Már húszezer esetnél segített az ÉletMentő

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 6. 11:27

Az ÉletMentő applikációt a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat 2020-ban indította el, mint közös segélyhívó alkalmazást. Azóta több mint 700 ezren töltötték le, és csak az idei nyáron közel kétezer hívást indítottak a segítségével. A több szakmai díjjal elismert applikáció idén új funkcióval bővült, így már Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is indítható segélyhívás a magyar ÉletMentő alkalmazásból.

Az ÉletMentő applikációt azzal a céllal indította el a Vodafone Magyarország Alapítvány az Országos Mentőszolgálattal együttműködve, hogy megkönnyítse a segélyhívást és a mentésirányítók munkáját. Az alkalmazásban az előre megadott egészségügyi adatok, valamint a hívást indító tartózkodási helye a segélykérő gomb megnyomásakor azonnal láthatóvá válnak a mentésirányítók számára, így a segélykérés ideje jelentősen lerövidülhet. Az ÉletMentő alkalmazás a segélyhívó funkció mellett hasznos információkat is tartalmaz, így például a felhasználóhoz legközelebb eső gyógyszertár, kórház, defibrillátor helyét, valamint része egy elsősegélynyújtó kisokos is, amellyel vészhelyzet esetén egyetlen gombnyomással életmentő fontosságú információkat érhetünk el.

 

 

A folyamatosan fejlesztett alkalmazás a korábbi években push üzenetek küldésével, az alkalmazást érintő telepítési és felhasználási kérdéseket megválaszoló chatbot funkcióval, koronavírus és az új ügyeleti rendszer infógombokkal bővült, idén pedig lehetővé vált a különböző országokban működő applikációk közötti átjárás is. Ezzel a bővítéssel a magyar ÉletMentő app Csehországban, Szlovákiában és Ausztriában is használható, a segélyhívás az ottani mentőszolgálatokra fut be. Hasonló módon a cseh, szlovák vagy osztrák alkalmazást letöltő turisták is tudnak Magyarország területén segítséget hívni az applikáción keresztül, amit idén nyáron több esetben is megtettek.

 

A hiánypótló alkalmazással az érdeklődők a 2023. szeptember 2-án megrendezett városligeti Mentőnapon is találkozhattak, ahol a Vodafone Magyarország Alapítvány munkatársai az app működésének megismerésében és telepítésében is segítettek.

 

„Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az ÉletMentő app már több mint húszezer esetben segítette a mentősök munkáját, és juttatta el a segítséget a bajbajutottakhoz. Fantasztikus volt testközelből megtapasztalni, hogy a városligeti Mentőnapon ilyen sokan érdeklődtek a segélyhívó alkalmazás iránt, és hogy ez idáig közel hétszáztizenöt ezer alkalommal töltötték le az ÉletMentő appot. Bízunk benne, hogy a Vodafone Magyarország Alapítvány és az OMSZ közös alkalmazása így a jövőben még több esetben tud hozzájárulni ahhoz, hogy a segítség idejében megérkezzen oda, ahol szükség van rá” – mondta el Flakstad Emőke, a Vodafone Magyarország Alapítvány ügyvezetője.