„Új játékszabályokat akarunk!” – a Z generáció elvárásait kutatta a Bosch és a Richter

forrás: Prím Online, 2024. szeptember 28. 09:59

A Z generáció, vagyis az 1997 és 2012 között születettek számára ma már az innováció sokkal többet jelent a technológiai fejlődésnél. Milyen változásokat hozhat a fiatalok új szemlélete a gazdaságban, a felsőoktatásban, a munkahelyeken, a közlekedésben vagy a gyógyításban? 

 

• A Z generáció szemszögéből járta körül a jövő és az innováció kérdéskörét idei közös közvélemény-kutatásában a magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. A friss kutatási eredményeket a Bosch×Richter Innovátorok Napján mutatták be 2024. szeptember 25-én a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon

• A Z generáció a világ legfontosabb problémáinak a fogyasztói társadalom kihívásait, a klímaválságot és a kifogyóban lévő természeti erőforrásokat tartja, és a saját életmódján is kész változtatni, ha a környezetvédelemről és a fenntartható jövőről van szó

• A fiatalok mindenekelőtt a fenntarthatóság elősegítését várják el az innovatív vállalatoktól, és azt, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a szociális innovációra is

• Ha a Z generációt kérdezzük a vízióikról, a gyógyításban és a közlekedésben számítanak a legnagyobb előrelépésre a gyakorlati innovációk terén

• A felsőoktatástól tehetséggondozást, nemzetközi projektekben való részvételt és valós vállalati környezetben végezhető szakmai gyakorlatot várnak

• A fiatalok számára fontos, hogy az innovációs folyamatokon keresztül magyarországi vállalatok és magyar szakemberek is részt vegyenek a világ fejlődésében. A Boscht és a Richtert is olyan vállalatoknak tartják, amelyek innovációs ereje nemzetközi viszonylatban is meghatározó 

 

A jövő és az innováció kérdéskörét ezúttal a Z generáció szemszögéből járta körül közös közvélemény-kutatásában hazánk két meghatározó innovatív nagyvállalata, a magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. A friss kutatási eredményeket a Bosch×Richter Innovátorok Napján mutatták be 2024. szeptember 25-én a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon. 

 

Újraterveznék a fogyasztói társadalmat

 

Egyre gyakrabban halljuk az innovatív jelzőt a mindennapokban olyan cégekről és termékekről, amelyek korszerűek, újak és előre viszik a világot. Amellett, hogy a Z generáció közel négyötöde (78%) érti a kifejezést, a kutatás részletesen vizsgálta, mit várnak el a fiatalok a technológiailag vezető, innovatív vállalatoktól.

 

Mivel a Z generáció tagjai ma a világ előtt álló legfontosabb problémaként a fogyasztói társadalomból fakadó kihívásokat (45%), a klímaválságot (44%) illetve a megszűnőben és kifogyóban lévő természeti erőforrásokat (41%) azonosítják, ezért többségük (53%) úgy véli, hogy ezeken a problémákon tudnának a cégek enyhíteni. Sokan (41%) a környezeti értékek megóvását, továbbá (32%) a fenntarthatóság fókuszú innovációk alkalmazását és fejlesztését tartanák kívánatosnak. A fiatal válaszadók több mint kétharmada úgy látja, hogy az innováció elősegítheti (59%) vagy közvetlenül hozzá is járul a környezettudatos, fenntartható életmódhoz (9%).

 

 

Vállaljunk felelősséget egymásért!

 

A cégek felelősségvállalását társadalmi téren is fontosnak tartják a fiatalok, több mint harmaduk (36%) el is várja, hogy a vállalatok kiemelt figyelmet fordítsanak a szociális innovációra, és közel ugyanennyien (33%) gondolják, hogy a gazdasági és társadalmi fejlődéshez is hozzá kell járulniuk, sőt az egyéni fejlődés támogatása is a top prioritások között szerepel (34%).

 

Zöld korszak küszöbén: elektromos járművekre, alternatív energiára váltanának a fiatalok

 

A fiatal korosztály számára világos, hogy bár a cégek felelőssége kiemelten fontos, a vállalatok önmagukban nem fogják tudni megoldani a fenntarthatóság kihívásait, ehhez mindenkinek, egyéni szinten is hozzá kell járulni. Éppen ezért a Z generáció a saját életmódján is kész változtatni, ha a környezetvédelemről és a fenntartható jövőről van szó. A válaszadók legnagyobb hányada (39%) azt emelte ki, hogy a jövőben olyan termékeket vásárolna, amelyeknek kicsi az ökológiai lábnyoma. Sokan tervezik (29%), hogy elektromos vagy hibrid hajtáslánccal felszerelt járműveket (rollert, biciklit, autót) fognak használni, de más alternatív energiára, például hidrogénmeghajtásra is áttérnének a jövőben (22%). 

 

A Bosch×Richter kutatásból kiderül, hogy a vállalatokkal szembeni fenntarthatósági elvárások a munkavállalói döntésekben is megjelennek. A Z generációsok több mint negyede (27%) olyan munkahelyen dolgozna, ahol sokat tesznek a környezetvédelemért (ilyenek például a zéró széndioxid-kibocsátású vállalatok), vagy amelynek példaértékű társadalmi szerepvállalási programja van (23%). 

