A Vodafone Csoport 20 millió eurót fektet a digitális készségek és oktatás fejlesztésébe világszerte

forrás: Prím Online, 2021. január 25. 13:36

Az oktatás világnapja alkalmából a Vodafone Csoport bejelentette, hogy a Vodafone Alapítvány a következő 5 évben 20 millió euróval támogatja a helyi Alapítványok digitális készségeket fejlesztő és oktatási programjait. A támogatás így a hazai oktatás mellett az Albániában, Csehországban, Németországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban, Luxemburgban, Hollandiában, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Törökországban és az Egyesült Királyságban tanuló diákokat fogja segíteni. A befektetés 2025-re várhatóan 16 millió tanulót fog elérni.* 

A Vodafone Alapítványok jótékonysági és nonprofit szervezetekkel együttműködésben megvalósított programjai lehetővé teszik az emberek számára, hogy a digitális technológiák alkalmazása terén meglévő tudásukat és készségeiket fejleszthessék. Ezáltal az alap- és középfokú oktatásban résztvevő diákok, mellettük oktatásban, foglalkoztatásban és képzésben nem résztvevő fiatalok, valamint az idősek millióit segítik a mindennapokban, egy jobb, digitálisabb jövőt teremtve számukra. A mostani bejelentés – miszerint a Vodafone Alapítvány a következő 5 évben 20 millió euróval támogatja a helyi Vodafone Alapítványok ilyen jellegű programjait – egybeesik az oktatás világnapjával.

 

Nick Read, a Vodafone Csoport vezérigazgatója így nyilatkozott: „A Vodafone büszkén támogatja a digitális készségek és oktatás kritikus fontosságú fejlesztését azokban a közösségekben, amelyeket összekapcsolunk és technológiánkkal kiszolgálunk. Egyre jobban digitalizálódó világunkban továbbra is elkötelezettek vagyunk az olyan befogadó digitális társadalmak létrehozása mellett, amelyekben senki sem marad le. Ez minden korábbinál fontosabb napjainkban, amikor is a társadalom arra törekszik, hogy a COVID-19 hatását követően kedvezőbb formában épüljön újjá / jobb jövőt építsen”.

 

A most bejelentett 20 millió eurós befektetés a következő öt évre oszlik el. Mindez a Vodafone Csoport különböző COVID-19 kezdeményezésekre szánt, 150 millió eurós természetbeni adományain, valamint a Vodafone Alapítvány 10 millió euró értékű befektetésén felül értendő. Ezekre még 2020-ban, a COVID-19-el kapcsolatos intézkedések sürgősségi szakaszában került sor.

 

„A nemzetközi Vodafone Alapítványokhoz hasonlóan a Vodafone Magyarország Alapítványnak is kiemelt fókuszterülete a társadalom egyik legfontosabb alapkövének számító oktatás. A Digitális Iskola Programot a hátrányos helyzetű térségekben élő diákok és pedagógusok digitális kompetenciáinak fejlesztésére hívtuk életre. Az évek során rengeteg tapasztalatot szereztünk, nagyon sok jó gyakorlatot és módszert dolgoztunk ki. Évek óta azon dolgozunk, hogy ezeket a teljes hazai oktatási rendszerre kiterjesszük – erre a törekvésre a pandémia miatti távoktatás és digitális oktatás előtérbe kerülése még inkább ráerősített. A most bejelentett támogatást is arra fogjuk fordítani, hogy még több diákhoz és pedagógushoz elvigyük a digitális világ nyújtotta lehetőségeket.” – mondta el Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány főtitkára a bejelentés kapcsán.

 

 

Az általános és középiskolás gyermekek digitális készségeinek fejlesztése

A nemzetközi célokkal összhangban a Vodafone Magyarország Alapítvány 2015-ben azzal a céllal hívta életre a Digitális Iskola Programot, hogy felszámolják a digitális írástudatlanságot, növeljék a tanárok és a diákok digitális kompetenciáit, és elérhetővé tegyék a hátrányos helyzetű térségek tanulói számára a digitális világ nyújtotta lehetőségeket. A diákokat digitális eszközökkel és edukatív anyagokkal, programokkal segítik, míg a tanárok digitális kompetenciáit e-learning tanfolyamokkal fejlesztik. A Digitális Iskola Program keretein belül az utóbbiak mellett digitális oktatási készségeket fejlesztő kurzust indítottak főiskolai hallgatók számára. Szintén a tanárok munkáját segíti digitális oktatási anyagokkal és jó gyakorlatokkal a Vodafone Magyarország Alapítvány Vodafone AppTára, amely több mint 200 ingyenes oktatási applikációt kínál okostelefonokhoz és tabletekhez, valamint a Digitális Család honlapon elérhető tudásmegosztó platform, a Tanári, melyen több mint 400 digitális óravázlat érhető el. A Digitális Iskola Program országszerte eddig közel 50 ezer diáknak és pedagógusnak nyújtott segítséget.

 

A hazai kezdeményezés mellett számos kiváló program működik az európai Vodafone országokban. Például:

 

_______________

* A Vodafone Alapítvány a ‘Lives Improved’ módszertan használatával értékeli közhasznúságának mértékét, amelyet a Dalberg évente megerősít. A digitális készségfejlesztési programokra vonatkozó konzervatív becslés szerint 2025-ig legalább 16 millióan fognak közvetlenül részesülni a program nyújtotta előnyökből.