24. alkalommal lehet jelölni a reáltárgyak legjobb oktatóit a Rátz Tanár Úr Életműdíjra

forrás: Prím Online, 2024. szeptember 20. 13:17

Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért 2024-ben is várja a jelöléseket a Rátz Tanár Úr Életműdíjra, amelyet immáron 24. alkalommal ítélnek oda olyan tanároknak, akik különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért. 

A 2000-ben alapított díj célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a természettudományos oktatás fontosságára és köszönetet mondjon azoknak a tanároknak, akik elkötelezetten oktatják a jövő generációit. A rangos elismerésre diákok, szülők, illetve pedagógustársak is javasolhatják kiemelkedő teljesítményű tanáraikat, illetve kollégáikat. A pályázatra 2024. október 13-ig lehet leadni a jelentkezést.

 

Rátz László, a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium legendás tanára volt, aki tudása és kifinomult érzéke alapján felismerte a tehetséges diákokat és segítette az előmenetelüket. Leghíresebb tanítványai Neumann János és Wigner Jenő voltak. Pályája, tanári munkája ma is példa a pedagógusok számára. Az ő szellemisége él tovább a Rátz Tanár Úr Életműdíjban, amely a természettudományok terén kiválóan teljesítő tanárok munkáját méltányolja, hisz a hivatásukat szerető, tudásukat önzetlenül továbbadó oktatók nélkül a kitűnő adottságokkal rendelkező gyermekek nem kapnának iránytűt a kezükbe. 

 

 

A Rátz Tanár Úr Életműdíjra azok a pedagógusok terjeszthetőek fel, akik legalább 10 éves tanítási tapasztalattal rendelkeznek a magyarországi közoktatás 5–12. évfolyamain, és matematikát, fizikát, kémiát vagy biológiát oktatnak vagy oktattak. A jelölés feltétele továbbá, hogy a pedagógus diákjai a fent említett tárgyak esetében országos és nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket érjenek el, illetve oktatóként jelentős támogatást nyújtson a hátrányos helyzetű és tehetséges diákoknak. A kimagasló oktató-nevelő tevékenység mellett kritérium még az aktív szerepvállalás az érintett reáltárgyakhoz kapcsolódó szakmai programok és versenyek kapcsán, a folyamatos önképzés és szakmai fejlődés, továbbá előnyként értékelendő a szaklapokban való publikáció, tankönyvek és tanítási segédletek írása. A szakmai feltételek mellett pedig elengedhetetlen, hogy a jelölni kívánt pedagógus hivatásának tekintse tanítványai nevelését, személyiségük fejlesztését, problémáik megoldásához segítséget nyújtson. 

 

A díjra magánszemélyek, szakmai és társadalmi szervezetek, az ajánlott tanár tevékenységét jól ismerő kollektívák jelölhetik a pedagógusokat. A jelöléseket kizárólag online lehet leadni 2024. október 13-án éjfélig. Az életműdíjakat az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által közösen létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért Kuratóriuma ítéli oda 2001 óta, a Bolyai János Matematikai Társulat, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Kémikusok Egyesülete, valamint a Magyar Biológia Társaság, a Magyar Biokémiai Egyesület, a Magyar Immunológiai Társaság és a Magyar Genetikusok Egyesülete díjbizottságainak ajánlásai alapján. A személyenként, 2,5 millió forinttal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat idén is nyolc pedagógus kapja meg – két-két matematika, fizika, kémia, valamint biológia szakos tanár. A pályázati feltételekről és a jelölési folyamatról további információkat a díj weboldalán lehet megtalálni. A díj átadására várhatóan 2024 decemberében kerül sor.