A jelenleg használatban lévő sztenderdek az űrrepülés hőskorából származnak. Mivel manapság a nagy teljesítményű számítógépeknek köszönhetően jelentős számítási kapacitás áll rendelkezésre, a régi modellek leváltása egyre könnyebbé válik. A különböző űreszközök, például műholdak, rakéták, űrrepülők különböző erőhatásoknak vannak kitéve a fellövés és a küldetés során. Az ütések vagy robbanások által keltett rezgéshullámok károsíthatják az érzékeny elektronikát és műszereket, valamint csökkenthetik az eszközök szerkezetének integritását. Ezek a berendezések nagyon költségesek és általában nincs tartalék belőle az űrjárművön. Elegendő csak arra gondolni, hogy a marsjárókból sincs tartalék a leszállóegységben. A rezgések és lökéshullámok pontos előrejelzése nem csak az űrmissziók sikere miatt fontos, hanem jelentős költségcsökkentő hatása is van. 

 

Az űreszközök egyes elemeit érő sokkhatások meghatározásához a hagyományos módszerekkel rengeteg számításra és a folyamatban érintett anyagok pontos ismeretére van szükség. A kiforrott megoldások többsége csak megközelítő eredményt ad. A pontosabb előrejelzéshez pedig nagyon sok modellkísérletre lenne szükség. A szabadúszó magyar fejlesztők, Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám által készített mesterséges intelligencia sokkal több adatot vesz figyelembe, mint a legbonyolultabb képlet. 28 darab különböző adatpont alapján számítja ki azt, hogy egy erőhatás az eszköz különböző pontjain mekkora rezgéseket kelt.

 

 

A neurális hálók azért használhatók jól az ilyen problémák megoldásához, mert olyan összefüggéseket is képesek felismerni, amelyek a kísérletek során elkerülhetik a kutatók figyelmét. A gépek számára nincs semmilyen előfeltevés és előítélet, első körben minden adatot azonos súllyal vizsgálnak. A végső pontosság azon múlik, mennyire jól képes megtalálni az adatok közötti összefüggést a rendszer. Képzeljük el az erőhatást, mint egy utat, ami hegyek között kanyarog. Térképet szeretnénk rajzolni erről az útról úgy, hogy különböző méretű körzők és vonalzók állnak rendelkezésre. A táj sokkal változatosabb, mintsem azt egyenes vagy szabályos görbe vonalakkal ábrázolni lehet, de az apróbb eltérések megengedettek. A lényeg, hogy a végeredmény alapján a térképről képesek legyünk ráismerni arra, melyik tájegységet rajzoltuk le és feltárni azt, végeredményben merre vezet majd az út a következő kanyar után.

 

A verseny során a NASA mérnökei készítettek egy speciális műhold makettet, amelyre rengeteg érzékelőt szereltek fel. A lökéshullámokat kiváltó eseményeket kalapáccsal és robbanótöltettel szimulálták. A versenyzők ezen érzékelők adatait kapták segítségül a képletek vagy programok elkészítéséhez. A világ minden tájáról érkeztek mérnökök, statisztikusok és programozók a megmérettetésre. Mindenki más-más módon, a saját tudományterületéről behozott módszereinek segítségével állt rajtvonalhoz. A magyar fejlesztők építettek egy saját “műholdat” papírból és szigetelő szalagból, hogy jobban megértsék a problémát.

 

A hazai siker azért is fontos, mert az űr az első magyar űrhajós révén a nemzeti örökségünk része, valamint a következő években is egyre több tekintet fog a hazai űriparra fordulni, mivel hamarosan ismét jár magyar az űrben.