Több mint 142 ezer mosásra elegendő energiát takarítottak meg az EnergiaKözösségek

forrás: Prím Online, 2021. június 15. 13:56

Lezárult az E.ON EnergiaKözösségek verseny 7. (összességében 9.) évada a GreenDependent Intézet szervezésében. A fél éven át tartó verseny június 5-én megtartott díjkiosztó rendezvényén a legtöbb energiát megtakarító és a legkreatívabb közösségeket, valamint az önkéntes koordinátoraikat jutalmazták. A program sikerét mutatja, hogy a járványhelyzet ellenére is jelentős energiamegtakarítást értek el a csapatok.

A koronavírus miatt kialakult járványhelyzet az idei versenyt is rendhagyóvá tette, hiszen a résztvevő családok a verseny egészét házaikba, lakásaikba szorulva töltötték. Az otthoni oktatás és munkavégzés, illetve az, hogy a szabadidő eltöltése is nagyrészt a négy fal közé szorult, jelentősen befolyásolta a megtakarítás lehetőségeit. Ugyanakkor alkalmat adott arra, hogy a közösségek tagjai tudatosabban odafigyeljenek mindennapi energiafogyasztásukra, és feszegessék korlátaikat, pl. abban a tekintetben, hogy hány fokra tudják – a komfortérzet megtartásával – csökkenteni a lakás hőmérsékletét télen, vagy mennyi a mindenképpen szükséges mosás hetente. Összességében az idei résztvevők is kipróbálták a megtakarítási tippeket és kitartóan végrehajtották a versenyfeladatokat. Sokan jelentős megtakarítással zárták a versenyt - miközben nagyrészt virtuálisan épültek a kis közösségek.

 

Idén az első helyezést az Edu közösség szerezte meg 32,86 százalékos megtakarítással. A csapat tagjai több településről, Egyházasfaluból, Tatabányáról, Agárdról, Bajról és Budapestről kapcsolódtak be a versenybe. Második lett a többségében XVIII. kerületi Bolygóvédők 2.0 közösség, 23,34 százalékos, a harmadik pedig az elsősorban gödi Energöd csapat, 17,01 százalékos megtakarítással. Az érvényes eredményt elérő 12 közösség mind megtakarítással zárta az idei versenyt, átlagban nem kevesebb, mint 10 százalékkal. A 12 közösség által megtakarított energiából összesen 142.439 adag ruhát moshatnánk ki 40 fokon!

 

A verseny mellett az idei záró rendezvény is rendhagyó formában valósult meg. A tavalyi programhoz hasonlóan, a helyszínen - az egyébként szokásos 100-120 fő helyett - mindössze a program koordinátorai, kísérőik és a meghívott előadók lehettek jelen. A programban résztvevő családok és érdeklődők a Facebookon élőben kapcsolódhattak be a program zárásába és a közösségek ünneplésébe.

 

A záró rendezvényen a résztvevőket Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatója köszöntötte, aki immár 6. alkalommal nyitotta meg a díjkiosztó rendezvényt. Három kulcstényezőt emelt ki, amik alátámasztják az EnergiaKözösségek létjogosultságát: a közösségi tanulás és egymástól tanulás fontosságát; hogy a pici apró változások is hoznak eredményt; illetve a felhatalmazás, a lehetőségek biztosításának szükségességét. Mindemellett kiemelte azt a büszkeségre okot adó tényt, hogy minden eddigi versenyévben elérték a kitűzött megtakarításokat a csapatok. Ez az idei évben, amikor otthonról dolgoztak, otthonról tanultak a résztvevő családok, különösen elismerésre méltó eredmény. 

 

 

Ezt követően a program védnöke, Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes üdvözölte a közösségeket. Köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az egyéni cselekvésnek nem csak létjogosultsága, de hatása és ereje is van, ami a klímaváltozás elleni küzdelemben megalapozhatja a szükséges változást. Ernst F. Schumacher "A kicsi szép" művére hivatkozva is megerősítette a kis lépések, helyi kezdeményezések, helyi közösségek elengedhetetlen szerepét.

