Az összefogás erejével segített idén karácsonykor a Vodafone

forrás: Prím Online, 2020. december 29. 09:28

A Vodafone Magyarország Alapítvány az év minden napján azon dolgozik, hogy a mobiltechnológia és a digitalizáció segítségével támogassa a rászoruló csoportokat – nincs ez másképp az ünnepi időszakban sem. 2020-ban a vállalat nem a klasszikus adományozási mechanizmust követte, hanem ahogy minden más tevékenysége során, úgy itt is a közösség igényeire reflektáló, fenntartható utat kereste. A Vodafone Alapítvány a lakosság, a Vodafone munkatársainak és a vállalati partnereinek bevonásával több millió forinttal támogatott különböző nonprofit szervezeteket, alapítványokat, illetve a Vodafone Digitális Iskola Programjában résztvevő diákokat és pedagógusokat. 

A pandémia mindenki számára korábban nem tapasztalt nehézségeket, kihívásokat hozott 2020-ban, azonban a rászorulóknak és az őket támogató nonprofit szervezeteknek, alapítványoknak nehezebb dolguk volt, mint ezelőtt bármikor. A támogató szervezetek és alapítványok szerepe az elmúlt egy évben még inkább nélkülözhetetlenné vált, ugyanakkor anyagi forrásaik sok esetben beszűkültek a gazdasági és társadalmi nehézségek hatására. 

 

A Vodafone Magyarország Alapítvány egész évben azon dolgozott, hogy a digitalizáció segítségével támogassa a rászoruló csoportokat, segítse a digitális oktatásra való átállást, programjai révén hozzájáruljon a digitális esélyegyenlőség megteremtéséhez és bolygónk védelméhez. Természetesen az ünnepi időszakban sem volt ez másképp, ugyanis a vállalatnál jelentős hagyománya van az ünnepi adományozásnak. 

 

A Vodafone adománygyűjtő programja több célcsoportot – lakosságot, munkatársakat és vállalati partnereket – szólított meg és minden esetben a közösségi összefogás erejére hívta fel a figyelmet. A lakosságot például ’Az angyalok köztünk járnak’ elnevezésű közösségi média kampánnyal vonták be, melynek keretében a Vodafone Magyarország minden komment után 100 forintot ajánlott fel. Az így összegyűlt több millió forintnyi pénzösszeget a Vodafone Alapítvány a Főállású Angyalok munkájának támogatására ajánlotta fel: öt, a Digitális Iskola Programban résztvevő iskola egész éves együttműködését 5-5 tablettel jutalmazták, amely nagy segítséget jelent a pedagógusok és diákok számára a digitális oktatásra való átállásban. 

 

Idén a munkatársakat is bevonta az adománygyűjtésbe a Vodafone: a vállalat dolgozói az idén elmaradt karácsonyi rendezvényre elkülönített összeg egy részét, a cég küldetését szem előtt tartva jótékony célra ajánlhatták fel, és három non-profit szervezetet támogathattak az összegből. A dolgozók a Digitális Iskola Programot, az Eötvös Zenei Alapítványt és a Compocity okoskomposztáló rendszer fejlesztését segíthették felajánlásukkal.

 

A lakosság és a munkatársak mellett a Vodafone Magyarország vállalati partnerei is csatlakozhattak az adománygyűjtéshez. A Vodafone idén az üzleti életben jellemző ajándékküldés helyett úgy döntött, hogy a partnereinek szánt ajándékra költött összeget ezúttal jótékony célra fordítja. A dolgozói adománygyűjtéshez hasonlóan a vállalati partnerek is választhattak, hogy mely szervezetnek szeretnék felajánlani azt az összeget, amelyet a Vodafone a nekik szánt ajándékra költött volna. Bár az adománygyűjtés még nem zárult le – a partnerek január végéig szavazhatnak – az eredmény már így is elképesztő, a Vodafone ugyanis már most is több millió forinttal tudta segíteni a kiválasztott szervezetek munkáját a partnerek felajánlásának köszönhetően.