A kaliforniai cég gyakorlata ellen az amerikai lemeztársaságok fordultak bírósághoz, még 1999-ben. A Napster olyan szolgáltatást nyújt, hogy aki a saját birtokában levő hangfelvételt MP3-as tömörített fájl formátumban eljuttatja a Napster szerverére - mintegy "bedobja a közösbe" -, az ingyen a saját maga számára letöltheti mindazokat a felvételeket, amelyeket mások tettek ilyen formán "közkinccsé". Ez a kiterjedt zenei cserebere - a Napster állítólag összesen mintegy 160 szerver számítógépet működtet - hatalmas bevételtől fosztja meg a lemezek eladásában érdekelteket, nem csupán a kiadóvállalatokat, hanem a jogdíjra igényt tartó szerzőket és előadókat is.

A felperesek a szerzői jogok megsértésének, kalózkodásnak minősítik a Napster eljárását. A cég azzal védekezett, hogy ő nem művel semmi felróhatót, csupán rendelkezésre bocsát egy műszaki infrastruktúrát, amit aztán mindenki belátása szerint használ. A védekezés abba a szalmaszálba kapaszkodott, hogy vannak a csereberébe bevont, a szerzői jog által nem védett zeneszámok is, tehát a Napster-szolgáltatásnak "létezik jogszerű felhasználási módja".

E védekezés kidolgozója és fő képviselője nem kisebb sztárügyvéd, mint David Boies, akit - mint Al Gore demokrata elnökjelölt fő jogi megbízottját - tavaly novemberben az egész világ megismerhetett. Boies az 1984-es, úgynevezett Sony-Betamax ügy analógiájára épített: ott és akkor a bíróság megállapította, hogy a házi videokészülék nem eleve jogsértő termék, hiszen - a szűk családi, baráti körben való felvétel és lejátszás révén - "létezik jogszerű használati módja is".

Az elhúzódó per során a felperesek közül a Bertelsmann igyekezett megoldást találni arra, hogy valamiképpen integrálja a Napstert az üzleti alapon szerveződött hangfelvétel-terjesztési tevékenységi körbe. Konkrétan olyan konstrukciót dolgoztak ki, hogy a Napster havi néhány dolláros átalánydíjat kérne a szolgáltatás igénybe vételéért, és e bevételből részeltetné a szerzői jogi jogosultakat is. (Az eddigi konstrukció szerint ugyanis a Napster igénybe vétele ingyenes volt, és a vállalkozásnak csak közvetve származott - igaz, busás - haszna a cserealapú zeneletöltések lehetővé tételéből: honlapját sokan látogatták, így megnőttek reklámbevételei.)

A többi lemezkiadó azonban nem kívánt csatlakozni a Bertelsmannhoz, hanem a Napster betiltását akarta a bíróságnál elérni. Nemrégiben a fellebbviteli fórum azzal az elvi iránymutatással utalta vissza az első fokon már korábban is eljárt bírónőhöz az ügyet új eljárásra, hogy a Napster - a maga egészében - aligha szolgál rá ugyan a teljes betiltásra (hiszen szolgáltatásának "létezhet jogszerű felhasználási módja"), ám a szerzői joggal védett felvételek ingyenes és tömeges hozzáférhetővé tétele (vagyis az, ami mégiscsak a Napster tevékenységének a gerincét adja) igenis jogsértő.

A bírónő ennek szellemében hozta a fenti végzést, amely voltaképpen enyhébb a Napsterre nézve, mint amit sokan vártak. Nem utasította a Napstert arra, hogy eleve tartózkodjon minden ilyen jogsértő felvétel hozzáférhetővé tételétől, hanem a sérelmet szenvedő felekre - a lemeztársaságokra, szerzőkre, előadókra - hárította a tevőleges fellépés kötelezettségét. Nekik kell figyelniük, és ha szükséges, egyenként felszólítaniuk a Napstert a konkrét, meghatározott felvételek eltávolítására.

Ez még nem a jogvita végleges és érdemi eldöntése, csupán közbenső intézkedés - annak érdekében, hogy a jogerős döntésig se lehessen folytatni a Napsternek az eddigi, szerzői jogokat sértő tevékenységét. A jelek szerint a bírónő azt tartotta szem előtt, hogy további esélyt adjon az érintetteknek a közös megoldás kimunkálására: ha a Napster esetleg a lemeztársaságokat kielégítő ellentételezést tud nyújtani, akkor e társaságok nyilván nem fognak majd három napon belüli eltávolításra felszólító zord üzeneteket küldözgetni a Napsternek. Így elképzelhető, hogy valóra válik "a Napster nem vész el, csak átalakul" tétele.

A Napster-ügy mentén az internetes közösségben világszerte élesen csapnak össze egymással a "szabadság" és a "rend" hívei, és egyelőre nem alakult ki, hogy e két érték miként hozható közös nevezőre egymással. Az előbbiek azzal érvelnek, hogy a technikai fejlődés, a világméretekben elterjedt és központilag ellenőrizhetetlen internet úgyis el fogja söpörni a kicsinyes terjesztési korlátokat. Ha a Napstert bezárják, száz újabb kicsi Napster-utód jön majd létre. Az utóbbi tábor hívei viszont azt mondják: a műszaki fejlődés eddig soha nem törölte el - és ezután sem szabad, hogy eltörölje - azt, hogy a szellemi tulajdonnak piaci értéke van, amit - miként a lemezboltban is - meg kell fizetni.