200 milliárd forinttal járult hozzá a Huawei a magyar gazdasághoz tavaly

forrás: Prím Online, 2020. december 10. 09:32

A Huawei Technologies 600,5 millió euróval, azaz mintegy 200 milliárd forinttal járult hozzá Magyarország GDP-jéhez 2019-ben – derült ki az Oxford Economics kimondottan Magyarországot vizsgáló, nyilvánosságra hozott tanulmányából. A tanácsadócég azt mérte fel részleteiben, milyen hatással volt a vállalat tevékenysége a magyar gazdaságra, foglalkoztatásra és adóbevételekre. A részletes elemzés szerint a Huawei gazdasági hatása az elmúlt öt évben folyamatosan nőtt hazánkban, ráadásul a vállalat az összes európai beszerzéseinek hetedét Magyarországon költi el.

Az Oxford Economics idén harmadik alkalommal készített elemzést a Huawei Technologies infokommunikációs beszállító vállalat európai, valamint európai uniós hatásáról. Magyarországra vonatkozóan korábban is publikáltak adatokat, ám ezúttal azt vizsgálták, milyen közvetlen, közvetett, illetve indukált hatással volt a Huawei a magyar gazdaság teljesítményére, valamint a foglalkoztatásra és az adóbevételekre. 

 

A nemzetközi tanácsadócég szerint a vállalat közvetlen GVA (bruttó hozzáadott érték) hozzájárulása csak a tavalyi évben közel 39,4 millió euró (mintegy 13 milliárd forint) volt a hazai GDP-hez, ami a 2015-öshöz képest 4,3 százalékos éves növekedést jelent. A Huawei 1,18 milliárd eurót (383 milliárd forint) költött magyar beszállítóinál, ez a vállalat európai beszerzéseinek 14,1%-át jelenti. A vállalat beszerzései is jelentősen nőttek hazánkban 2015 óta, éves szinten 4,8 százalékkal.

 

A vállalat az ellátási, beszerzési láncán keresztüli, indirekt GVA hozzájárulása a magyar GDP-hez mintegy 404,8 millió euró (131 milliárd forint) volt 2019-ben. Ez a 2015-ös adatokhoz képest 5,2 százalékos növekedést jelent. Ennek közel kétharmada (63,1%, vagy 255,4 millió euró, azaz 83 milliárd forint) a gyártóiparban jelentkezett.

 

További 156,3 millió euróval (50 milliárd forint) indukált csatornákon keresztül járult hozzá a magyar GDP-hez 2019-ben. Ez a 2015. évi 120,0 millió euróhoz (39 milliárd forint) képest átlagosan évi 6,8 százalékos növekedést jelent. Ennek 19,1 százalékát, vagyis 29,8 millió eurót (9,6 milliárd forint) a bérleti és ingatlanszektor adta. 

 

Az Oxford Economics számításai szerint a Huawei európai tevékenysége így összesen 600,5 millió euróval (200 milliárd forint) járultak hozzá a magyar GDP-hez 2019-ben, ami Magyarország éves bruttó nemzeti össztermékének 0,41%-át teszi ki. A hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan nőtt, 2015 és 2019 között átlagosan évi 5,5 százalékkal.

 

 

Jelentősen nőtt a foglalkoztatottság

Országonként vizsgálva 2019-ben Magyarország munkaerőpiacára volt a leginkább pozitív hatással a Huawei. A vállalat tevékenysége 2019-ben 21.500 magyar foglalkoztatását támogatta a 2015-ös 18.900-hoz képest. Ez éves szinten átlagosan 3,3 százalékos növekedést jelent, valamint a nemzeti foglalkoztatottság 0,45%-át teszi ki.

 

A Huawei tevékenysége az államkassza bevételeire is pozitív hatással volt. Közvetlenül a vállalat, valamint alkalmazottai 2019-ben 45,5 millió euró (mintegy 15 milliárd forint) adót fizettek be Magyarországon, 2015-ben ez még csak 17,6 millió euró (5,7 milliárd forint) volt. A Huawei magyarországi beszerzései további 132,7 millió euró (43 milliárd forint) adóbevételt generáltak közvetett csatornákon keresztül.  Emellett további 68,2 millió euró (22 milliárd forint) adóbevételt indukált a vállalat tevékenysége. 

 

Összességében a Huawei jelenléte és tevékenysége 246,4 millió eurónyi (80 milliárd forint) költségvetési bevételt generált Magyarországon 2019-ben, ami 2015-höz képest 5,7 százalékos növekedést jelent. 

 

Egyedülálló fejlesztések

A Huawei Technologies növekvő gazdasági hatása annak köszönhető, hogy az elmúlt években egyre több jelentős ICT beruházásban vállalt kulcsszerepet Magyarországon. Többek között részt vett az EU sürgősségi hívásrendszerének, a 112-nek a fejlesztésében, illetve a távközlési szolgáltatókkal együttműködve fejleszti a mobilhálózatokat is. 2014-ben a Vodafone-nal közösen fejlesztette Magyarország 4G-hálózatait, 2018-ban pedig a Magyar Telekommal és a Vodafone-nal közösen kezdték meg az 5G technológia tesztelését, amit végül az első kereskedelmi célú magyar 5G hálózat elindítása követett a Huawei és a Vodafone közös termékeként.

 

Emellett Magyarország ad otthont a Huawei legnagyobb, Kínán kívüli ellátási központjának, mely 5G-felszerelésekkel, telekommunikációs hálózati termékekkel, adatközpontokkal és tárhelyekkel látja el az európai ügyfeleket és fogyasztókat.

 

Az Oxford Economics teljes értékelése elérhető az alábbi linken: https://www.oxfordeconomics.com/recent-releases/The-Economic-Impact-of-Huawei-in-Europe