

forrás: Prím Online, 2020. december 9. 09:39

A korábbi kivándorlási trendek, valamint az ágazat finanszírozási nehézségei kiélezetté tették az egészségügyi szakemberhiányt. Ez „békeidőben” is nehézzé teszi a munkavállalókat kereső cégek életét, de a vírushelyzetben tovább romlott a helyzet. Létezik azonban egy olyan, hazai orvosok és HR-szakemberek által kifejlesztett „okos” toborzási stratégia, ami nem csak a ‘soft skill’-eket, vagyis a jelölt személyes készségeit veszi figyelembe, hanem különlegesen hatékony is: segítségével akár két hét alatt is megtalálhatják az álláshirdetők a legalkalmasabb munkavállalóikat.

Rapid módon átalakult piac

A koronavírus-járvány, valamint az orvosok béremelésének szabályozása miatt a figyelem középpontjában van az egészségügyi munkaerőpiacot feszítő kérdéskör. Miközben igaz, hogy az állami egészségügyi intézményekben átalakulóban van a bérezési helyzet, és sok a bizonytalanság az új szabályok körül, ma is számos jól fizető betöltetlen állás vár a képzett egészségügyi szakemberekre – főleg a magánegészségügyben, a gyógyszeripar- és kereskedelem terén, valamint a kapcsolódó alágazatokban.

 

Amikor azonban kevés szakemberért sok cég versenyez, felértékelődnek azok a munkaerőszerzési módszerek, amelyek eltérnek a hagyományostól. Ilyen egyedi megoldást kínál a hiper.jobs portál is, amelynek fejlesztői maguk is orvosok, akik a „hazai pálya” ismerete mellett több éves külföldi tapasztalattal rendelkeznek. Ennek megfelelően nemcsak a magyar egészségüggyel és a benne dolgozók motivációival, de a teljes ágazatot érintő külföldi előírásokkal és szabványokkal is tisztában vannak. 

 

Az általuk fejlesztett oldal legfontosabb újítása egyszerű: skálázhatóvá és mérhetővé teszi a személyes motivációkat és az egyedi készségeket – aminek eredményeképpen minden korábbinál célzottabb, gyorsabb és hatékonyabb munkaerő toborzás válik lehetővé. 

 

 

 

Algoritmus a legjobb egészségügyi „match” megtalálásához

Az egyedi megoldásra épülő platformon egy saját fejlesztésű algoritmus végez előválogatást, aminek a segítségével a HR-osztályokat és a jelölteket is meg lehet kímélni a fárasztó és időigényes többkörös interjúktól. „A hagyományos álláskereső oldalak alapvetően csak az önéletrajzra támaszkodnak – ha tetszik, kétdimenziós profilt alkotnak a jelöltekről a végzettség és gyakorlat mentén. A mi platformunk azonban nem is csak három, hanem egyenesen „multidimenziós”, azaz teljes képet ad, képes jól körülhatároltan megrajzolni a jelöltek személyes jellemzőit is” – mondja dr. Törőcsik Kálmán, a cég alapítója.

 

Az oldal segítségével a munkakereső nem pusztán a neki szánt álláslehetőségekhez fér hozzá, és nem is csak a többi oldalnál megszokott önéletrajz szerkesztőt használhatja, hanem egy egyedi munkavállalói profilalkotó alkalmazást is, ami 29 szempont szerint kategorizálja és elemzi az adott munkavállaló készségeit és képességeit, és amelyekre támaszkodva a leginkább hozzá illő munkakörökhöz tudja társítani. A rendszer mögött húzódó kifinomult algoritmus ezeket a szempontokat pásztázza és párosítja a munkakörökre vonatkozó követelményekkel, és ez alapján rendeli a legmegfelelőbb jelölteket az állásokhoz.

 

Mindezt az oldalba integrált készségtesztekkel, kérdőívekkel érik el. A konkrét szaktudáson, munkatapasztalatokon, gyakorlati jártasságon túl a ‘soft skill’-ekre, azaz olyan személyes készségekre is kitérnek, mint például a kapcsolatteremtő képesség, az empátia, a csapatszellem, vagy a céltudatosság. Ezekkel minden korábbinál alaposabb képet alkothatnak magukról a munkakeresők is, ami számukra is kiemelten hasznos és használható visszacsatolást jelent. „Volt olyan szakember, aki a mi kiértékelésünk segítségével jött rá, hogy valójában milyen munkakör áll hozzá közel, ennek megfelelően váltott, és azóta jóval kiegyensúlyozottabbnak érzi magát az új állásában” – tette hozzá Törőcsik, aki szerint a HR mindig is a pszichológia határterülete volt, a technológia fejlődése révén viszont ezt a szemléletet már a munkaerőkeresés legelső fázisába is be lehet építeni.

 

Így a munkaerőt kereső cégek nem csak egy fókuszált, előszűrt listát kapnak, amely az általuk kínált állásra legnagyobb eséllyel alkalmas jelöltek profilját tartalmazza, pontosan megjelölve, hogy az adott jelölt melyik szempontból hogyan teljesít – de egy folyamatosan bővülő adatbázist is. 

 

 

 

Csak sikerdíj van

A munkaadóknak kizárólag a megtalált és alkalmazott munkaerő után kell fizetniük, a munkakeresőknek pedig olyan extra szolgáltatásokat is kínál az oldal, mint az ingyenes online képzések, amikkel egyszerre bővíthetik a tudásukat és javíthatják a munkaerőpiaci helyzetüket. Ezzel pedig hosszú távú tervei vannak a cégnek. Kutatások szerint ugyanis az egészségügyi szakdolgozók nem tekintenek magukra úgy, mint más szakmák képviselői, akik értékesek, akikért márkák és cégek versengenek, akik fejvadászok célpontjai. Ennek megfelelően nem is jellemző rájuk, hogy tudatosan fejlesztik magukat. A hiper.jobs ezt holisztikusan szemléli, a gyökerénél és a felszínén is kezeli a problémát, lehetőséget teremtve az önfejlesztésre. 

 

„A kulcs a célzottság és a rendszerszemlélet” – fűzi hozzá Törőcsik, aki szerint az óriásira nőtt munkakereső gyűjtőportálokon valóban nagy tömegben, de éppen ezért ömlesztve szerepelnek az állásajánlatok, amelyek között a legtöbb munkaadó és munkavállaló is elvész – vagy éppen nagyon sok időt elveszteget. Mint mondja, most érett meg az idő és a technológia a célzott, tematikus munkaerőpiaci platformok számára, ahol az orvosoktól az egészségügyi szakjogászokon és közgazdászokon át a szakápolókig vagy gyógyszerészekig mindenki megtalálhatja magának a megfelelő állást, a cégek pedig a legmegfelelőbb munkatársat. 

 

Ráadásul mindezt egyre nagyobb hatásfokkal. Ahogy ugyanis bővül az adatbázis, úgy finomodik a platform működése: az egyre több profil egyre finomabb keresési mechanizmust, egyre pontosabb találatot eredményez. Márpedig ez már középtávon is várható, mivel Törőcsikék a régiós terjeszkedést tervezik. A hiper.jobs tulajdonosai ugyanis hagyományosan klinikai vizsgálati szektor számára végeztek toborzást Közép-Kelet Európában, és most erre támaszkodva kívánják megvetni a lábukat a lengyel, cseh, szlovák, román és a bolgár piacon is.