Ezentúl a HUNESZ képviseli hazánkat a nemzetközi e-sport ügyekben

forrás: Prím Online, 2020. december 28. 08:05

Két évnyi előkészítő munka után a Magyar E-sport Szövetséget (HUNESZ) teljes jogú tagjává választotta a Nemzetközi E-sport Szövetség (IeSF) éves közgyűlése. Ezzel a HUNESZ lett hivatalosan is Magyarország, a magyar e-sport elismert képviselője a legnagyobb nemzetközi e-sport szervezetben.

A Nemzetközi E-sport Szövetséget (IeSF) 2008-ban kilenc európai és ázsiai nemzet alapította, mára pedig több mint 100 tagországot tudhat soraiban. A szövetség célja, hogy globális e-sport ökoszisztémát hozzon létre és egyetlen, egységes szervezetbe tömörítse a nemzetek e-sport szövetségeit. A Nemzetközi E-sport Szövetség tagja minden országból egyetlen szervezet lehet, amely képviseli az adott nemzet e-sport közösségét és jogosult a nemzetközi szövetség e-sport kvalifikációs rendszerébe csapatokat delegálni. Az IeSF nevéhez fűződik a minden évben megrendezett Global Esports Executive Summit, valamint az E-sport Világbajnokság, ahova mostantól Magyarország is küldhet versenyzőket.

 

“2017-es alapítása óta a Magyar E-sport Szövetség egyik legfontosabb célja a Nemzetközi E-sport Szövetséghez való csatlakozás volt. 2019-ben a HUNESZ megfigyelőként vett részt az IeSF közgyűlésén, mostantól pedig a HUNESZ hivatalos szövetségi tagként képviseli Magyarországot. Nagyon büszkék vagyunk és megtiszteltetés számunkra, hogy részesei lehetünk a világ legnagyobb e-sport szervezetének, és segíthetünk az e-sport jövőjének építésében” - mondta Biró Balázs György, a Magyar Esport Szövetség elnöke.

 

“Gratulálok a Magyar E-sport Szövetségnek, hogy teljes jogú tagként köszönthetjük a Nemzetközi E-sport Szövetségben. Bízunk benne, hogy szoros együttműködésben, közös erővel kidolgozzuk a régió e-sport stratégiáját és tovább népszerűsítjük az e-sportot. Ezek, és az e-sportban résztvevők edukációja, valamint az összefogás a szervezetek között emelheti az iparágat magasabb szintre. Hiszek benne, hogy a HUNESZ elnöksége a következő időszakban legfőbb céljának tekinti a térség egységes e-sport ökoszisztémájának kiépítését.” - mondta Vlad Marinescu, a Nemzetközi E-sport Szövetség elnöke.

 

A HUNESZ 2020 tavasza óta az Európai E-sport Szövetség (EEF) alapító tagja, Biró Balázs elnök pedig a szövetség Tanácsadói Bizottságában is szerepet vállal.