Több mint nyolcezer kibertámadást hárítottak el Iránban az utóbbi egy évben

MTI Sajtóadatbank, 2023. április 14. 17:43

Több mint nyolcezer, többnyire a kritikus infrastrukturális hálózatok elleni kibertámadást észleltek és hárítottak el Iránban az utóbbi egy évben – közölte az ország vezető távközlési vállalatának vezérigazgatója kedden.

A magán és állami intézmények elleni 8321 kibertámadást, illetve behatolási kísérletet mind sikeresen meghiúsították – állította közleményében Amír Mohammadzadeh-Ladzsevardi, a távközlési infrastruktúrát felügyelő vállalat (TIC) első embere.

 

Az IRNA állami hírügynökség által idézett dokumentum arra is kitér, hogy a külföldi kibertámadások az utóbbi időben elsősorban a pénzintézeteket, az internetszolgáltatókat és a kommunikációs infrastruktúrát veszik célba. Példaként az iráni központi bankot (CBI) említette, valamint a Rubika és Bale nevű iráni üzenetküldő közösségi portálokat.

 

 

Miközben az elmúlt években a kibertámadások többségét eredményesen kivédték, 2021 októberében az iráni üzemanyagellátó hálózat feltöltő rendszerének informatikai részlegébe sikerült idegeneknek betörniük, amivel jelentős fennakadást okoztak a szolgáltatásban.

 

Egy hackercsoport hasonló támadást indított a perzsa állam vasúti hálózata ellen 2021 júliusában, akkor vonatok százai kényszerültek veszteglésre.

 

2020-ban a Sahíd Radzsí hajókikötőt bénította meg egy – Teherán vádja szerint nagy valószínűséggel – izraeli akció.

 

Irán a támadásokért elsősorban Izraelt és az Egyesült Államokat vádolja.