A szó szerinti értelmezésben kissé futurisztikusan hangzó előfizetői hurok egyszerűen a hálózati végpontot jelenti, azt a csatlakozást, amelyen keresztül a fogyasztó hozzáfér a telekommunikációs rendszerekhez. A probléma az, hogy sok helyen a hálózatot nem az adott fogyasztó adott szolgáltatója működteti, hanem egy másik vállalkozás, többnyire egy versenytárs cég. A hozzáférést mégis biztosítani kell, de hát hogyan, és milyen feltételekkel. A törvényjavaslat nem nyújt - számos szakértő szerint - elégséges garanciát ezekre az esetekre az előfizető, vagyis az állampolgár részére.

A politikusok reagálásaiból egyértelműen kitűnt, hogy a készülő törvény a fogyasztók védelmének biztosítására, a piaci esélyegyenlőség megteremtésére, a domináns pozícióban levő piaci szereplők szabályozására kell hogy irányuljon. A konszenzus itt tulajdonképp véget is ér, mert a törvény időzítésében, a megvalósítás részleteiben már koránt sincs meg az egyetértés, sőt durva véleménykülönbségek vannak. Az előfizetők kötelező adatszolgáltatásával összefüggő személyiségi jogokat például eltérően ítélik meg a pártok, csakúgy, mint a civil szféra ellenőrző szerepét. A hatósági ár problémakörének felvetése is összetűzéshez vezetett.

Kurtán-furcsán ért véget a beszélgetés: olyan téma került szóba, amelyre egyetlen mondat vagy betű utalás sincs a törvény szövegében, mégis mindenki jelenlévőnek érzi. Úgy fogalmazta meg ezt a moderátor: nehezedik-e szorítás a honatyákra lobbicsoportok felől, figyelembe véve különösen azt a tényt, hogy a szolgáltatók és hálózattulajdonosok jelentős százaléka - részben vagy egészben - külföldi tulajdonban van? Kovács Kálmán SZDSZ-es képviselő szerint, ha a törvény jó lesz és átlátható, tiszta viszonyokat teremt, a drasztikus érdekérvényesítési lehetőségek szükségszerűen beszűkülnek. Csáky András MDF-es és Kiss Andor MIÉP-es képviselők ezt nem fogadták el. Külön-külön kifejtették, hogy geopolitikai helyzete és infrastrukturális adottságai még jó ideig a nemzetközi lobbi célpontjává tehetik és teszik Magyarországot.