Elektromosautó-töltés korlátok nélkül

forrás: Prím Online, 2023. október 30. 19:35

A globális energetikai átállás jegyében a szénalapú üzemanyagok fokozatosan megújuló energiaforrásokra cserélődnek, emellett egyre több alkalmazás – így a közlekedés – villamosítása is szükséges. Az elektromos járművek töltési infrastruktúrájának fejlesztésekor azonban nemcsak a töltőállomások bővítésére, hanem az épületek elektromos infrastruktúrájára is kiemelt figyelmet kell fordítani. A megnövekedett energiafelhasználás ugyanis hatással lehet a közüzemi szolgáltatásokra és az áramelosztásra, ezért olyan decentralizált energiaforrások széles körű elterjesztése szükséges, mint például a napenergia és az akkumulátoros energiatárolás, amelyek ellensúlyozzák a közüzemi keresletet és az időarányos díjszabást.

Világszerte megfigyelhető jelenség az elektromos járművek térhódítása, ráadásul számos ország kormánya tűzte ki céljául, hogy a következő évtizedekben az elektromos meghajtású járművek aránya meghaladja a hagyományos meghajtásúakét. A gazdasági célú épületek elektromos infrastruktúrájának éppen ezért ma minden eddiginél jobban kell alkalmazkodnia a robbanásszerű fejlesztési tervekhez. Ez azt jelenti, hogy már az épületek tervezésénél számolni kell azzal, hogy azok a jövő járműtöltési igényeit biztonságosan támogassák.

 

 

Új szabványok és jogszabályok

 

Több országban vezettek be olyan hatósági rendelkezéseket, amelyek az újonnan épülő létesítményekben már kötelezővé teszik az elektromosjármű-töltők kialakítását. Ehhez természetesen fontos megtervezni az elektromos járművek töltőinfrastruktúrájának elhelyezését, és az áramszolgáltatókra is több kapcsolódó feladat hárul, így például az is, hogy az adott épület minden szempontból megfelel-e a helyi rendeletekben foglalt előírásoknak.

 

Az elektromos kapacitás növelését célzó stratégiák

 

Új épületek tervezésénél vagy meglévő épületek korszerűsítésénél nagyon fontos, hogy gondoljunk a jövőben szükséges elektromosjármű-töltési kapacitásra is a későbbi – újabb költségekkel járó – bővítésekre és átalakításokra. Azaz olyan jövőbiztos beruházások szükségesek, amelyek már most megfelelnek a jövő elvárásainak. Rendkívül fontos, hogy a bejövő hálózati áramellátást és az áramelosztó betáplálókat megfelelően méretezzék a biztonságos és megbízható járműtöltéshez. A töltőpontok kiépítése előtt elkerülhetetlen feladat az energiaigények kiszámolása is, hiszen könnyen előfordulhat, hogy nem áll rendelkezésre elegendő elektromos kapacitás. A mai egyenáramú gyorstöltőknek jellemzően 20 és 350 kW közötti a teljesítményigénye, a technológia fejlődésével azonban egyre nagyobb teljesítményű töltők kerülnek forgalomba. A gondos tervezéssel és rendszerkialakítással maximalizálni lehet a nagyobb mennyiségű áramvételezést lehetővé tevő beruházások megtérülését.

 

 

V2G: innovatív megközelítéssel a jövőért

 

A Vehicle-to-Grid (V2G) egy olyan innovatív megközelítés, amely az energiafelhasználás optimalizálása és egy fenntarthatóbb energia-ökoszisztéma létrehozása érdekében a villamos hálózati infrastruktúrába integrálja az elektromos járműveket. A V2G ezen felül az alacsony szén-dioxid-kibocsátást is megvalósíthatja. Ez a megoldás mind az eMobilitást, mind a bevált villamossági megoldásokat felhasználja az elektromos járművek hatékonyságának, biztonságának és teljesítményének javítására.

 

A V2G már képes megváltoztatni a világot, mivel számos hasznos funkcióval és jellemzővel rendelkezik:

Biztosítja a háztartások és épületek áramellátását a hálózati kiesések idején: A Vehicle-to-home (V2H) a jármű akkumulátorát használva biztosítja a szükséges villamos energiát. Az egyre gyakoribbá és súlyosabbá váló áramkimaradások miatt a tartalék energiaforrás létfontosságú lesz ahhoz, hogy a hálózat leállása esetén is biztosítani lehessen a kritikus funkciók működését.

Kiegyenlíti a hálózatot: A Vehicle-to-Grid hasznosítja az elektromos járművek akkumulátoraiban tárolt energiát, illetve visszatáplálja azt a hálózatba. Ez lehetővé teszi az áramszolgáltatók számára, hogy hatékonyan kezeljék a villamosenergia-kínálatot és -keresletet a csúcsidőszakokban, mindemellett további eszközt biztosít a hálózat kiegyensúlyozásához.

Segít hirtelen igény esetén: A Vehicle-to-vehicle (V2V) töltés lehetővé teszi a kényelmes feltöltést bárhol, egyszerűen egy másik elektromos járműhöz csatlakoztatva. Ez a funkció olyan helyzetekben biztosít rugalmasságot, amikor azonnali energiaátadásra van szükség.

Egyszerűsíti az energetikai átállást: Vehicle-to-everything (V2X) a járművekben tárolt energiát használja fel arra, hogy vészhelyzetekben vagy olyan helyeken, ahol korlátozottan vagy egyáltalán nem lehet hozzáférni az elektromos hálózathoz, fenntartható módon biztosítsa az létfontosságú energiát. Akár kempingezés közben, akár egy ipari telephelyen, vagy bárhol a kettő között biztosítja a létfontosságú energia rendelkezésre állását, amikor és ahol csak szükség van rá.

 

A Vehicle as a Grid paradigmaváltást jelent, amely feltárja az elektromos járművekben, mint dinamikus energiaeszközökben rejlő lehetőségeket. Ezzel biztosítja a megbízható áramellátást, csökkenti az energiaköltségeket, integrálja a megújuló energiaforrásokat és az energiatárolást, valamint hozzájárul a fenntarthatóbb és reziliensebb energiarendszerhez.

 

 

A 21. századi közlekedés fő mozgatórugója

 

A biztonságos és rugalmas elektromosjármű-töltőinfrastruktúra kiépítése létfontosságú a gazdasági célú épületek számára. Az elektromos infrastruktúrának többről kell szólnia, mint az áramelosztásról, ha azt akarjuk, hogy az elektromos járművek növekvő energiaigényét ki tudja elégíteni. A decentralizáció, a villamosítás és a szén-dioxid-mentesítés révén hatékonyabbá válhat az energiagazdálkodás. Megfelelő tervezéssel, valamint a biztonság és a megbízhatóság figyelembevételével az elektromosjármű-töltőinfrastruktúra hozzáadása felesleges költségek és komplikációk nélkül kivitelezhető. Az elektromosjármű-töltőinfrastruktúra tervezése és a vonatkozó előírások tovább fejlődnek a hatékony és biztonságos energiainfrastruktúra biztosítása érdekében.