Ez vár rád a biológia érettségin!

forrás: Prím Online, 2021. július 1. 10:14

Az érettségi a középiskola igazi mumusa, amiről már az első évben is sztoriznak a tanárok. Azonban nem kell megijedni, hiszen sokan túlélték már, és alapos felkészüléssel biztosan mosollyal az arcodon távozol a tanteremből!

Az érettségiről általánosan

 

Az érettségi vizsga a középiskola utolsó évében esedékes, amikor öt tantárgyból kell számot adni a megszerzett tudásról. Ezekből négy kötelezően előírt, egy pedig szabadon választott.

 

A vizsgázó utóbbiról maga dönti el, hogy melyik érettségi tárgyat választja, illetve azt is, hogy közép- vagy emelt szinten fogja azt letenni.

 

 

Az érettségi vizsgákat tantárgyanként értékelik, az elért pontokat pedig az elérhető összpontszám százalékában fejezik ki. Emelt szinten egyes osztályzatok ponthatárai jelentősen alacsonyabbak, mint a középszintű vizsgán.

 

Felsőoktatási intézménybe való jelentkezés esetén legalább egy tantárgyból emelt szintű vizsga letétele, valamint az adott szak minimális pontszámának elérése szükséges.

 

Orvostudományi, állatorvos-tudományi képzésre történő jelentkezés esetén két tantárgyból kell emelt szintű érettségit tenni. Ezekre a szakokra nagyon nehéz a bejutás, ezért érdemes tantermen kívül is készülni. Jó megoldás lehet egy interaktív biológia- és kémiafelkészítő tanfolyam, ahol kényelmesen, otthonról felkészülhetsz magántanárhoz járkálás nélkül.


Az érettségi napja

 

A vizsga előtti nap törekedj arra, hogy kipihend magad és nyugodtan, egészségesen érkezz. Vigyél magaddal több tollat, ceruzát, zsebkendőt, ételt és italt, szükséges igazolványokat és számológépet.

 

A feladatsor kiosztása után először lapozd végig a feladatokat, és kezdj a legkönnyebbel. Így elkerülheted, hogy egy-egy feladaton túl sokat rágódj, és nem marad idő a többire. Vizsga közben is tarts félóránként szünetet, nyugodtan igyál, egyél, és menj el mosdóba, az agyad hálás lesz néhány perc kikapcsolódásért is.


Tippek a szóbeli vizsgára

 

Szóbeli vizsgán figyelj arra, hogy a tételen szereplő összes kérdésre válaszolj. Középszinten maximum 15, emelt szinten maximum 20 percig felelhetsz, ezért ügyelj arra, hogy ne csússz ki az időből.

 

Nem történik tragédia, ha egy kérdésre nem tudod a választ, vagy valami nem jut eszedbe a kidolgozásnál. Aranyszabály, hogy arról beszélj, amiről tudsz! 

 

A vizsgabizottság értékeli az igyekezetet, és sokszor segítenek rávezetni a helyes válaszra. Ilyenkor ne ess kétségbe, hanem próbálj rájuk figyelni, és ha továbbra sem vagy biztos magadban, bátran vállald fel, hogy nem tudod, és a felelet megy tovább.

 

Beszélj határozottan és próbálj meg minél több önbizalmat és jókedvet sugározni. Egy mosoly még a legszigorúbb vizsgabiztost is megenyhítheti!

 

A lvlUP kémia- és biológia érettségi felkészítő tanfolyamai nagy tudással, profi tanárokkal és interaktív tananyagokkal segítenek neked a tanulásban. Online visszanézhető óráikat bármikor megállíthatod, visszatekerheted, így alaposan átrághatod magad a témákon!