Közel 60%-os árbevétel növekedést ért el tavaly az online fizetési megoldásokat kínáló Barion

forrás: Prím Online, 2024. június 21. 14:40

Már több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion. A magyar fintech cég 2023-ban összesen 6.8 millió eurós árbevételt ért el a bel- és külpiacokon, mely a jelenlegi makrogazdasági környezetben szinte ritkaságszámba megy a szektorban. 

A lendületet a következő üzleti évben is megtartja az innovatív pénzügyi szolgáltató: 2024-ben a közép-kelet-európai nemzetközi terjeszkedésen, ezen belül is a lokális fizetési módokon és a helyi partnerek bevonásán lesz a hangsúly, valamint a meglévő termékportfolió folyamatos fejlesztésén. A stratégiai célok elérése érdekében két igazi nagyágyút is igazoltak Hemberger András és Gauder Milán személyében, akik korábban a MasterCard csúcsmenedzsmentjében foglaltak helyet.

 

A tavalyi évet 1.3 millió eurós nyereséggel és közel 60%-os árbevétel növekedéssel zárta a magyar Barion, emellett négyszeresére nőtt az adózott eredményük is, vagyis a hatékony működés terén is nagyot léptek előre. A 2015-ben alapított fintech cég küldetése egyszerű: kényelmes és elérhető fizetési megoldásokkal készpénzmentes társadalmat építeni. Ennek érdekében az okos online- és mobilfizetési fejlesztések mellett adatvezérelt eszközöket is kínálnak partnereik számára, hogy azok a lehető legjobb üzleti döntéseket hozhassák meg, sőt, 2019-ben egy reklámtechnológiai termékkel is előálltak, ami Barion Target nevet viseli. A piac meghálálta a folyamatos innovációra alapuló szemléletet és a sokoldalú szolgáltatási portfoliót – a Barion ma már több mint 17 000 e-kereskedőt és 500 000 felhasználót szolgál ki többek között Ausztriában, Csehországban, Németországban, Szlovákiában vagy éppen Magyarországon, miközben már újabb piacok felé kacsintgat. 

 

 

Barion: új technológiák és lokációk a célkeresztben

 

Az elsődleges stratégiai célt tehát most a nemzetközi terjeszkedés jelenti a Barion számára, amely a lokális valutákra és fizetési módokra fókuszáló termékfejlesztésekben, illetve a helyi partnerségek kialakításában jelentkezik. Ugyanakkor a szabályozási környezet és a kártyatársasági előírások folyamatosan változásai, valamint az ezeknek való megfelelés is állandó kihívást jelent a fintech cég számára – de még így is marad kapacitás a már meglévő portfolió frissítéseire. „Gőzerővel dolgozunk a román és a lengyel piacnyitáson, amely természetesen sok feladatot ad és abszolút prioritást élvez jelenleg. Ugyanakkor a nyáron egy másik nagy dobásra is készülünk, júliustól ugyanis elérhetővé tesszük a megújult Barion Smart Gateway megoldásunkat a felhasználók számára. Ez az adatalapú rendszerünk eddig is a kedvező díjakról, igényre szabható fizetési opciókról volt híres, miközben könnyű integrálni és kezelni is, így verhetetlen partner az e-kereskedelemben. A legfontosabb, hogy segíteni tudjuk a partnereinket a növekedésben, amire remek példa a Cseh piacvezető marketplace – AUKRO-nál bevezetett új, Barionos fizetési megoldás, amivel több mint 10% konverzió emelkedést tudtak elérni Ez bármely cég életében jelentős bevétel növekedést jelent. Hamarosan azonban még több kényelmi funkcióval és új dizájnnal debütál, természetesen a megszokott biztonság mellett” – mondja Judik Balázs, a Barion Payment Zrt. Chief Marketing Officere. 

 

Miközben a Barion már a következő lépésekre koncentrál, az előző év üzleti fejlesztéseinek eredményeit is élvezhetik a felhasználók. A fintech cég nemrégiben új erős ügyfélhitelesítési technológiát vezetett be, amely mögött a Barion applikáción keresztül elérhető, passkey-alapú megoldás áll. Jelentősen bővült az elfogadó banki partnerek és az új devizák köre is, melyek már mind a tervezett nemzetközi terjeszkedést támogatják. A nagyratörő üzleti célok természetesen az operatív folyamatokra is komoly hatással voltak: a technológia további modernizálása mellett megkezdődött a fejlesztői csapat skálázása, hogy még több ügyfelet még gyorsabban, magas színvonalon szolgálhassanak ki. Új, dedikált ügyfélszolgálati rendszer is indult is új vezetővel az élén Héja-Poszler Kata személyében, aki korábban a Prezi-nél és a Drops-nál töltött be menedzseri pozíciókat. Az új csapat erős technikai hátterű szakemberekkel kezeli a beérkező kérdéseket, immár teljes mértékben házon belül. „Talán ez a legnagyobb erősségünk – megértjük az ügyfeleket, mert egyszerre vagyunk nerdyk és üzletemberek” – fogalmaz Judik Balázs.

 

Fintech nagyágyúkkal is erősít a cég: érkezik Hemberger András és Gauder Milán

 

A közelgő közép-kelet-európai bővülésben két új szakember is segíti majd a Bariont, akik mind a stratégiai tanácsadás, mind az üzleti networking területén értékes támogatást nyújtanak majd a cégnek. Nemzetközi sales igazgatóként csatlakozott Hemberger András, aki ezt megelőzően 16 éven át töltött be meghatározó szerepet a MasterCard értékesítési és termékfejlesztési folyamataiban – többek között a New Yorkban, Bécsben vagy Isztanbulban működő irodákban. András a kártyatársasági és fintech piac igazi nagyágyúja, akinek elsősorban a lokális partnerekkel való kapcsolattartásban- és építésben, illetve a helyi fizetési eszközök fejlesztésében jut majd kulcsszerep. Felügyelőbizottsági tagként – tavaly – érkezett Gauder Milán, aki 17 év után – 2022-ben – hagyta el a MasterCard csapatát, felbecsülhetetlen tapasztalatait felhasználva pedig a Barion üzleti céljait, szervezeti felépítését, kockázati stratégiáját – ideértve a kockázati étvágyat és a kockázatkezelési rendszert – támogatja majd tanácsadói szerepkörben. „Mindkét szakember tudása óriási hozzáadott értéket jelent számunkra, egyben újabb lökést a következő időszakra kitűzött célok elérése felé. Szemléletük és víziójuk ráadásul egyezik a miénkkel: elérhető és kényelmes megoldásokat nyújtani mind az e-kereskedő, mind a felhasználók számára egy készpénzmentes jövő megteremtése érdekében” – teszi hozzá Kiss Sándor, a Barion Payment Zrt. ügyvezetője.