Nem könnyű felismerni a zaklatás jeleit a gyerekeken

forrás: Prím Online, 2020. december 28. 11:13

Ahogy a digitális oktatásra való átállással a koronavírus-járvány miatt egyre virtuálisabbá válik az életünk, minden eddiginél fontosabb megérteni az online zaklatás formáit, hogy közösen tehessünk ellenük, és segítsünk a fiatalok számára biztonságossá tenni az internetet. Az ESET szakértői abban segítenek, hogy a szülők megértsék, melyek a cyberbullying formái, mik a figyelmeztető jelek és mit lehet tenni, ha ezeket észleljük.

Az internetezők egyharmada gyerek, ezért virtuális jelenlétük igen jelentős. Az évek során a zaklatás rohamléptekben fejlődött – és sajnos a technológia ma már jelentős szerepet játszik a fiatalok közötti zaklatás számos módjában.

 

A zaklatás, vagyis a „bullying” egy személy vagy csoport ismételt, szándékos bántalmazását jelenti egy másik személy vagy csoport által. Ennek megakadályozása mindig is bonyolult feladat volt, mivel nem könnyű időben felismerni a jeleket, valamint sok esetben névtelenül történik. Az okostelefonok megjelenése óta pedig még nagyobb kihívássá vált, hiszen minden eddiginél könnyebb lett hamis profilok mögé bújva zaklatni másokat. Míg korábban a bántalmazás leginkább az iskolában töltött időszakra korlátozódott, az azonnali üzenetküldés és a közösségi hálózatok miatt a gyermekek otthoni szabadidejébe is átterjedhet, sőt újabb és újabb formákban jelenhet meg.

 

Jelenteni kell

A zaklatás nem olyan probléma, amelyet a gyerekek egyénileg meg tudnak oldani, ezért létfontosságú, hogy mindannyian együttműködjünk. A való világban történő zaklatással ellentétben az internetes zaklatás bárhol és bármikor megtörténhet telefonokon, számítógépeken és játékkonzolokon keresztül, így a gyermekek otthonába is beférkőzik. Az internetes zaklatás definíciója „támadás vagy visszaélés, olyan technológia alkalmazása által, amelynek célja egy másik személyben kárt, szorongást vagy személyes veszteséget okozni”. Sajnos ez a viselkedés szinte minden webhelyen és üzenetküldő platformon jelen van. Célpontjai tehetetlennek érezhetik magukat, mintha nem lenne semmilyen mód a megállítására - pedig ez nem így van. A legtöbb közösségi média platformon lehet jelenteni bármit, amitől kényelmetlenül érzi magát valaki, legyen szó akár a beleegyezése nélkül megosztott fotókról, rosszindulatú pletykákról vagy barátságtalan megjegyzésekről. Sok országban a zaklatás bűncselekménynek minősül, és a törvényt komolyan veszik.

 

Figyelmeztető jelek

Fontos, hogy a szülők és a tanárok megismerjék, hogyan kell kiszúrni az árulkodó jeleket. Sajnos nehéz megkülönböztetni a gyakori tinédzser problémákat az internetes zaklatásra utaló viselkedéstől, de ha az alábbi változásokat észleljük, akár utóbbi is állhat a háttérben: 

 

Ha egy gyermekre igazak a fenti jellemzők, akkor érdemes leülni vele és megkérdezni tőle, hogy történt-e bármilyen negatív, bántó dolog vele az interneten vagy a való életben. Fontos biztosítanunk őt arról, hogy velünk ítélkezés nélkül oszthatja meg a tapasztalatait, és azért vagyunk ott, hogy segítsünk neki. Miután kiderült, hogy mi a probléma, biztosítsuk arról, hogy velünk bátran megoszthatja a részleteket, ezután pedig megtehetjük a megoldás felé vezető lépéseket. 

 

Az első lépés annak bemutatása, hogyan kell kezelni a digitális zaklatót, például a közösségi hálózatok és az online platformok által biztosított blokkolási és jelentési funkciók használatával. Hívjuk fel a gyermekünk figyelmét, hogy az ilyen típusú üzenetekre nem szabad reagálni, de kitörölni sem – készítsünk mentéseket, képernyőképeket, hogy bizonyítani lehessen a zaklatás tényét. Ezután beszéljünk az adatvédelmi tudatosság fontosságáról - magyarázzuk el, miért nem szabad olyan felhasználókkal beszélgetni, akiket nem ismerünk a való életben. A gyermeknek nem szabadna kapcsolatba lépniük idegenekkel, és a profiljukat is csak a barátaiknak kéne látniuk.

 

Ha úgy gondoljuk, hogy a gyermekünket zaklatják, de ő ezt elhallgatja előlünk, akkor beszélgessünk vele a témáról úgy, mintha az egy barátunkkal történt volna meg. Így azt az érzést keltjük benne, hogy nincs egyedül a problémával, és könnyebben fog beszélni a saját tapasztalatairól. A történetben ne felejtsük el bemutatni azt sem, hogy hogyan oldódott meg a „barátunk” problémája. Ez azt érezteti velük, hogy értjük, miről van szó, és tudunk segíteni.

 

 

 

Az ESET szakemberei különböző korú gyerekek szüleinek is összeállítottak néhány tanácsot:

 

10 éves korig

 

14 éves korig

 

18 éves korig

 

Az internetes biztonság szakértőjeként az ESET és hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. számára egyaránt kulcsfontosságú, hogy tartalmaikkal felhívják a kicsik és nagyok figyelmét a biztonságos internetezésre. Ennek érdekében létrehozták azt az edukatív platformot, amely tanácsokkal lát el azzal kapcsolatban, hogyan maradhatunk naprakészek a folyamatosan változó online világban. A cél egy biztonságosabb online környezet kialakítása, szülőknek és tanároknak szóló tartalmak, illetve gyermekek számára készült játékos videók és családi fejtörők révén.