 

A köszöntőket a GreenDependent Intézet szakmai igazgatója, Vadovics Edina előadása követte a klímaválsággal kapcsolatos egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságáról. Ahhoz, hogy elérjük a Párizsi Megállapodásban tett 1,5 fokos vállalást, mindenkinek szerepet kell vállalnia és megtennie a maga kis lépését, miközben egymást is támogatjuk. Az előadó többek között bemutatta a program képzéseinek, rendezvényeinek karbon-lábnyomát, az élő és online rendezvények közötti különbséget. Majd Vadovics Kristóf, az intézet ügyvezetője összegezte röviden a program és a jelenlegi évad eredményeit.

 

 

A rendezvényen a legtöbb energiát megtakarító közösségek képviselői is beszámoltak tapasztalataikról. Az első három helyezett csapat tagjai nagyrészt visszatérő versenyzők, így előadásaikban a már-már klasszikusnak számító megtakarítási tippeken túl (lásd állítsuk alacsonyabb hőfokra a fűtést; vegyük lejjebb a bojler hőmérsékletét; húzzuk ki, amit nem használunk) számos érdekes ötletet emeltek ki.

 

Az Edu közösség koordinátora a versenyt megelőző felkészülést és a tudatos tervezést hangsúlyozta, egyik fontos felfedezésük pedig az volt, hogy „mennyi sok embertársunk gondolkodik hasonlóan”. A Bolygóvédők 2.0 közösség koordinátora kiemelte többek között a vízgyűjtés és -hasznosítás fontosságát, legfontosabb felfedezésként pedig azt említette a tavalyi első helyezett csapat vezetője, hogy „még mindig mennyit tudtak spórolni!” Az Energöd előadója az óraleolvasás fontosságáról beszélt, továbbá arról is, hogy sok kicsi odafigyelés sokra megy. Legfontosabb felfedezéseik között szerepelt, hogy „nem kell aszkéta életet élni, tudatos odafigyeléssel rengeteg energia megspórolható.”

 

 

A közösségek beszámolói után Vadovics Edina moderálásával, egy inspiráló kerekasztal beszélgetés keretében Barakonyi-Tóth Viktória, Filep Róbert és Reszl Berta visszatérő koordinátorok tapasztalatait, motivációit, közösségszervezési praktikáit ismerhette meg a hallgatóság. Ezt követte még az MTVSZ szakértőjének, Kovács Bencének előadása az egyre aktuálisabb kérdéssé váló magyarországi közösségi energia témájában.

 

A rendezvény végén a közösségek és koordinátorok értékes nyereményeket vehettek át, amelyek tovább segítenek nekik a klímabarát, zöld életmód megvalósításában. Természetesen nem maradt el az ünnepi E.ON EnergiaKözösségek torták elfogyasztása sem, melynek során kötetlenül beszélgethettek arról, ki hogyan folytatja a munkát az EnergiaKözösségek versenyt követően.

 

 

A szervezők a verseny lebonyolítása során kiemelten ügyeltek arra, hogy a program „lábnyoma” minél kisebb legyen, minden kapcsolódó képzés, és rendezvény klímabarát és zöld program volt. Például környezetbarát, magyar gyártmányú kézfertőtlenítőt vettek kimérve, amit újratölthető flakonokban tettek ki a résztvevők számára. Mosható poharakat használtak, amiket a résztvevők nevükkel feliratoztak. Emellett kiszámolták a programok karbon-lábnyomát is, amit idén is a résztvevő közösségek közt szétosztott 105 őshonos gyümölcsfa ültetésével ellentételeznek. Ezzel nem csupán kompenzálják a kibocsátást, de védik a biodiverzitást is és helyi élelmiszertermelési lehetőséget teremtenek. A gyümölcsfák a hazánkban működő, fajtamegőrzést szolgáló Zala megyei Tündérkertből származnak.