Számtalan lehetőséget teremt a Samsung a 2024-es párizsi olimpián a sportolóknak és a szurkolóknak

forrás: Prím Online, 2024. január 14. 14:55

A Samsung az olimpiai és paralimpiai játékok partnereként bejelentette a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékokhoz kapcsolódó hivatalos tematikáját: „A nyitottság mindig nyer”. Az üzenet a Samsung azon meggyőződését fejezi ki, hogy nyitott hozzáállással minden új tapasztalatból jelentőségteljes vívmány születhet, amely új távlatokat és végtelen lehetőségeket nyithat meg. Ez a gondolat áll a Samsung 2024-es párizsi olimpiai programjának középpontjában, és ezt közvetítik a játékok előtti és alatti különféle aktivitások, valamint a Samsung Galaxy Team figyelemre méltó nemzetközi sportnagykövetei.

 

„A Samsung az első szöuli, 1988-as játékok óta kiáll az olimpiai szellemiség mellett – és lehetőséget teremt a fontos kapcsolódásokhoz – mondta Stephanie Choi, a Samsung Mobile eXperience üzletágának alelnöke és marketingvezetője. – A Samsung legújabb fejlesztései és technológiája támogatja a 2024-es párizsi olimpiai játékok megvalósítását, és az ígéretet, amely szerint az idei lesz a legnyitottabb olimpia. A márkának „A nyitottság mindig nyer” üzenete tükrözi az értékek ezen összehangolását, és végigkíséri a 2024-es párizsi olimpiai programját.”

 

A Samsung Galaxy Team nagykövetei lesznek többek között a kampány arcai, és utazási élményeik megosztásával bemutatják, a Samsung miként segíti a sportolókat és a szurkolókat abban, hogy technológia új lehetőségeket nyisson meg számukra.  A Samsung Galaxy Team sportolói – akik között a brit gördeszkás sztár és a márka régi nagykövete, Sky Brown is helyet kapott – első kézből tudják, hogy a nyitott gondolkodásmód győzelemhez segíthet, a sportban és az életben is.

 

„A Samsung közel négy évtizede játszik fontos szerepet az olimpiai és paralimpiai élményekben, és támogatja a sportolókat – mondta Tony Estanguet, a 2024-es párizsi olimpia elnöke. – A „Games Wide Open”*  szlogenünk szellemiségének megvalósulásáért dolgozunk, a Samsung nyitottságba vetett mély hite, valamint úttörő mobiltechnológiája pedig kulcsfontosságú szerepet játszik ebben. Büszkén dolgozunk együtt, és ösztönözzük, biztatjuk az olimpiai és paralimpiai játékok sportolóit és a szurkolóit egyaránt.”

 

 

A Samsung Galaxy Team a 2024-es párizsi olimpián

 

A 2024-es párizsi olimpián a Samsung Galaxy Team  több mint 25 olimpikonból és paralimpikonból áll – köztük van többek közt Sky Brown brit gördeszkás, Carolina Marín spanyol tollaslabda-bajnok, Aurélien Giraud francia gördeszkás, Grace „Sunny” Choi amerikai breaktáncos, Johannes Floors német parafutó és a dél-koreai futballikon, Son Heung-min. Számos sportoló szerepel benne a legújabb sportágak képviselői közül, mint a gördeszka, a szörf és a break, amelyek a Samsunghoz hasonlóan a nyitottság és az önkifejezés alapvető értékeit reprezentálják.

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy támogathatjuk ezt a hihetetlen sportolócsapatot, és a Samsung családban köszönthetjük őket – tette hozzá Stephanie Choi. – Nemcsak a játéktéren és azon kívül inspirálják az embereket, de hatást gyakorolnak közösségeikre és a következő generációra is. A Samsung Galaxy Teammel együtt nagy örömmel bátorítjuk a rajongókat szerte a világon arra, hogy nyissanak az új lehetőségek felé mindennapi életükben.”

 

A csapat tagja a 15 éves gördeszkás Rayssa Leal is, aki a 2020-as tokiói olimpián ezüstérmes lett a valaha volt legfiatalabb brazil versenyzőként; Yeri Kim, dél-koreai breaktáncos, aki hallássérülést szenvedett, de mindent megtett, hogy a sportág csúcsára emelkedjen; Jagger Eaton (Egyesült Államok), aki a nyitottság kultúrájának képviselője: gördeszkás bajnok; szörfösök, Johanne Defay (Franciaország), John John Florence (USA) és Jack Robinson (Ausztrália), akik nemcsak a hullámokon szenvedélyes versenyzők, hanem szenvedélyes harcosai az óceán- és klímavédelemnek is; valamint Madison de Rozario (Ausztrália) és Ugo Didier (Franciaország) paralimpikonok, akik platformjaikat arra használják, hogy elősegítsék az akadálymentesítést és az inkluzivitást a sportban és a társadalomban.

 

Madison de Rozario így nyilatkozott: „A Samsung régóta részese a paralimpiai játékoknak – a paralimpiai lét egyik legnagyobb kiváltsága, hogy olyan márkával működhetünk együtt, amely ilyen erősen átérzi a paralimpiai mozgalom lényegét. A technológia jelenleg óriási szerepet játszik, különösen a paralimpiai és a női sportágakban. Az, hogy közvetlenül kapcsolatba léphetünk a szurkolókkal, sokkal többet ad hozzá a mozgalom kommunikációjához, mint bármi más.”

 

Johanne Defay a következőt mondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy a Samsung Galaxy Team tagja lehetek. „A nyitottság mindig nyer” szlogen arra a világnézeti befogadásra emlékeztet, amelyet a verseny során szerezhet az ember – néha nyerünk, néha veszítünk, ami sok szempontból kihívást jelent önmagunkkal szemben. Sokat töprengünk azon, hogyan fejlődhetnénk, és szerintem ez is a nyitottság egy formája.”

 

Jagger Eaton így nyilatkozott: „Számomra a világot jelenti a Samsung Galaxy Team tagjának lenni. Valakinek, aki sokrétűen közelíti meg a gördeszkázást, egy olyan márka részévé válni, amely ugyanezt teszi, csodálatos. „A nyitottság mindig nyer” számomra azt jelenti: mindenkit befogadnak. Úgy gondolom, hogy az olimpiai játékok nemcsak csodálatos alkalom arra, hogy mindenki összejöjjön és szurkoljon a hazájáért, hanem lehetőség arra is, hogy azt csináljam a világ színpadán, amit szeretek. Mindig nyitott maradok a gördeszkázásban, mert számomra ez az egyik legszabadabb tevékenység, amit végezhetsz.”

 

A „Road to the Games” (Út a játékokhoz) videókból folyamatosan nyomon követhetjük, hogyan kel életre „A nyitottság mindig nyer” szlogen, illetve a Samsung hányféle módon fokozza a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai élményeket, valamint információt kaphatunk a Samsung Galaxy Team további sportolóiról. 

 

_____________________

*A párizsi olimpia hivatalos szlogenje, a Games Wide Open azt a törekvést is tükrözi, hogy az esemény befogadóbb, felelősségteljesebb és látványosabb legyen, és új utakat találjon az emberek bevonására az olimpia előtt, alatt és után.