 

 

Új gyógymódok, önvezető járművek és robotkollégák jöhetnek

 

Senki nem tudja megmondani, pontosan milyen irányba fejlődik a világ, de ha a Z generációt kérdezzük a vízióikról, legtöbben a gyógyításban és a közlekedésben számítanak a legnagyobb előrelépésre. A kutatás adatai szerint, 10–20 éves távlatban a mai fiatalok közül legtöbben (47%) azt várják, hogy olyan betegségekre is lesz gyógyszeres kezelés a jövőben, amelyekre korábban nem volt, illetve új gyógymódok megjelenésével is számolnak (44%). Sokan gondolják úgy, hogy a jövőben a mainál jobb közlekedési infrastruktúra áll majd a rendelkezésünkre (44%), és vezető nélküli járműveket sem lesz majd ritkaság látni (31%), munkahelyeinken pedig robotok segítségével lesz hatékonyabb a munkánk (32%). 

 

Tanítás helyett a mentorálásé lehet a jövő: személyes tehetséggondozást és valódi kihívásokat várnak a Z-sek 

 

Természetes, hogy az innováció nem önmagától jön létre, hanem azt az egész oktatási intézményrendszernek és a vállalatoknak is aktívan támogatniuk szükséges. De milyen igényekkel lépnek fel ezen a téren a jellemzően közép- és felsőfokú oktatási intézményekbe járó vagy nemrég végzett fiatalok? A Z generációsok szemében a felsőoktatásban az innovatív szemlélet kulcsa leginkább a tehetséggondozás lehet (40%), valamint az, hogy már a főiskolai, egyetemi évek alatt be lehessen kerülni nemzetközi projektekbe (40%) és kutatásokba (36%). Kiemelt fontosságú az is, hogy a szakmai gyakorlatokat valós vállalati környezetben lehessen elvégezni (37%). Ami a vállalati oldalt illeti, a kutatásból kiderül, hogy a Z generáció tagjai számára innovatív munkahelyként azok a cégek a legvonzóbbak, amelyek támogatják az alkotói szabadságot és az ötletek megvalósítását (48%), ahol van lehetőség a szakmai fejlődésre és az előmenetelre (46%), valamint segítik a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését (44%).

 

 

Ilyen a Z generációs munkahely: innováció és emberi kapcsolatok minden szinten

 

A Z generáció tagjainak több mint kétharmada (70%) a jövőben kifejezetten szeretne innovatív munkahelyen, innovatív vállalatnál dolgozni. A kutatási eredményekből ugyanakkor kitűnik, hogy minden más szempontnál fontosabbnak tartják a rugalmas munkaszervezést és a home office-t, hogy a munka-magánélet egyensúlya adott legyen (44%). Erre a vállalatok innovatív hozzáállásának és a jövő munkahelyének fontos mércéjeként tekintenek. Sokat jelent a Z generáció számára az is, ha a munkahelyek a legújabb technológiákat alkalmazzák (37%) és modern, esztétikus, ergonomikus fizikai környezetet kínálnak, ami segíti az innovációt és a kreativitást (37%), inspiratív és izgalmas teret adva a kollaborációnak és a kikapcsolódásnak is (30%). Az adatokból jól látszik, hogy a fiatalok munkavállalói szemléletében egyértelműen a személyes és emberi tényezők a legfontosabbak, amelyek még olyan szempontokat is háttérbe szorítanak, mint a mesterséges intelligencia (24%) vagy robotikai megoldások (14%) alkalmazása a jövő munkahelyein.

 

Milyen az innováció, ha magyar?

 

A globális kihívások és a nemzetközi innovációs folyamatok mellett a vizsgálat kitért a hazai vonatkozásokra is. A kutatás rákérdezett, hogy a Z generáció mit gondol, vajon milyen típusú innováció viheti előre Magyarországot? A válaszadók közel fele (46%) szerint ebből a szempontból a legfontosabb, hogy Magyarország is tudja hasznosítani az adott innovációt. A fiatalok mintegy harmada úgy véli, hogy az ország szempontjából az a jó innováció, ami itthon valósul meg (35%) vagy amelyen magyar szakemberek is dolgoznak (32%). Azt viszont, hogy konkrétan magyar feltaláló nevéhez kötődjön egy adott fejlesztés, csak kevesen tekintik meghatározónak (15%).  

 

Az eredményekből jól látszik, hogy a hazai Z generáció szerint a Top 3 terület, ahol Magyarország ma élen jár az innovációban: a szoftveres megoldások, a szoftverfejlesztés (34%), a gyógyszerkutatás (33%) és az autóipar (31%). A megkérdezettek háromnegyede (75%) fontosnak tartja, hogy az innovációs folyamatokon keresztül magyarországi vállalatok és magyar szakemberek is részt vegyenek a világ fejlődésében. A kutatási eredmények alapján elmondható, hogy a hazai Z generáció nagy többsége a magyarországi Bosch csoportot (88%) és a Richter Gedeon Nyrt.-t (89%) is élenjárónak tartja ebben.

 

A kutatás módszertana

 

A kutatás terepmunkája 2024 júliusában zajlott, az adatgyűjtés CAWI (online kérdőív) módszerrel történt. A minta nagysága: n=5090, melyből a Z generációsok: n=513 fő. A kutatást a Bosch és a Richter megbízásából a SteiGen Consultancy Kft. bonyolította le, kutatásvezető: Steigervald Krisztián.