Tizenhárom hazai informatikus szakember kiemelkedő munkásságát díjazta a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI a „Velünk élő robotok – a sebészrobottól a robotkutyáig” című konferencián. A rangos eseményen adták át a társaság hagyományos elismeréseit, amelynek keretében a hazai informatika kiemelkedő kutatóinak és oktatóinak tevékenységét ismerik el.
A robotok már köztünk vannak: az ipartól kezdve az egyetemi és kutatói bázisokon át egészen a kórházakig hamarosan számos helyszínen találkozhatunk velük, és egyre inkább támaszkodhatunk segítő szolgáltatásaikra. Ennek jegyében a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI 2024. november 12-én egy jelentős hazai MI-fejlesztéseket felvonultató amerikai gyártmányú robotkutya bemutatásával rendezte meg éves konferenciáját.
Az esemény kiemelt programja volt a Neumann Társaság díjátadója, amely során elismerték a hazai informatika kiemelkedő kutatóit és oktatóit. Az elismerések között szerepelt a Kemény János-díj, a Tarján-emlékérem, a Kalmár-díj, a Neumann-díj és az Életműdíj is.
A Neumann Társaság életműdíjasai
A Neumann Társaság Életműdíjjal ismeri el azon tagtársait, akik több évtizedes szakmai tevékenységükkel, kiváló eredményeikkel és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságért (NJSZT) hosszú éveken át végzett munkájukkal meghatározó szerepet játszottak a hazai informatika és a társaság életében.
● Alföldi István 1997-től 2019-ig volt a Neumann Társaság ügyvezető igazgatója, irányítása alatt egyebek mellett az ECDL (ma: ICDL) digitális kompetencia képzés- és minősítő rendszer hazai kiépítésével jelentősen hozzájárult a digitális írástudás hazai fejlesztéséhez, az NJSZT Informatika Történeti Kiállítása (Szeged) életre keltése révén pedig a múlt értékeinek megőrzéséhez is. Alföldi István számos díj birtokosa, beleértve egyebek mellett az IT Business Legendary Awardját és az idei évben a köztársasági elnök által adományozott Magyar Ezüst Érdemkeresztet. A villamosmérnök, mérnök-tanár és mérnök-közgazdász végzettségű Alföldi nemcsak a Neumann Társaság arculatát határozta meg, számos további országos IT-projekt is a nevéhez fűződik.
● Dr. Vámossy Zoltán 1989 óta dolgozik az Óbudai Egyetemen és jogelőd intézményeiben, jelenleg a Neumann János Informatikai Kar Szoftvertervezés és -fejlesztés Intézetének igazgatója. Szakterülete a gépi látás és képfeldolgozás, melyben kiemelkedő eredményeket ért el oktatóként, kutatóként és tehetséggondozóként. Tudományos munkássága során számos jelentős projektet vezetett, különös tekintettel a mobil robotok navigációjára és a képfeldolgozási technológiákra. Ezen kutatások eredményei nemcsak a tudományos közösség számára szolgáltak hasznos adatokkal, hanem gyakorlati alkalmazásokban is megjelentek, például ipari minőségbiztosítási rendszerek fejlesztésében.
● Dr. Zsakó László tanár úr halálával idén felfoghatatlan veszteség érte a társaságot. Zsakó László több évtizedes kiemelkedő és meghatározó jelentőségű munkássága az informatika oktatásának területén általában, ezen belül a tehetséggondozásban országos jelentőségű. A Neumann Társaság korábbi alelnöke és Tehetséggondozási Szakosztálya elnöke nemzedékeket tanított az informatika tanítására és több nemzedéknyi tehetséget juttatott el a hazai, majd a legrangosabb nemzetközi versenyekre, diákolimpiákra, ezzel Magyarország elismertségét is növelve. Zsakó László az ELTE Informatikai Kar meghatározó tanára, az ELTE IK Média- és Oktatásinformatikai Tanszék vezetője volt. 1985 óta vezette az NJSZT versenyeit, köztük a Nemes Tihamér versenyt. Informatikai diákolimpiák szervezőjeként és csapatvezetőjeként a nemzetközi IOI közösség elismerését is kivívta.
Az idei Neumann-díjasok
Az NJSZT hagyományosan évente Neumann-díjjal ismeri el azokat, akik kiemelkedő eredményeket értek el a hazai számítástechnikai kultúra kialakításában és fejlesztésében - az idei évben ketten részesültek ebben az elismerésben.
● Dr. Eigner György, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának dékánja. Kutatási területei közé tartozik az élettani modellezés, mesterséges intelligencia alkalmazása, valamint az ipari rendszerek és orvosi technológiák fejlesztése. Kiemelten fontos szerepet játszott az informatikai képzés modernizálásában, új specializációk bevezetésével és az oktatási anyagok korszerűsítésével, így igazodva a digitális világ rohamos fejlődéséhez és az ipar elvárásaihoz. Dékáni megbízatása alatt (2022-től) jelentős lépéseket tett a Neumann János Informatikai Kar megújítása és fejlesztése érdekében, e mellett társ-elnökként tevékenykedik a Magyar Rektori Konferencia Informatikai Tudományi Bizottságában, ahol közvetlenül hozzájárul a hazai felsőoktatási informatikai képzések megújításához.
● Szalay Imre, a Neumann Társaság korábbi alelnöke és 2019-től idén januárig a Neumann Társaság ügyvezető igazgatója. Gazdag szakmai pályafutása során egyebek mellett a SZÁMKI, SZÁMALK munkatársa volt, majd vezető szerepet töltött be a Digital Equipment Magyarország, a Compaq, a Hewlett-Packard Magyarország és a Vodafone Magyarország csapatában is. Beck György elnök mellett fontos szerepet vállalt az NJSZT megújításában. A 2023-as Neumann 120 Jubileumi Év kitalálása és rendkívül sikeres szervezése a nevéhez fűződik, ezzel is hozzájárulva a díj és a társaság névadója, Neumann János kultuszához és munkássága helyén kezeléséhez.
Az idei Kalmár-díjasok
A Kalmár-díjban azok a tagok részesülnek, akik a számítástudományban, illetve a számítástechnika alkalmazása területén kimagasló eredményeket értek el.
● Dr. Bari Ferenc professzor sok éven át a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Fizikai és Informatikai Intézetének vezetője, az NJSZT Orvos-biológiai Szakosztályának vezetőségi tagja volt, jelenleg tiszteletbeli elnöke. A műszaki és orvosi tudományok határterületén sok évtizedes, rendkívül eredményes és nemzetközi szinten is elismert kutatói munkája mellett rendkívül sokat tett az orvosi - egészségügyi informatika oktatása terén. Sok éven át fáradhatatlan szervezője volt a Kalmár László munkássága nyomán nagy hagyományokkal rendelkező Neumann Kollokviumoknak.
● Dr. Tóth Árpád karrierje során kiemelkedő eredményeket ért el mind a tudományos, mind az üzleti szférában. Kutatásainak súlypontja nagy méretű adathalmazokra épülő folyam rekonstrukciós eljárások és rendszerek fejlesztése. Elsődleges alkalmazása az üzleti folyamatok és fenntarthatósági folyamatok összekapcsolása és kvantitatív értékelése, a kapcsolódó tudásháló algoritmikus felépítése. Gyakorlati hasznossága a folyamatok átláthatóságának és fenntarthatóságának javulása. Kutatásai a számviteli rendszerek fejlődéséhez is hozzájárulnak, ami egyben a vállalatok információs rendszerének fejlesztését is jelenti. 2022-ben egyetemi docensi kinevezést kapott a Széchenyi István Egyetemen, a statisztika, pénzügy és kontrolling tanszék munkatársa és az egyetemi digitalizációs folyamatokért is felelős gazdasági vezető.
Az idei Kemény János-díjasok
Kemény János az amerikai Dartmouth College professzoraként a BASIC nyelv egyik kifejlesztője és az időosztásos rendszerek egyik úttörője volt. A róla elnevezett díjjal a Neumann Társaság azokat a 35 éven aluli fiatalokat ismeri el, akik az informatikához kötődően ígéretes tudományos eredményeket értek el.
● Dr. Orosz Ákos a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar oktatója, 2023-ban szerzett PhD fokozatot. Kutatásai a műszaki rendszerek optimalizálására, különösen a fenntartható ipari rendszerek tervezésére fókuszálnak. Több mint 60 tudományos publikációja jelent meg, és munkáit az ipari környezetben is alkalmazzák, különösen az energiahálózatok és hőcserélő rendszerek területén. Emellett fiatal kutatókat és informatikus diákokat mentorál, részt vesz a Bakonyi Bitfaragó Bajnokság szervezésében is
● Szabó Zsanett az ELTE IK doktorvárományosa és az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanára, aki algoritmizálás és programozás szakkörök keretében fejleszt játékokat diákjaival. A haladó programozás szakköröseit a Nemes Tihamér Programozási Versenyre készíti fel. Munkája során a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályával is együttműködik, és csapatvezető-helyettesként segítette a magyar csapatokat az Európai Lány Informatikai Diákolimpiákon és Európai Junior Informatikai Diákolimpián.
A Tarján-emlékérem idei díjazottjai
A társaság a hazai számítástechnika egyik úttörőjéről, Tarján Rezsőről elnevezett Tarján-díjjal az informatika oktatásában, népszerűsítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket díjazza.
● Dr. Czúni László a Pannon Egyetem stratégiai dékánhelyettese és korábbi megbízott dékánja, valamint a Képfeldolgozás Kutatólaboratórium vezetője 2003 óta. Korábban az MTA SZTAKI (mai HUN-REN SZTAKI) kutatómérnöke volt. Aktív tagja a Neumann Társaság KÉPAF szakosztályának, és a KÉPAF konferenciák szervezője. Kutatásai a képfeldolgozás, alakfelismerés, számítógépes látás, vizuális információ kódolása, események detekciója és mozgáselemzés területén zajlanak, emellett kiemelkedő utánpótlásnevelő munkát végez.
● Dévényi Dömötör három évtizede dolgozik az egészségügyi informatika területén. Kezdetben hazai kórházi integrált rendszereket fejlesztett és vezetett be menedzserként. 23 éve vesz részt Egészségügyi Infokommunikációs Konferenciák szervezésében, lebonyolításában. A Neumann Társaság Informatikatörténeti Fórum szakosztálya keretében közszolgálatinak tekinthető szakmai munkával segíti a hazai informatikai értékek elterjesztését, megőrzését, az Informatikatörténeti Adattár szerkesztőségének aktív tagja. Aktívan részt vett a Neumann 120 jubileumi év eseményeinek szervezésében és dokumentálásában is.
● Fehér Péter PhD informatikus, neveléstudományi kutató, az IKT MasterMinds Kutatócsoport vezető kutatója. 2009-től a neveléstudomány doktora, szakterülete a számítógéppel segített tanulás. Három évtizede a hazai oktatásinformatika aktív támogatója és résztvevője, számos egyetem oktatója volt. A kezdetektől fogva támogatja a tehetséges diákok kibontakozását, számos tanítványa nyert díjakat a Természet Világa folyóirat Tudományos Diákpályázatán, legutóbb például Neumann János életének egyes aspektusait feldolgozó tanulmánnyal. Informatikai alkalmazói versenyeken is eredményesen szerepeltek diákjai.
● Szűts Zoltán az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógiai Karának dékánja, doktori iskola programigazgatója és tanszékvezetője. Rendkívül kiterjedt kutató, oktató, szerkesztő és tudományos ismeretterjesztő tevékenységet folytat, médiamegszólalásai mértékadóak a digitális kultúra, digitális bölcsészet témákban. Több mint 200 publikációja van magyar, angol és szerb nyelven, köztük monografikus igényű munkák az online kultúráról, az internet történeti és kortárs vonatkozásairól. A digitális pedagógia és a digitális bölcsészet iskolateremtő egyénisége hazánkban. Előadó volt Neumann Konferencián, együttműködik a Neumann Társasággal.