Például azzal, hogy a versenyt egy bányába viszik, és egy kicsit spórolnak a villanyszámlán. Vagyis a pálya csak a legveszélyesebb szakaszokon van kivilágítva, a többi részén a biciklisták a lámpájukra – meg az ösztöneikre – bízhatják magukat.

A megfelelő versenyterepet egy sondershauseni sóbányában találták meg. A bányát már tíz éve nem használják eredeti céljaira, kerékpározni azonban lehet a vágatokban. A 250 kilométeres hálózatból választottak ki egy ezerötszáz méteres szakaszt, ahol száguldozhattak a kerekesek. Az útról nem volt tanácsos letérni, mert a járatok helyenként alig három méter szélesek, éppen ezért fokozottan ellenőrizték a védőfelszerelést. Csalás kizárva, abban biztosak lehettek a rendezők, hogy a kanyart nem vágják le a versenyzők, vagy ahogy az internetes tudósításban olvasható (www.extra.hu/dhpage), ehhez dinamit, de legalább csákány kellett volna.

A nagyközönség csak a szóbeli beszámolókból értesülhetett a verseny lefolyásáról, a pálya mellett ugyanis nem állhattak nézők. Sokat veszítettek, mert valószínűleg ez volt a világ egyetlen versenye, amelynek mezőnye a földfelszín alatt hétszáz méterrel rajtolt.