Több százan doboltak egyszerre a Yettel 5G hálózatán

Kütyü Magazin, 2024. március 26. 14:39

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

A rekordkísérlet az ország öt pontján – a Yettel törökbálinti székházában, a cég szegedi telefonos ügyfélszolgálati központjában, valamint három üzletében, Szombathelyen, Budapesten és Debrecenben – egyidőben zajlott, és több százan szinkronban doboltak ugyanarra a dalra. Ahhoz, hogy a különböző helyszíneken a dobosok összekapcsolódhassanak és a zenélés egyszerre történjen, a Yettel az 5G-hálózatát hívta segítségül: ezen keresztül egy időben láthatták és hallhatták egymást a résztvevők.  A rekordkísérlet profi zenészek vezetésével, a szolgáltató munkatársainak részvételével zajlott. A Yettel székházában és a többi helyszínen összesen 333 doboltak ütős eszközök segítségével, aminek köszönhetően új, regisztrált magyarországi rekord született az egy időben több helyszínen megvalósított együtt dobolás kategóriában.

 

 

A rekord létrejöttét Abaházi Csaba műsorvezetőként segítette. „A zene mindig is központi szerepet játszott az életemben, aminek az alapja az ütem, a tempó, így maga a dob is. Hasonlóan ahhoz, ahogy rádiózáskor összekötjük és egyszerre érjük el az ország különböző pontjait, itt is ez történt: nem csak közösen zenéltünk, hanem pár percig egy összetartó ütemre hangolódott Budapest, Törökbálint, Szeged, Debrecen és Szombathely és létrehoztunk egy országos rekordot. Ezért éreztem nagyon testhezálló feladatnak, hogy én legyek a műsorvezetője ennek a nem mindennapi eseménynek, ráadásul itt az összefogás, a buzdítás, az ösztönzés mellett én is részt vehettem az ütem diktálásában” – mondta el a műsorvezető.

 

 

A zenei megvalósításért a Z-Drums Projekt ütős csapata, professzionális dobosok és ütős zenészek feleltek. Az izgalmas hanghatás miatt a produkcióban a hagyományos dob mellett más ütős hangszereket és eszközöket is használtak, így a belső terekben is élvezhető és lekövethető volt a műsor. A kísérlet során egy külön erre az alkalomra született dalra játszottak a résztvevők;  a produkció megalkotásakor lényeges volt, hogy egyszerre mozgalmas és gyorsan tanulható legyen, így a Yettel munkatársai is könnyedén be tudtak csatlakozni az ütős eszközök segítségével.

 

 

„Annak apropóján, hogy 1994 márciusában, éppen 30 éve a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – indította el Magyarországon az első kereskedelmi GSM-szolgáltatást, egy országon átívelő rekordkísérletre vállalkoztunk, hogy a mobilhálózat segítségével létrejött közös zenélés élményén keresztül mutassuk be a zene erejét és a mobiltechnológia képességeit. Mobilszolgáltatóként azért dolgozunk, hogy az embereket közel hozzuk egymáshoz a hálózatunk segítségével, amit folyamatosan azért fejlesztünk, hogy a legújabb technológiákat hozzuk el az ügyfeleinknek. Mindez nagyon sok kollégánk összehangolt munkájának eredménye; ezt szimbolizálta a mostani, jubileumi rekordkísérlet” – mondta el Mészáros Attila, a Yettel Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója.