Négy év után ismét elérhetők a Pac-Man karórák a Casio kínálatában. „Ezúttal nem kevesebb, mint négy különböző változat közül választhatnak a rajongók” – emelte ki Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
A Pac-Man a világ egyik legismertebb videójátéka, melyet 1980-ban adott ki a japán Bandai Namco Entertainment (később csak „Namco”). A játék középpontjában egy kis sárga fej áll, amelyet úgy kell táplálni fehér pontokkal és más elemekkel, miközben elkerüli a veszélyt jelentő szellemeket a labirintusban. A színes grafikájú játék hatalmas világsikert aratott, és ma már elérhető okostelefonon, X-Boxon és Nintendón is. „A Casio 2021-ben tiszteletét fejezte ki a játéknak a különleges Pac-Man karóra megjelenésével, amely a japán óragyártó Vintage-kollekciójának A100-as modellcsaládjából származik” – emlékeztetett a szakember.
A márka úgy döntött, hogy 2025-ben ismét elvarázsolja a Pac-Man fanatikusokat. A Casio a korábbi dizájnt követve játékos stílusban tiszteleg a 45. születésnapját ünneplő játék előtt. Az idei évben ismét a Casio Vintage kollekciója kerül középpontba az együttműködésben.
Az A168WEPC és az F-91WPC modellek a Pac-Man-t és a négy szellemet (Blinky, Inky, Clyde és Pinky) merész, élénk neonszínekkel díszített grafikával jelenítik meg, így popos hangulatot adva a karóra dizájnjának. A Pac-Man híres „WAKA WAKA” hangja az A168WEPC zárófedelén, az LCD kijelzőn (megvilágítva), valamint az F-91WPC szíjának bújtatóján is olvasható, játékos stílust kölcsönözve a készülékeknek.
Az ABL-100WEPC és a CA-53WPC karórák a játék grafikai világát idézik a labirintusban felbukkanó karakterekkel. Az ABL-100WEPC fekete alapszínt használ, amely a videojáték monokróm hátterére utal. Az óratokon a PAC-MAN felirat is megjelenik. A CA-53WPC sárga kerete pedig egy klasszikus játékgép dizájnját idézi.
Mind a négy karóra hátlapján a Pac-Man jellegzetes karaktere és logója található. A modellek különböző csomagolásban kerülnek forgalomba, így együttesen egy különleges kollekciót alkotnak a Casio PAC-MAN karórái.
Bár a pontos hazai megjelenési időpont még nem ismert, már biztos, hogy mind a négy karóra elérhető áron kerül majd a boltokba, típustól függően 30.000 és 60.000 forint közötti javasolt fogyasztói áron.
English Summary
After four years, Pac-Man watches are making a comeback in Casio’s collection. “This time, fans can choose from four different versions,” said Sándor Nagy, Casio’s product manager. Pac-Man, one of the world’s most iconic video games, was originally released in 1980 by Japan's Bandai Namco Entertainment. The game features a yellow character who eats dots while avoiding ghosts in a maze. Casio paid tribute to the game in 2021 with a special Pac-Man watch, part of the A100 model family from their Vintage collection. For 2025, Casio is bringing back these watches with playful designs to celebrate the game’s 45th anniversary.
The A168WEPC and F-91WPC models feature vibrant neon colors, showcasing Pac-Man and the four ghosts (Blinky, Inky, Clyde, and Pinky), with the iconic "WAKA WAKA" sound appearing on the watches. The ABL-100WEPC and CA-53WPC models reflect the game's graphic style, with the ABL-100WEPC featuring a black background to evoke the game's monochrome look, while the CA-53WPC includes a yellow frame reminiscent of a vintage arcade machine.
Each watch has its own packaging, creating a unique collection. The exact release date in Hungary is still unknown, but the watches will be available at prices ranging from 30,000 to 60,000 HUF, depending on the model.