Robban a klímapiac, ilyen készülékeket keresnek a magyar háztartások

forrás: Prím Online, 2024. július 10. 18:44

A hivatalos adatok szerint immár a hazai háztartások több mint negyede rendelkezik légkondicionálóval, szemben az egy évtizeddel ezelőtti mindössze 4 százalékkal. Az LG tapasztalatai szerint a vevők egyre tudatosabbak, és még a szezon előtt vásárolnak, de a kánikula beköszöntekor így is a többszörösükre nőnek az igények.

Az, hogy egyre forróbbak a nyarak, és ez ellen mind többen szeretnének védekezni, igyekeznek otthonukat komfortosabbá tenni, a klímaberendezések hazai elterjedtségének erőteljes növekedésén is tetten érhető. A KSH adatai szerint  egy évtizeddel ezelőtt csupán a hazai háztartások 4 százaléka rendelkezett légkondicionálóval: a skála két végét Budapest (8 %), valamint Észak-Magyarország, illetve a községek (1-1%) jelentették. 2020-ban már 14 százalék volt az országos átlag, és immár nem csak Budapest (19 %) állt magasan ezen érték felett, hanem a dél-alföldi régió is, a maga 21 százalékos mutatójával. A klímaberendezések terjedése töretlen, hiszen a 2022-es népszámlálás adatai szerint már a hazai lakásállomány 27 százaléka volt légkondicionált, ezen belül pedig leginkább a 2010 után épült otthonokba szerelték be a készülékeket (56 %).

 

 

Az idén is beköszöntött a kánikula, és minden bizonnyal ebben az évben is sokan hagyták az utolsó pillanatra a készülékvásárlást, illetve a beszerelés megrendelését. "Az utóbbi években egyre tudatosabbak lettek a vásárlók, vagyis egyre inkább jellemző az, hogy időben, még a szezon előtt vásárolnak és telepíttetnek, de ettől függetlenül arra számítunk, hogy a kánikulában a többszörösükre nőnek az igények" – mondta Falvi József,  az LG magyarországi Air Solutions üzletágának értékesítésért felelős vezetője. Az LG tapasztalatai szerint a vevők tudatossága – nem függetlenül az energiaárak terén kialakult bizonytalanságtól – ott is tetten érhető, hogy immár mindenki úgy tervezi a vásárlást, hogy a készüléket fűtésre is akarja használni: az átmeneti, nem túl hideg időszakokban ezzel oldja meg gazdaságosan a fűtést, vagy eleve egész éves használattal számol. Ennek megfelelően mind többen keresik kiemelkedően energiatakarékos, inverteres készülékeket. "Azok számára, akik fűteni is szeretnének a készülékeikkel, azt tanácsoljuk, hogy ne méretezzék túl a berendezéseket, gondoskodjanak a kültéri egységben télen keletkező kondenzvíz elvezetéséről, illetve a beltéri egység oldalfali elhelyezése esetén számoljanak azzal, hogy a meleg levegő felfelé száll." – tanácsolja a szakértő.

 

 

Mindemellett az árérzékenység is fontos jelenség a magyar piacon: a magyar fogyasztók előtérbe helyezik a jó ár-érték arányt. Ahhoz pedig, hogy a klímát valóban gazdaságosan lehessen üzemeltetni – szem előtt tartva az optimális energiafogyasztás és a készülék élettartamát is –, fontos a rendszeres karbantartás, ám ezen a téren van hova fejlődnie a magyar piacnak. "Szervizes kollégáink tapasztalatai szerint a legtöbben nem takarítják, takaríttatják kellően gyakran sem a beltéri, sem a kültéri egységet, márpedig ennek elmaradása akár egészségi kockázatot is jelenthet. Ha a készülékeket hűtésre és fűtésre is használják, akkor évente kétszer érdemes szakemberrel átnézetni, kitisztíttatni."

 

 

Az egyszerű oldalfali, vagyis egy beltéri és egy kültéri egységből álló „split” klímáknál átfogóbb megoldást jelentő, komplett hűtési-fűtési megoldásként értelmezhető hőszivattyús rendszerek elterjedtsége ugyanakkor egyelőre szerénynek mondható. A KSH népszámlálási adatai szerint 2022-ben a hazai lakásállomány mindössze 2 százaléka rendelkezett ilyen berendezéssel. Igaz, az egyre szigorodó, a megújuló erőforrásokat  egyre inkább előtérbe helyező energetikai előírásoknak köszönhetően a 2010 után épült lakások esetében már 13 százalékos arányról beszélhetünk. "Mi is azt tapasztaljuk, hogy – főleg az új építésű házaknál – egyre többen keresik a gépi szellőztetést is magában foglaló komplexmegoldásokat. Mindemellett arra számítunk, hogy az új otthonfelújítási támogatásoknak köszönhetően egyre többen döntenek úgy, hogy hőszivattyús megoldással korszerűsítik a 1990 előtt épült családi házuk fűtési rendszerét" – mondta Falvi József.